Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-105

358 Az országgyűlés képviselőházának 105, tok vannak és ezt — mondjuk — mint meglepetést akartam a Ház elé tárni. Megnyugtatom az igen tisztelt képviselőtársamat, tényleg a költségvetésben más adatok vannak és a külföldi tartozások ott csekélyebbek, de megnőttek az év folyamán, mert a postatakarékpénztári egyezmény, a biztosítási egyezmények és más egyezmények alapján a koronára szóló kötvények egyrészét át kell hogy adjuk a külföldnek. (Sándor Pál: Ezt nem értem, tessék megmagyarázni.) Méltóztatik tudni, hogy a régi államadósságok felosztása bizonyos kulcs szerint történt. Ugyancsak vannak egyezmé- ' nyék. amelyek szerint a különböző intézmények tulajdonában lévő címletek egy részét, amelyek eddig a mi oldalunkon szerepeltek, az egyezmények végrehajtásával kapcsolatban át kell adnunk és abban a percben ezek a címletek természetesen az egyik oldalról átmennek a másik oldalra. Ez- volt az a nagy szenzáció, ahol én ön szerint mindig kendőzök. Engedelmet kérek, én a mostani helyzetet adom elő. (Sándor Pál: Mennyi az. amit most át kellett adni? Ez nem 1600 millió!) 1600. millió a 4%-os koronajáradéknál, ahol, ha jól emlékezem, nem tudom pozitive, 548-ról felemelkedett 756-ra. Két ilyen tételnél van változás, és ezáltal állott elő az 1600 millió. Az igen tiszteit képviselőtársam foglalkozott azzal a kérdéssel is. hogy amikor valorizációs javaslatról beszélünk, akkor a háttérben suba alatt oldatnak meg a kérdések. Ezt a problémát az igen tisztelt képviselőtársam a pénzügyi bizottságban is felvetette, értem alatta a vasúti kötvények bizonyos valorizációját. Nagyon sajnálom, hogy az igen tisztelt képviselőtársam, aki ott megkapta a felvilágosítást, ezt a kérdést újra előboz^a. mert ennek a kérdésnek ehhez a problémához, amint az igen tisztelt képviselőtársam is emiitette, semmi köze nincsen. A vasúti társaságok önálló társaságok, s igenis keresték a módot e kérdések megoldására. Amint méltóztatnak tudni, a helyzet az volt. hogy a felértékelési rendelet a vasúttársaságoknál az aranymérlegnél megengedte a 70%-ban való valorizációt. Ezek a vasúttársaságok önként, egy-két kivétellel... (Sándor Pál: Tagadom! Kényszeritették őket!) Méltóztassék a Kereskedelmi Bankot, a Magyar-Olasz Bánkot megkérdezni. (Sándor Pál: Tagadom! Nem hagyták jóvá az arany méri eget, amig nem kötelezték magukat!) Ismételten azt mondom, hogy önként... (Sándor Pál: Általuk vagyok igy informálva! - Zaji) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék állandóan közbeszólni. Bud János pénzügyminister: Ezek a vasúttársaságok, amikor mérlegüket felállították, abból kiindulva, hogy ha a részvényeseknek felértékelik a vagyonát, a másik oldalon a kötvényesek állanak, akiknek pénzéből tulajdonképen épült a vasút, tehát nem volna helyes, ha a kötvényesek felé is valami intézkedés nem történnék. Voltak vállalatok, amelyek egyszerűen részvénycserével oldották meg a kérdést, voltak vállalatok, amelyek bizonyos fokig felértékeltek, s tényleg volt^ egy-két vállalat, amelyek nem egészen önként csinálták ezt meg, tehát bizonyos befolyás alatt is voltak. (Rothenstein Mór: Barátságosan figyelmeztették őket! — Derültség.) De ez hitelpolitikai probléma volt e vállalatok részéről. (Sándor Pál: Nem kifogásolom!) Ki kell azonban jelentenem, hogy nem áll tehát az, mintha suba alatt történt volna, mert