Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-111

'•'<> Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. zás nemes hevéből sarjadjon ki az az igazság, amit az ország igazságának tartunk, de ha csak mi viaskodunk és a másik oldalon konok egykedvűség mutatkozik, akkor lejáratják azt a parlamentarizmust, amely mindig fénye és dicsősége volt ennek a nemzetnek. Ha ilyen javaslattal kell foglalkoznom, akkor engedjék meg-, hogy általánosságban két szempontot emeljek ki a bírálatnál. Az egyik a belpolitikai szempont. A belpolitika okaiból azt kell megállapítanom, hogy a minister ur és a mélyen t. kormány azzal, hogy nem valorizál, tökéket von el és tőkéket pusztít el. Ha ez a tétel megáll, ugy amint kétségkivül meg is áll, ezzel szemben nem lehet felhozni semmiféle argumentációt, mert mi azt mondjuk, hogy ami eddig az állam hitelén alapuló kibocsátás: kötvény, államadóssági levél volt, nemcsak hadikölcsön, amelyről még külön fogok beszélni, hanem minden államadóssági kötvény, ami helyettünk a közgazdasági életItrii bieszélt, az ma nonvaleurré lesz. Nem veszik-e észre, hogy evvel a tőkepusztitó erővel egyúttal adóalanyokat tesznek tönkre? Hát lehet ezt elfogadni, hogy amit mindenki a maga kasszájában ugy őriz, mint az állam hitelén alapuló és az állam által kibocsátott kötvényt, amely erősebb mindennél a világon ebben az országban, mert hiszen az államhatalom presztízse, konszolidáltsága garantál érte, azt most törvényben akarják meghirdetni ország-világ előtt, hogy semmit sem ér. Hát mit képzelnek, hogy ez törvénnyé válik és évtizedekre kiszámitottan semmivé válnak mindazok az értékek, amelyek munkás, becsületes dolgozó emberek évtizedes harcának eredményei, nem rejti-e ez magában generációk tönkretételét? Más országban, amint majd bizonyltom épen az ellenkezőjét tették és az ellenkezője virágzást hozott, kereskedelmi mérlegük javulását mutatta. Nálunk a kereskedelmi mérleg passai vitásának egyik oka az a pusztító erő. amellyel minden magángazdasági értéket lefokoznak, minden gazdasági önállóságot tönkretesznek, mert mig az egyik oldalon az állam pénzzel és privilégiumokkal istápolja azokat a vállalkozásokat, amelyek a magángazdaságnak állami támogatással való konkurrenciát jelentenek, addig magukra hagyja a vergődő egyéneket, magára hagyja a dolgozó társadalom miinden osztályát úgyhogy ami soha nem volt ismeretes Magyarországon, koldus ügyvédeket, koldus orvosokat látunk, és ami nem volt ismeretes soha sem, azt most majd meglátják: e valorizációs törvény hatása alatt majd látni fognak koldussá lett kisgazdákat is, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) látni fognak a társadalom minden dolgozó rétegében kolduló hatalmas táborokat, amelyekkel még a pénzügyminister urnák mosolygóan előadott, bár fájdalmas szivére hivatkozott javaslata eem fog megbirkózni. Miért van ez? Tekintsünk akár a szomszédba, akár más országba — hiszen máshol is voltak ilyen háboruelőtti adósságok — mit parancsolt ott az eszélyesség? Nézzük, mit tettek ott? Nézzük csak a csehországi javaslatot, illetőleg most már törvényt. Ott a következőket mondták: az állam felelni kivan minden adóssági kötvényért, mivel azonban ma nem tud felelni értük, felelni kivan a jövőben s lefixirozlák azokat a princípiumokat, amelyeknek alapján azután ezt a törvényt megnyugvással fogadta az egész lakosság. Nem gondolja a mélyen tisztelt kormány, hogy külpolitikai jelentősége