Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-95
86 T Àz országgyűlés "képviselőházának 91 Temesváry Imre előadó: T. Képviselőház! A záloglevelek és az 1897 : XXXII. te. hatálya alá tartozó kötvények biztosításáról szóló és előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképen kettős célt tűzött ki maga elé. Az egyik az, hogy mivel a magyar korona értékében beállott csökkenés következtében azok a biztosítási alapok, amelyek a záloglevelek biztosítására szolgáltak, devalválódtak, ennek következtében szükséges, hogy a záloglevelek külön biztositási alapja újból állapittassék. meg. A második cél az, hogy a kellő tökeerővel nem rendelkező pénzintezetek a záloglevelek és kötvények kibocsátásától lehetőleg távoltartassanak. Ezt a kettős célt a törvényjavaslat akként kivánja biztositani, hogy az 1925 január elseje előtt és az 1925 január elseje után kibocsátott kötvényeket és zálogleveleket, illetőleg azoknak sorsát egymástól függetleniteni és az 1925 január elseje után kibocsátott záloglevelekre és kötvényekre nézve külön uj biztositási alapot rendel létesiteni. Tudvalevő, hogy a záloglevelek biztosításáról SZÓJÓ 1876:XXXVI. te. rendelkezései értelmében a záloglevelek biztositási alapját az illető intézetek által jelzálogilag biztositott kölcsönkövetelések képezik és a fedezetül szolgáló ingatlanokra csakis az ingatlan becsértékének 50%-áig, a szőlőknél, valamint erdőknél pláne csak az ingatlan becsértékének egyharmad részéig engedélyezhetők jelzálogos kölcsönök. Kimondja azonkivül ez a törvény azt, hogy az illető intézet minden jelzálogos követelése, amelynek alapján a záloglevelek kibocsátattak, a záloglevelek összességéért felelős. A jelzálogos kölcsönköveteléseknek ezen különleges jogi természete az illető jelzálogos követelések telekkönyvi bejegyzése alapján a telekkönyvbe szintén feljegyzendő volt s egyszersmind ezekre a jelzálogos követelésekre, amelyeknek ilyen különleges jogi természete van, sem végrehajtás nem vezethető, sem pedig arra harmadik személyek a csődeljárásnál történő kényszerértékesítés esetét kivéve, jogokat egyáltalában nem szerezhetnek. A hivatkozott 1876:XXXVI. te. a záloglevelek biztonságát még egy külön biztositéki alappal is kivánja elősegiteni és erre vonatkozólag a törvény ugy intézkedett, hogy az illető kibocsátó pénzintézetek ilyen külön biztositási alapot tartoznak létesiteni, amelyre nézve ugyanazok a jogszabályok érvényesek, amelyek a jelzálogilag biztositott követelésekre vonatkoznak, vagyis hogy arra harmadik személyek a csőd esetét kivéve jogokat egyáltalában nem szerezhetnek. Ennek az alapnak legkisebb értékét az 1876:XXXVI. tc-nek 11. §-a 200.000 aranyforintban állapította meg és egyszersmind azt is kimondotta, hogy ez az alap semmi esetre sem lehet kevesebb, mint a forgalomban lévő záloglevelek össznévértékének egy huszad része, vagyis 5%-a. Később az 1889 :XXX. te, amely a Magyar Földhitelintézetnek talajjavitási és vízszabályozási célra kibocsátható zálogleveleiről intézkedik, 10 §-ában felemelte ezen külön biztositéki alap összegét 1,500.000 aranyforintra és kimondotta, hogy csak azok a pénzintézetek részesülnek adó- és illetékmentességben, amelyeknek ezen külön biztositási alapja 1,500.000 aranyforintra van felemelve. Ezzel tehát indirekte kényszeritette az intézeteket arra, hogy ilyen magas összegre emeljék fel ezt a külön biztositási alapot, mert hiszen az adómentesség csak ezeket illetvén meg és igy egyébként a többi intézetekkel szemben versenyképességüket