Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-111
Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. 97 mélt a lyukas cipője, az éhező gyermeke, a nélkülöző családja révén arra, hogy az államnak úgynevezett pénzügyi egyensúlya nem ér semmit, ha most egy bankfiunak valorizáltan itélte meg a követelését és kénytelen volt a jogbiztonsága alapján állva azt mondani: megitélek egy milliárd felmondási díjat annak, aki az 1925 : XVI. te alapján joggal előáll és valorizálva kéri követelését. Hát azt hiszik, hogy ez a bíróság a hadikölcsöntulajdonosoknak, egyéb kötvénytulajdonosoknak, az éhező tömegeknek a kérését el fogja utasitani és azt fogja mondani: a törvény megtiltotta, nem adok neked egy fillért sem, pusztulj el? Akkor több lesz a magyar érzés a magyar bírói karban, akkor meg lesz a függetlenség tudata a birói karban, meg lesz a szolidaritás velünk dolgozó tömegekkel es nem lesz a kormányzatnak az a hatalma, amely megállitsa azt az Ítélkezést, amely harmóniában lesz Európával és ellentétben lesz azzal a kormányakarattal, amely az ilyen törvényjavaslatokban nyilatkozik meg. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Miért teszik ezt és miért tette a biróság is ezt? Miért, mert akkor meghirdette, hogy az állam öncélúsága csak addig a határig ér, ameddig nem ellentétes a polgárok öncélú ságaval; megértette azt a jogbölcseleti tételt, hogy az állam nem gazdagodhatik az egyén rovására. Még az adószolgáltatás is csak addig tarthat, ameddig a jövedelemből futja és mihelyt az eleven húsba vág és a tőkéket kaparintja el az állam, akkor jogtalan és erkölcstelen területen mozog. Ha a minister ur félti az állam pénzügyi egyensúlyát, én majd szolgálok egypár móddal, amellyel nagyon könnyen túlteheti magát azon, segíthet és megtarthatja a pénzügyi egyensúlyt is, de amellett segíthet azokon az elhagyatottakon, akik erre rászorulnak. T. Képviselőház! Itt van a kezemben egy világlap, a Berliner Börse és egy másik világlap, amelynek a címe: Hamburger Nachrichten. Nagyon fájó szivvel ismertetem az adatokat, amelyek itt fel vannak sorolva, de talán elég, ha csak azt mondom, hogy egy világlap ugy emlékezik meg erről a minister ur által beterjesztett törvényjavaslatról, hogy az Revuetheater Pest, hogy látványos színház az, ami itt történik; azt mondja továbbá, hogy ez die Tragik der Deutschen in Ungarn, elmondja, hogy miféle államháztartás van itt, idézi Sándor Pál t. képviselőtársunknak nagyszerű statisztikáját, amelyet már elsőizben előterjesztett 1926-ban és számszerű adatok alapján odatette a pénzügyminister ur elé, mennyi a hadikölcsön és mennyi alap kell arra, hogy legalább kamatfizetési módon valorizálhassanak. Németországban, Franciaországban olvassák ám ezeket. Azt mondja a pénzügyminister ur, hogy azért nem valorizálhat, mert másképen megbillen a hitelképesség és a pénzügyi egyensúly. Erre én ismét csak azt monhatom, hogy hát az semmi, amit Sándor Pál fejtegetése nyomán demonstrative elénk tárt? Nem a pénzüsri egyensúly billen meg. hanem megbillen ott kinn minden idegen és félni kell azoknak a cégeknek összeomlásától, amelyek a hitelkérdésre és a hitelegyensulyra vannak alapítva. Szomorúbb jelenséget nem tudok elképzelni, mint azt, amely a hite ]V »rdés tekintetében a pénzügyministeri érvelésnek a törvényjavaslat indokolásában való helyfoglalásában jelentkezik. A minister ur azt mondja és az egész tisztelt