nem történhetett suba alatt ülése 1927 december 16-án, pénteken. az, amiről mindenki tudott. (Sándor Pál: Ki tudott róla? A pénzügyi bizottság nem tudott egy szót sem róla!) Bocsánatot kérek, tisztelt képviselőtársam, nem tudom, miért tartozna ez a pénzügyi bizottsághoz, mert ha itt van a valorizációs törvényjavaslat, s ha azt elfogadják, ez a javaslat nem zárja ki a valorizációt, ha valaki akar valorizálni, hanem tulajdonképen csak elvet állit fel, de ha valaki akar valorizálni, ennek megvan a módja. Méltóztatott a fővárost idézni ebből a szempontból. A fővárosnál a négy valutás kölesönök valorizációjáról volt szó, s amint méltóztatnak tudni, mindjárt a békekötés után megindultak ártárgyalások. A főváros a saját hitelpolitikája érdekében csinálta ezt és itt azokat az urakat, akik ebben a kérdésben tárgyaltak, Teleszky Jánostól kezdve végig a legnagyobb elismerés illeti meg. (Sándor Pál: Elismerés ezért soha, mert amit 8%-ért megkanhattak . volna, azért 100%-ot fizettek! — Szabó Sándor: Most meg az a baj, hogy valorizálnak! — Sándor Pál: Ugy látszik, nem érti ezt a dolgot kedves barátom! — Zaj!) Az a kérdés, hogy megvolt-e a fővárosnak akkor az anyagi ereje e vásárlások eszközléséhez, mert ha meg lett volna, bizonyára megcsinálta volna, lett volna ennyire okos, de valószínűleg nem állott rendelkezésre az a pénzösszeg, amellyel a vásárlást megcsinálhatták volna. Méltóztatott a Jelzálog Hitelbank valorizációjáról is beszélni. Látom, hogy behatóan foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, azonban miért nem vette a tisztelt képviselőtársam azt a fáradságot magának, hogy megnézte volna, hogy a háború alatt lejárt tartozások körébe tartozik-e ez a kérdéskomplexum, az csak egy megoldási forma volt. eltekintve attól, hogy kapcsolatba hozatott bizonyos foki«- a népszövetségi kölcsönnel is, de ne tessék velem szemben, mint érveket alkalmazni azt, amit a békekötés ránk kényszeritett. (Sándor "Pál: Lehet, hogy ez igaz! — Derültség jobb felől.) Az igen tisztelt képviselőtársam ezzel kapcsolatban szóvá tette az innsbrucki egyezményt is. Az innsbrucki egyezményt illetőleg nem értettem, hogy vájjon ezzel kapcsolatban elhangzott kijelentése is szemrehányás akart-e lenni, hogy itt valorizáció történt. (Sándor Pál: Nem!) Amint méltóztatnak tudni, nekünk más volt az álláspontunk, sajnos azonban nem tudtuk keresztülvinni. Meg volt azonban a szemrehányás a tekintetben, hogy az innsbrucki egyezmény is el volt kendőzve — ahogyan az igen tisztelt képviselőtársam fejezte ki maerájt, — ugy, hogy senkinek nem volt módjában megismerni annak tartalmát, és titkosan tárgyaltunk. Igen tisztelt képviselőtársam, nagyobb nyilvánosságot nem tudok elképzelni, mintha előveszi az ember a nemzetgyűlési irományok 325. számú jegyzékét, amelyben ez az egyezmény foglaltatik. (Sándor Pál: Ebben i/»"aza van, de azt senki sem szokta olvasni! .— Derültség.) Én olvassak más helyett is? Engedelmet kérek, mindenre hajlandó vagyok, csak arra nem. hogy mindenki helyett én. olvassak az országban. (Sándor Pál: Senki sem tudott róla, hogy az egyezpény ott megjelent!) Megengedem tisztelt képviselőtársam, és mégis feltételezem legalább azt, hogy ennek tagjai elolvasták, vagyis a régi nemzetgyűlésnek egy bizottsága látta. Ennél nagyobb nyilvánosságot tehát ne kívánjon tőlem az igen tisztelt képviselőtársam. Nem akarok itt semmiféle különös szemre-