Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-111
Az országgyűlés képviselőházának J dották, hogy ez a hadikölcsön mindennél különb! Mert egy másik pénzügyi nagyság is, ugyancsak jóhiszeműen és ugyancsak meggy őződésszerüen és tiszteletreméltóan hirdette ezt abban az időben, a harmadik hadikölcsön kibocsátása idején. Akkor mondotta ezt Krausz Simon, aki kétségen kivül jóhiszemű és kiváló pénzügyi szakértő. Neki ide kell tehát állania, s azt kell mondania: ha az állani nem váltja be ezeket az Ígéreteket, a pénzügyi világ fogjon össze, minden nagy bank. minden tőke, minden nagybirtok, minden nagykereskedelem és minden nagyjövedelem álljon ide és a magángazdaság hevületével és erejével segítsen a nyomorultakon és seg-tsen a koldustarisznyák eltüntetésén. Ezzel az elégtétellel tartoznak olyan urak. akik azt írják, hogy (olvassa): »A pénz birtoklásának biztonsági érzetét adja a hadikölcsön. Jobb adós a magyar államnál kerek e világon keresve sem található. Aki tehát minden b'zttonsággal birni akar» az jegyezni fogja az uj rentét, mely kamatot, esélyeket biztosit és amelyet mindenki eleven pénzre változta/that.« Hát t. Képviselőház, nézzük csak meg, hogy micsoda eleven pénzre változtathatják a ládafiában őrzött ezeket a pénzeket a szegény özvegyek? Eleven pénzre talán mások változtatták, ak : k konjunkturális idők esélyeit felismerik, de a konzervatív gondolkozásu mag'yar népesség, amely csak az egyszerűséget ismeri az üzleti életben, nem változtathatta át. Vagy itt van báró Madarassy-Beck Marcell ur nyilatkozata, amelyben odáig megy, hogy felhívja a sajtót, hogy agitáljon, mert ez a szerepe itt nagyobb, mint máskor. Odáig megy, hogy e felbuzdulást különbnek tartja minden háborús erénynél. A tömegszuggesztió erejével hatnak ezek a szavak, hogy a kamatozás a hat százalékot is meghaladja, és így minden hazai fixkamatozásu papirnál többet hoz. Aki a jegyzés alkalmával készpénzzel nem rendelkezik, az megkapja az olcsó lombardkölcsönt. Mindent, mindent Ígérnek, és vándorolnak a tömegek a bankokba, viszi mindenki megtakarított pénzecskéjét és ma sorba állhatnak és mutogathatják beesett arcaikat. Kérdezem, hogy azok a helyek, ahová vitték, mit mentettek át? Hát nem szégyen-e ez az öröm csöppjei között, amikor boldog öntudattal kellene, hogy eltöltse az embert a lukrativ pénzintézeteknek nagyszerű tartása, amely kifelé gazdagságot jelent egy nemzet életében? Másutt, külföldön, még Németországban is, ha odamegy az ember a bankajtóhoz, az első, amit kiszegezve lát: »Die Ablösung der Anleihe«. Az az első, hogy jöhetsz ide, kapsz 25 %-ot és egy Ígérvényt érte. Én, állam nem szégyenkezem, és ne jöjjenek azzal, hogy mi roszssabb helyzetben vagyunk. Mi jobb helyzetben vagyunk, amit be fogok bizonyítani és a non possumus elvének alkalmazása kegyetlen diktatórikus intézkedéssel lenyakazása mindazoknak, akik reménykedtek, akik sóvárogtak, vágyakoztak és áldoztak, akik mindent, de mindent ideadtak, és most nem kapnak semmit, csak egy érdempénzt, egy rongyos öltözetet. Petőfi őrültjének számkivetettjei ezek a légiók mind egytől-egyig. T. Képviselőház! De nemcsak ezek a hivatott pénzügyi erősségek, hanem voltak mások is, akik még nagyobb súllyal és még inkább hirdették a hadikölcsönnek és az állami kötvényeknek erősségét. (Szilágyi Lajos: A papok is hirdették! A papok hazafias meggyőződrsből hirdették. De most ne menjünk vissza a multakra, keressük osak egy kissé a jelent 11. ülése 1928 január 17-én, kedden. 