kormánynak konszolidativ álláspontja a következő: Elmentek Amerikába és ott szereztek pénzt. Én erre azt mondom, hogy jól van. Invesztíciós célokra szereztek hitelt, kibocsátottak igen drága zálogleveleket és azokat az amerikai tőzsdén elhelyezték. De mi történt azóta? Szomorúan kell megállapítani, hogy már az amerikai tőke is elvonult innen, hiába próbálkozunk, hiába megy a pénzügyminister ur most uj kölcsönért, nem kap. Miért nem kap uj kölcsönt? Azért, mert ott künn Európában a pénzemberek mérleget csináltak és azt mondották, hogy amely ország saját polgárainak, saját belső hitelezőinek egy fillért sem ad, abban nem biznak meg. Miért nem mondja el a mélyen tisztelt pénzügyminister ur, hogy a régi hitelezők, a régi jóakaró hitelezők, a svájci bankok, a szolid bankok, a holland bankok elzárkóznak, és uj források után kell szaladgálnia a minister urnák? (Vargha Gábor: Kikötötték, hogy nem szabad valorizálni!) Mit kötöttek ki? (Vargha Gábor: Azt, hogy nem szabad valorizálni. Épen az ellenkezőjét! — Ernszt Sándor: Amikor a kölcsönt felvettük!) Az amerikaiak, akik idejöttek és megvizsgálták a mi jogrendszerünket, a mi rovásunkra ilyen szerződést kötöttek? (Zaj bolfclőJ.) Hol van ez? Mutatták ezt ebben a Házban? Szeretném látni azt a magyar képviselőt, aki ezt a tilalmat aláirta volna. Mert tetszik tudni, mi ez? Ez Trianon a hatványonNem hiszem, hogy akár Ernszt képviselő ur. akár más képviselőtársaim azon az oldalon ezt megszavazták volna. Az ilyen szerződést, akármilyen is lett volna, nem fogadta volna el a Háznak egyetlenegy oldala sem. De máskép áll a dolog. És ha már méltóztatnak felemlíteni ezt a dolgot, hadd mondja in el a tiszta, szeplőtlen igazságot. A régi hitelező azt mondotta: nem adok addig pénzt, amig a régi adósság rendezve nincs. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell fizetni, erre senki sem gondol, de egy józan pénzügyi koncepcióra igenis, gondolunk és kívánjuk: ha fizetni nem tudunk, de legalább oly Ígérvényt bocsássunk ki, amelynek nemzetközi értéke van. Hát nem egyszerűbb volna ez? Hát ez sem valósitható meg? Hát a magyar államnak nincs már az a képessége sem, hogy a régi tartozásokkal szemben odaálljon és—adjon olyan kötvényt, amelyre építeni lehet, amely a bázisa és fundamentuma lehet egy jövendő hitelműveletnek? T. Képviselőház! Nagyon egyszerű dolog ez, csak akarni kell. Ha valahol, itt érvényesül az a mondás, hogy: et voluisse ; sat est. Akarni kell, de a kormány nem akarja. A kormánynak tetszik az az állapot, hogy ne valorizálásra adjon pénzt, hanem adjon pénzt a Futurának és a Hangyának, hogy részesülhessen konkurrens vállalatok eredményeiben és hiába jajong a legális kereskedelem, ez a szövetkezeti miazma, mely a szövetkezeti szellem megtámadása, ellentéte és megsemmisítése, a szabad mozgás és szabad érvényesülés tönkretevője, ez tetszik a tisztelt kormánynak. Ha ellenzékiek vagyunk ezen az oldalon, akkor én azt kérdezem: nem kellene-e egyértelmüleg követelni, hogy a tisztelt kormány legalább adjon számadást arról: mennyi pénze van azoknál a vállalatoknál. Miért nines erről jelentés? A minister ur mindig azt mondja, különösen azóta, amióta Erdélyi. Aladár képviselő ur dicséretreméltó^ nyíltsággal és bátorsággal szóbahozta ezt a kérdést, 8 amióta hetek teltek el. hogy van itt egy számla. Hát látunk egy adatot a töméntelen sok milliárdról, amely elveszett, amelytől ninçs me-
