Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-95

T Àz országgyűlés képviselőházának 95. ülése 192? november 25-én, pénteken. 8? ennek a külön biztosítéki alapnak nagyságát, lia azonban mindkét jogcím aiapján bocsátott ki ilyen kötvényeket, auban az. esetoen ennek az összegnek kétszerese, tenát 3 miiiio arany­forint voit a küion biztosiieKi alap nagysága, avval a feltételiéi azonban, hogy ez az aiap semmiesetre sem lehet kevesebD, mint a for­galomba hozott összes kötvények névértékének legaiább is 5 7b-a. Az előttünk fekvő törvényjavaslat szintén megánapiija most az ilyen típusú kötvények kibocsátásánál a külön biztosítéki alap mini­mális Összegét és kimondja, hogy ez 20U.000, illetőleg buU.uUO pengő, aoban az esetben, f ha csak egy jogcím alapján bocsát ki az intézet kötvényeket, ha pedig minükét jogcím alapján . bocsát ki kötvényeket, aoban az esetoen ez az összeg ennek kétszeresére, tehát 4UÜ.UUÜ vagy pecig l,üüU.UU0 pengőre eme. endo fel. Kimonuja azután a törvényjavaslat azt is, hogy itt a regi es uj kibocsátású kötvények közötti kü­lönbségre nézve szinten 1925. evi január 1. az elkülönítési határnap. Hasonló a helyzet a Magyar Földhitel In­tézet vizszabalyozo és taiajjavitási zálogleve­leinél is, ameiyeu: az 188y : J^J^X.. tc.-en alapul­tak. Itt ezeknél a speciális kiüocsatasu zálog­leveleknél szintén meg kellett tenni az elküiöni­nnest a regi kioocsaiasu es az uj Kibocsátású zálogieveieKre nézve, itt azonban az eikuiöni­tésnek időpontját arra az idi/re biztosítja a tör­vényjavaslat, amikor az uj kibocsátásra vonat­kozólag a jogügyiét létrejött. Meg kell meg itt említenem, hogy a tör­vényjavaslat azoknak az értekeknek a körét, amelyekben a záloglevelek vagy kötvények külön biztosítéki aiapjai elhelyeztetnek, most kibővíteni kívánja azzal, hogy az illető éitékek közé felveszi a Magyar Nemzeti Bank részvé­nyeit, valamint azt is megengedi, hogyha vala­mely küiioldi pénznemre szórnak a zálogleve­lek, avagy az illető kötvényemisszió, abban az esetben a pénzügyministcr előzetes hozzájáru­lásával, illetőleg engedélyével oiyan fix kama­tozású értékpapirosokban is elhelyezhetők azok aránylagos része, amelyeket az az állam bocsát ki, vagy annak területén bocsátottak ki, amely állam pénznemére szólnak a zálogleve­lek, illetőleg a kötvényemissziók. Az eddigi törvényes rendelkezések értel­mében a záloglevelek, illetőleg az 1897 : XXXII. te. alapján kibocsátott kötvények legkisebb névértéke 100 koronában volt megállapítva. Ez a törvény most ehhez hasonlóan 100 pengőben kívánja a legkisebb értéket megállapítani, az­ért, hogy kisebb címletek ne kerüljenek forga­lomba. Végül még meg kell említenem, hogy a ja­vaslat 9. §-a mind a záloglevelekre, mind pe­dig a szóban forgó kötvényekre vonatkozólag megadja az illeték- és adómentességet. Ezzel is megkönnyíteni kívánja a záloglevelek, illető­leg a kötvények elhelyezési lehetőségét és kü­lönösen lehetővé teszi az intézetek számára a kihelyezési kamatfeltételek javítását. Ezekben voltam bátor általánosságban is­mertetni az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Tisztelettel kérem, méltóztassék azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A minister ur kíván nyilatkozni. Bud János pénzügy minister: Nem! Elnök: Minthogy a minister ur sem kivan nyilatkozni, a tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot általánosságban a részietes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? Hűen!) A Haz a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául eltogadta. következik a részletes tárgyalás. Kérem a törvényjavaslat címének felolvasását. Esztergályos János jegyző (olvassa a tör­vényjavastat címét, mely észrevétel nélkül el­fogaatatik. — Olvassa az 1. §-t). — Madarassy Gabor! Madarassy Gábor: T. Képviselőház! Egy­részt az előadó ur által elmondott indokok alapján, másrészt pedig arra való tekintettel, hogy a pénzügy minis ter ur által benyújtott ezt a törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság folyó évi június hóban tárgyalta le, és azóta bizo­nyos gazdasági változások álltak elő, viszont a pénzintezetek megerősödtek s miután az álta­lános törekvés az, hogy a békeviszonyok lehe­tőleg megközelittessenek, a régi törvény értel­mében pedig a biztosítási alap ugy a zálog­leveleknél, mint a kötvényeknél lényegesen magasabb volt, mint az az alap, amelyet ez a törvényjavaslat tervez, ennélfogva tisztelettel vagyok bátor javasolni, hogy az 1. §-ban em­lített 200.000, illetve 500.000 pengő, ha nem is teljesen a béke állapotra, de legalább a béke­érték 3%-ának megfelelően emeltessék fel oly­képen, hogy a biztosítási alap a záloglevelek­nél egymillió pengőnél kisebb összeg ne le­hessen. Ennek következtében tisztelettel javaslom, hogy az 1. § 3. bekezdése helyébe a következő Szöveg illesztessék (olvassa): »Az előbbi bekez­dés rendelkezéseihez képest létesítendő alap az illető intézet által az 1925. évi január hó 1. napja után bejegyzett jelzálogjoggal biztosí­tott kölcsönkövetelések alapján kibocsátott zá­loglevelek összeségének biztositékául szolgál. Ez alap 1,000.000 pengőnél kisebb nem lehet és az illető intézet forgalomban lévő ily zálog­levelei össznévértékének legalább 5. §-át kell kitennie«. T. Ház! Ennek elfogadása esetén a kötvé­nyeket illetőleg a 3. §-nál az előbb emiitett indokolással kapcsolatosan hasonlóan egy tiszteletteljes módosító indítványt fogok elő­terjeszteni. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Senki sincs feliratkozva. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kíván nyilatkozni! Bud János pénzügy minister: T. Képviselő­ház! A magam részéről Madarassy Gábor képviselőtársunk által előadott indítványhoz hozzájárulok. Azt hiszem, hogy közhiteli ér­dek is, hogy ez a változtatás megtörténjék. Nagy súlyt kell ugyanis helyeznünk arra, hogy egyrészt zálogleveleink biztonságát ki­felé dokumentáljuk, másrészt pedig a zálog­levélkibocsátás elől elzárjunk olyan intézete­ket, amelyek ennek az ügyletnek vitelére nem alkalmasak. Kérem ezen az alapon az indítványozott javaslat elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Az 1. il. és 2. bekezdését nem támadták meg, azokat tehát elfogadottaknak jelen­tem ki. A 3. bekezdés bizottsági szövegével szem­ben áll Madarassy Gábor képviselőtársunk módosítása. Kérdem a t. Házat, méltóztat­nak-e a 3. bekezdést a bizottság szövegezésé­13*

Next

/
Thumbnails
Contents