van egy olyan institúciónak, amely abból áll, hogy az utódállamok s egyéb, velünk épen nem rokonszenvező államok nem tettek különbséget a között, hogy nemzeti kisebbségekhez tartoznak-e azok, akik ott élnek, és valorizálták kötvényeiket e megkülönböztetés nélkül? Nem hiszi-e a tisztelt kormány, hogy azok előtt a tömegek előtt amelyeket visszakívánunk és amelyek lelkületileg vissza is vágynak ide, nem nagyon emeli népszerűségünket ez a javaslat? Nem hat-e ez idegenszerüleg és elidegenitőleg? Nem érzi-e a tisztelt kormány, hogy evvel a kegyetlen és szívtelen gesztussal, amelyet itt megmutatott, elidegeníti a tömegeket, mert hiába, t. Képviselőház, mégis csak igazság az, hogy ahol jólét van, oda huz az ember, ahol a megélhetés biztosítva van. ott érzi jól magát az ember. Én azt mondanám: még nem késő, kapjon észbe a t. kormány és vonja vissza ezt a javasLatot ugy, ahogy van, nem kell belőle egy betű sem, s terjesszen elő olyan javaslatot, amelyben számszerű alapon ki tudja mutatni, hogy öt év. tíz év, húsz év múlva, de fizetni fogok adósságaimért. Azt mondani, mint amit a hadikölcsönnél mondott: adok reménységet? Csodálom, hogy ott azon az oldalon még mindig ennyi nyugalom van, mert ez már a cinizmus határán mozog. Nem adok a hadikölcsönösöknek semmit, nem adok a kötvénytulajdonosoknak semmit, de megcsillogtatom a reménység sugarát: majd adok, ha eljön az ideje — ez azt jelenti magyarul, hogy majd ha fagy. Vegyék hát tudomásul, hogy akármi lesz és akárhogyan lesz is, kötelességünknek fogjuk tartani a tömegekben ébrentartani azt a lelkületet, amely nem nyugszik bele ilyen hatalmi és cézári módon létrehozott intézkedésbe és felfogásba, mert kötelességünk a törvénytisztelet mellett a törvénymegóvást is követelni. Talán ismerik a mélyen t. Ház tagjai, 'hogy amikor az antivalorizációs felfogás keztdett Németországban, a német birodalomban 'lábrakapni, akkor a bíróságok a következő kijelentést tették: Mi tudjuk, hogy a bíróság arra hivatott, hogy végrehajtsa a törvényt. De mi nagyon sajnálnék, ha abba a helyzetbe •kerülnénk, hogy nem volna módunkban a taemzet egyetemének felfogásával és a jogbiztonság ápolásával ellentétben álló törvényt (végrehajtani. Ott is van passzív rezisztencia és ha volt bátorsága a biróságnak Magyarországon éveken keresztül törvény nélkül hirdetni, hogy bizonyos követelések valorizált megítélése a kiegyenlítő igazság számlájára tartozik, akkor, higyjék meg, előállhat az az eset, hogy a bíróság passzív rezisztenciával fogja visszautasítani ezeknek a törvényeknek olyan végrehajtását, amely lelkületével, bírói szabad mérlegelésével és magyar állampolgárságával öszsze nem egyeztethető. (Sándor Pál: Ugy mint a botbüntetés!) Igen, ugy mint a botbüntetést és még egyebeket. A bíróság erre nem kapható, és emlékeztetem a t. Házat... (Sándor Pál: A németek megcsinálták!) Épen az előbb idéztem, hogy a németek megcsinálták és emlékeztetem a t. Házat arra, hogy nem nagyon jó mindig erre a bíróságra ugy hivatkozni, mint ahol feltétlenül elégtételt kap az ember. Onnan el lehet menni néha elégtétel nélkül is és nem nagyon célirányos hirdetni, hogy majd az ilyen törvényeket is szó nélkül végrehajtják; mert emlékeztetem a t. Házat, hogy volt idő Magyarországon, amikor a Curia tekintélye a darabont-akarattal szemben megvédte a hagyományos jogot és harmóniába illeszkedett a nemzet tömegével. E gazdasági kérdések tömkelegében az a biró ráe#z-