Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-102

Àz országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1927 december 13-án, kedden. 29? devalválódása következtében jóformán teljesen elveszett. De az is köztudomású, hogy a kis- és középügyvédek békében szerzett vagyona rendesen nem volt elégséges arra, hogy azt ingatlanokba fektessék. Választották tehát munkájuk árán szerzett vagyonuk elhelyezésére a bankbetéteket, állampapírokat és zálogleveleket Ü> emellett életbiztosítási kötés utján iparkodtak saját öregségükről és hátramaradó családjuk jövőjéről gondoskodni. Az életbiztosítások sorsát ismerjük. A tőkebefektetéseknek pedig előbb említett módjai — miként a szomorú tapasztalatok mutatják — legkevésbé sem bizonyultak alkalmasaknak a békevagyonok átmentésére. Ugyanakkor az ügyvédi karnak még mindig növekvő túlzsúfoltsága és az ebből fo-bó óriási konkurrencia az ügyvédség vagyoni és jövedelmi viszonyainak alakulására oly kedvezőtlen befolyással van, hogy az ügyvédek mint intézeti tagok által az intézetnek fizetendő évi járulekokat nem lehet olyan magasra emelni, hogy azokból rövidesen számbavehető tőke formálódjék. Az 1914 : LII, te. megalkotásánál épen az vezette többek között a törvényhozást az öOÜ.tOO K évi állandó segélynek megállapítására, hogy az intézeti tagok járulékának emelését az ügyvédi kar akkori kedvezőtlen vagyoni helyzetére való tekintettel igazoltnak nem tekinthette. A helyzet pedig ebben a tekintetben nemhogy javult volna, hanem a legnagyobb mértekben rosszabbodott. Amikor tehát az Urszágos Ügyvédi Gyámés Nyugdíjintézet békebeli vagyonát elvesztette és annak ujabb eletrekelte.se az intézeti tagok járulékainak emelése által épen az ügyvédi kar elszegényedése miatt nem sikerülhet és amikor az elaggott ügyvédeknek és az elhalt ügyvédek hozzátartozóinak nyomora oly nagy és áitaiános, akkor véleményem szerint a kormányzat és a törvényhozás nem zárkózhatik el az elől, hogy a nyugdíjintézet talpraállitásahoz hathatos mértekben segédkezet nyújtson. Fokozottabb mértékben látom ennek a kötelezettségnek a kormány és törvényhozás szempontjából való ftnforgását azért, mert az intézet részére törvényben biztosított évi 5Ü0.U00 K államsegély az infláció évei alatt egészen az 1923—24. évi költségvetésig bezárólag számszerűleg változatlan, azaz évről-évre mindjobban elértéktelenedő összegben utalványoztatott. Majd pedig az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. te. alapján a pénzügy minist er ur az 1924—25. évi költségvetésből teljesen törölte. Ez utóbbi körülmény tette azután szükségessé az 1925. évi XX. tcikknek azt a rendelkezését, melyben az igazságügyminister ur felhatalmazást nyert, hogy az intézetnek az aggkori ellátás tekintetében fennálló kötelezettségét ideiglenesen felfüggeszthesse, s amennyiben az intézet anyagi helyzete azt megengedi, a felfüggesztést megszüntethesse. E törvényes felhatalmazás alapján az igazságügyminister ur 1925. évi 31510. számú rendeletével a felfüggesztést el is rendelte. Kétségkívül a legnagyobb elismeréssel kell leszögeznünk azt, hogy a kormány a szanálási törvényben foglalt korlátozások megszűntével és az államháztartás egyensúlyának helyreálltával nem késett az intézet segítségére sietni, amennyiben az intézet ál amsegéiye fejében az 1925—20. évi költségvetésben 2í*2 millió pap^rkoronát azaz 23.360 pen sőt, az 1926^27. évi költ

; ségvetésben ugyanennyit, a foiyó 1927—-28. évi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VII. költségvetésben pedig már 45.000 pengőt irányzott elő Bármennyire is elimerésreméltó a jóakarat és a nyújtott segítse?, amely ezekben a számokban megnyilvánul, a segély összege az intézet fontos feladatainak elláthatása szempontjából — fájdalom — még mindig túlontúl kevés. Teljesen osztom és magamévá teszem a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat indokolásából azt hogy az intézetnek nyújtandó évi államsegély mértékét nem lehetett a korábbi mérték teljesen átértékelt összegében meghatározni, mert a Kagy-Magyarország ügyvédségének szánt^ össze

Ï a területében, teljesítőképességében és ügyvédei számában is megfogyatkozott csonka ország részére nem állitható vissza. Kérdem azonban, t. Képviselőház, mi akadálya volna annak, hogy az emiitett változások figyelembe vételével mégis Összegszerüleg állapíttatnék meg az intézet évi államsegélye ebben a külön törvényben, mégpedig olyan öszszegben, amely lehetővé tenné, hogy az intézet tőkeképződése végre komoly formában meginduljon? Én ezeket az akadályokat nem isen látom, de ha ilyen akadályok mégis lennének, azok elháritására szerintem mindent meg kellene tenni, mert véleményem szerint a szóban levő államsegély összegszerű meghatározása minden szempontból a leghelyesebb és a legcélravezetőbb. Véleményem szerint ugyanis az összegszerű meghatározással maradnánk konzekvensek mindenekelőtt az 1914. évi XLII. te. szelleméhez, amely az 500.000 koronán y i összegnek a törvénybe való felvételével biztosítani kívánta a segély állandóságát, de egyszersmind korlátozta is annak nagyságát. Az összegszerű meghatározás felelne mes: továbbá a jelen törvényjavaslat indokolásának is amely — amint^ bevezetőleg szerencsém volt emliteni — épen olyan tényezőre hivatkozik, amelyek az összegszerű meghatározást most már lehetővé teszik. Véleményem szerint ez szolgálná valóban az intézet és az intézeti tagok érdekeit már csak azért is, mert az államsegélynek határozott és számszerű összegben való üxirozása az intézet kalkulációját megkönnyítené várható bevételei és a reá nehezedő kiadások tekintetében. Az intézetnek ugyanis az aggkori ellátás összegeinek meghatározásánál figyelemmel kell lennie arra — amint ezt az 1914 : XLII. te. indokolása nagyon helyesen megállapitja, hogy az aggkori ellátások az e célra szolgáló államsegély mértékét meg nem haladhatják, mert az állam e segély biztosításával semminemű kötelezettséget nem vállal arra nézve, hogy az intézet által megállapítandó ellátási összegek az ál'amsegély mértékén túl is fedezhetők lesznek. Az államsegély összegszerű megállapításával ezenkivül szerintem kifejezésre jutna az is, hogy annak nagyságát a törvényhozás az intézet nagy szociális jelentőségének felismerésétől vezettetve, bizonyos reális számítás alapján és nem ötletszerűen határozta meg. amely szociális me-ériés és számítás az 1914 : XLII te. megalkotóit minden valószínűség szerint vezette akkor, amikor az évi államsegély nagyságát épen 500 000 koronában szabták meg. További szempont, amely nézetem szerint az évi államsegélynek ebben a külön törvényben való összegszerű meghatározása mellett szól. az. hogy ebben az esetben nem kellene az évi költségvetések egybeállításakor a segély összegének felemelése érdekében a pénzű/>yminister urat évről-évre kapacitálni, amely kapacitálás eredményességéhez^ ellentétben az 45