veszítették volna el. . ütése 1927 november 25-én, pénteken. A korona értékcsökkenése következtében beállott helyzet folytán azonban szükségessé vált, hogy a régi, tulajdonkénen értéküket vesztett záloglevelek sorsát teljes egészében függetlenítsük az újonnan kibocsátott záloglevelek sorsától. Erre vonatkozólag a mezőgazdasági hitei könnyítését célzó egyes rendelkezésekről szóló 1925: XV. tc-nek 2. §-a már intézkedést is tartalmaz, amennyiben kimondotta, hogy az 1925 január elseje után kibocsátandó záloglevelek biztositékát azok a jelzálogilag biztositott kölcsönkövetelések képezik, amelyek 1925 január elseje után létesíttettek. Ez a törvény azonban abban az időben nem intézkedett arra vonatkozólag, hogy a záloglevelek biztonságát fokozó ilyen külön biztositási készpénzalap újólag létesíttessék. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ezt a hiányt kivánja pótolni, amennyiben elrendeli, hogy az 1925 január elseje után kibocsátandó záloglevelekre nézve a pénzintézetek ugyan ugy, mint azt az 1876 : XXXVI. te. elrendelte, szintén tartoznak egy külön biztositási alapot rendszeresíteni. Ezzel tehát a régi záloglevelek sorsa az újonnan kibocsátandó záloglevelek sorsától teljesen külön választatik és az újonnan kibocsátandó záloglevelekre nézve is meglesz az a külön biztositási alap, amelyről az előbb emiitett törvények a régiekre nézve is intézkednek. Az alap nagysága tekintetében ez a törvényjavaslat ugy kivan intézkedni, hogy 200.10J pengőben szabja meg annak legkisebb értékét, de kimondván azonban, hogy az illető pénzintézetek forgalomban lévő zálogleveleik összértékének legalább 10%-át tartozik ez az összeg kitenni addig, amíg az alap 500.000 pengőre fel nem emelkedik; 500.000 pengőn felül való emelkedése után pedig 5%-át keil kitennie a forgalomban lévő záloglevelek össznévértékének. A régebbi rendelkezésekkel szemben ez azi összeg mindenesetre csekélynek mondható, de figyelembe kellett venni a törvény szerkesztése alkalmával azt a körülményt, hogy hiszen a háború előtti állapothoz mérten az illető pénzintézetek anyagi helyzetében bizonyos romlás állott be, tehát azokat nem lehetett megterhelni ilyen biztositási alap létesítésével olyan mértékben, amint azt békeidőben lehetett. Nézetem szerint azonban, — miután látjuk a pénzintézetek felértékelési mérlegeiből, hogy tőkeerejük mégsem olyan csekély — ha bizonyos mértékben ezen biztositási alap felemeltetnék, ez a hitelnyújtás biztonságát mindenesetre fokozná. Az előbb vázolt helyzethez hasonló helyzet állott elő az 1897 : XXXII. te. hatálya alá tartozó kötvényekre vonatkozólag is. Ezeknél is ugyanúgy, mint a zálogleveleknél kötelezve voltak a pénzintézetek a kötvénykibocsátás alkalmával szintén egy külön biztositéki alaçot rendszeresíteni. Ezen alap összege az 1897. évi XXXII. te. 2. $-ban akként határoztatott meg, hogy amennyiben az intézet csak egyféle jogcímen bocsát ki kötvényeket, tehát először is, vagy csak az államnak, állami vállalatnak, illetőleg közterhek kivetésére jogosított testületnek nyújtott kölcsönök, illetőleg talajjavítás tárgyát képező vaay feldarabolás utján létreiött földbirtokokra nyújtott jelzálogos kölcsönök alapján bocsátja ki ezeket a kötvényeket, vagy pedig másodszor, az illető intézet tulajdonában lévő vasúti részvényeket, — a törzsrészvények kivételével — illetőleg az ilyen elsőbbségi kötvényeket, kölcsön kötvényeket, stb. használja fel kibocsátási alap gyanánt, abban az esetben 1,500.000 aranyforintban szabta meg