09 és a kormány felelőssége szempontjából kérdezzük meg teljes tisztelettel, de önérzettel a minister urakat is, mit mondottak a választóknak, mikor itt hellyel-közzel felmerült a kérdés, Pakots József t. képviselőtársam adatokkal bizonyítgatta, hogy a t. többség jelöltjei a választók előtt egyik leghatalmasabb korteseszközként azt emlegették, hogy a hadikölcsön az első lesz, amiről intézkednek. Nekem nincsenek birtokomban ezek a beszédek, de ha valaki azt mondja, hogy nem valorizálunk, azt kell felelnem, igenis azt hirdették, hogy valorizálnak, mégpedig hirdették nemcsak az egyszerű képviselőjelöltek, hanem a ministeri állásban levők is. Itt van a kezeim között például a népjóléti minister urnák Veszprémben mondott programmbeszéde, aki szórul-szóra ezeket hirdette a választók előtt (olvassa): »A kormány tudja, hogy sok baj van. 600.000 katonát vesztettünk a világháborúban idegen célokért. 180000 hadirokkantunk, 200.000 hadiárvánk van. Mégsem süllyedünk apátiába. Ez a nemzet megmutatja, hogy életereje van. A magyar anyák többet szülnek, mint a győző francia anyák. A magyar férfierdőben szálfák nőnek és pótolják a világviharban kidőlteket.« — Ezért igy fordul hozzájuk: »Senki el ne adja a hadikölcsöneit! A kormány segiteni fog a hadikölcsön ügyében. Még nem tudom telje son, hogy mi történik,... (Peidl Gyula: Ezt választás előtt mondta?) — ezt a választási programmbeszédben hangoztatta a minister ur — . •. »de tudom, hogy történni fog.« Hát az ilyen ministeri Ígéret ma már semmi? (Peidl Gyula: A választás után már semmi!) Én meg azt mondom, hogy a képmutatás korszaka lejárt. Nem lehet többé az uri huncutság jelszavával illetni a politikát. Ma komoly munka a törvényhozói kötelesség- és ebből a templomból épenugy ki kell kergetni a kufárokat, mint annak idején abból a széni templomból. Ministeri Ígéretek! Megválasztották nérvképviselőnek a minister urat, aki azt mondotta, hogy nekem van a legnagyobb családom, gondoskodni fogok róluk. Most ott áll a nagy csaj Iád, a szent család, a népcsalád, a nyomorgó család, az elűzött társadalom rétegei ott állanak a népjóléti minj^sterium előtt, kopogtatnak, könyörögnek. (Zoj a jobboldalon. — Propper Sándor: Halljuk! Halljuk! Hárman vannak benn és mindjárt külön tanácskoznak!) Erre az a felelet: adunk reménységet, kivesszük a törvényjavaslatból a hadikölcsönt. Legyen szabad hivatkoznom egy természettudományos igazságra. Ez a törvény olyan, mint a bolognai üvegcsepp: eery karcolás és vége az egésznek, összeomlik. Ha kiveszi a hadikölcsönt belőle, azt hiszi, hogy marad valami, amit igazolhat ? Hát utána azt hiszi, hogy ezzel a reménységgel megelégszenek? Azt hiszi, hogy enneka hin ábrándnak és reménységnek csillogtatásából kenyér származik? A hadikölcsön rokkantjai éheznek, kenyeret akarnak és nem hin, csábos ígéreteket. 1914-ben és 1916-ban volt reá mód és lehetőség, többé nincs reá. Gondoljon a t. kormány arra is: talán jöhet idő, amikor újra a nemzethez kell fordulni. Azt hiszik, akad egyetlen ember, aki áldozatkészséggel és lelkesedéssel fog ideállni, hisz majd a kormány ígéreteinek és fog önökben bizni, akik talán e pillanatban is inkább azzal vannak elfoglalva, hogy személyes torzsalkodási ügy< lovagiasság szabályai szerint intézzék el? Nem a lovagiasság szabályaira van szükség, ha-
