Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-101

r Âz országgyűlés Ícépviseíöházánah ÎOi. ülésé 1927 decetfiber 7-én, széf dán, 259 jezés és rendelkezés ellen is. Hogy egy büntető­perben az elitéltetésen és a büntetés mértékén túl micsoda t fontos ok szerepelhet, az igazán előre nem látható egy törvény megalkotása alkalmával. Ez a kérdés, mint sok más kérdés, teljes nyugodtsággal letehető a biróság kezébe s ha a biróság ezt a fontos okot látni fogja, igenis ki fogja tűzni a főtárgy alást. Még egyet akarok itt kijelenteni. Amint mondottam, általános amnesztiával ezt a kér­dést megoldhatónak nem látom. Fenforog azonban minden indok arra, hogy az ügyek jogerős befejezése után ezek az ügyek a ke­gyelmezési jog legeslegszabadelvübb alkalma­zásával kezeltessenek. Mert ha egy elévülési határidő letelte után kerül jogerős elbírálás alá valamely ügy, akkor minden indok és ok fenforog arra, hogy egyénileg vizsgálva a dol­got, a kegyelem gyakoroltassék és megadassék. Ezek figyelembevételével kérem a szakasz változatlan elfogadását. (Helyeslés jobb felől-) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. A 32. § eredeti szövegével szemben áll Gál Jenő kép­viselő ur módositó indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 32. §-t eredeti szövegé­ben elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az eredeti szöveget fogadta el, ennélfogva Gál Jenő képviselő ur módositó indítványa el­esik. Következik a 33. §. Kérem annak felolva­sását. Petrovics György jegyző (olvassa a 33, §-t). — Gál Jenő! Gál Jenő: T Ház! Ezzel a szakasszal befe­jezŐdik a perorvoslati rendszer taglalása. Mi­vel a következő fejezet a vegyes rendelkezések után a megrögzött bűntettesekről szóló ren­delkezéseket tartalmazza én e javaslat ellen felhozott észrevételeimet ezzel be is fogom fe­jezni. A 33. §-ban foglalt rendelkezés még inkább mutatja, hogy mennyire visszavonul a magyar igazságszolgáltatás fellebbviteli fóruma ezen túl az élettől. Zárt burokban fognak tanács­kozni az itélőtanácsok, s különösen a magyar kir. Curiában. Nagyon jól emlékszem, hogy amikor még a Ferenciek terén volt a kir. Curia és nagy kályhák voltak az egyes ülés termek^ ben, egyszer egy ügyvéd betévedt és hallgatni kívánta a nyilvános előadást. Ettől ugy meg­borzadtak abban az időben, — mert a kir. Cu­riát olyan zárt testületnek tartották, hogy ott bizony szemtől, szembe nem igen látják, hogy mi történik — hogy a tanácselnök a szolgával ugy befüttetett, hogy az ügyvéd nem bírta ki a meleget és kénytelen volt kimenni. Kifüstöl­ték a hallgatóságot. Az igazságügyminister urnák nincs szüksége ilyen eszközökre, ő in­tézményesen, hermetice zárja el a Curiát, hogy avatatlan szemek ne lássák a bölcs ta­nácskozást és vitatkozást. Egy Szilágyi Dezső kellett hozzá, hogy kiemelje zárkózottságból, kiemelje abból a régi, középkori ítélkezéséből a legfelsőbb itélőszéket és oda is belevigye a friss eleven életet, a felek viaskodását. Megte­remtette a koronaügyészi intézményt, mely egyike legsikerültebb törvényalkotásainknak, mert azzal a bölcseséggel és azzal az intézmé­nyes tulajdonsággal ruházták fel, hogy a kö­rön aügy ész nem feltétlenül vádló, hanem a vádlott érdekében is szót emel a Curia előtt. Ez az intézmény tehát a közvádnak egyik legmagasabb minősítését, a procureur generál­nak azt a gondolatát viszi a magyar ügyészi karba, amellyel a legfelsőbb fokon nemcsak üldöző hatalmat képvisel, hanem védő szár­nyaival is átfogja a jogot, ha az a vádlott ja­vára szolgál. Méltóztassanak megnézni a 33. §-t: A tanácsülésben való elintézésnek és csak a hivatalból való konstatálásnak milyen légiója támad általa. A koronaügyész sem mehet oda a tárgyalásra, ő sem vitathatja az alaki hiányok fenforgását s ő sem ostromol­hatja a Curiát a tárgyaláson. Mert azt mondja a 33. §, hogy »a semmiségi panaszt felülvizs­gáló biróság ily határozatot csak hivatalból hozhat; evégett perorvoslat nem használható«. Mi az. hogy hivatalból hozhat? Már amikor az első novelláris intézkedésnél megalkották a törvény 33-ik szakaszát, már akkor belopózko­dott ez a kitétel a régi igazságszolgáltatás nyilvánosságának és a felek jogainak megza­varásához. Nem szükséges az egy törvényben, hogy az érdemleges intézkedést csak a birói bölcseség önmaga találhassa meg. A biró azért ül a pulpituson, hogy meghallgassa a felek elő­terjesztéseit. (Váry Albert előadó: Meg i& hallgatja!) A 33. §-ban? (Váry Albert előadó: Bizony, a 33. §-ban!) Bocsánatot kérek, még nerorvoslatot sem lehet bejelenteni. (Váry Al­bert előadó: Hogy ne lehetne, ugy kerül oda!) Bocsánatot kérek, méltóztassék elolvasni a szöveget, az azt mondja, hogy a semmiségi pa­naszt felülvizsgáló biróság ily határozatot csak hivatalból hozhat; evégett perorvoslat nem használható. Bocsánatot kérek, ennél világo­sabban nem lehet kifejezni, mint ahogy a tör­vényjavaslat kifejezi, hogy ennek csak hivatal­ból van helye. A mélyen t. előadó ur nem igen vett részt koronaügyész korában sem curiai tárgyaláson, mert ha részt vett volna, akkor látta volna, mit jelent az, ha feláll a védő vagy a koronaügyész és érinteni próbálja, hogy: kérem, ez iratellenes meghatározás, vagy hogy itt a tényállás az iratokkal ellenkezik és pró­bálja ostromolni a Curiát. Az elnök rögtön azt mondja, hogy ezt csak hivatalból lehet konstatálni. Ezek azok az elasztikumok, amelyeknél a lényeget megöli az alakiság. Amint már a javaslat általános vitájánál elmondottam, legyen már vége an­nak, hogy ténykérdés, meg jogkérdés, és hogy ezen határvonalakat miként vonjuk meg. Nincs ténykérdés és jogkérdés között éles határvonal, nem mindig lehet eltalálni azt, hol végződik az egyik, ugy, amint fraus criminalis-t sem le­het megállapítani kellő pontossággal, és a civilis fraus akárhányszor beleolvad abba a jogtalanságba, amely a kriminális területet eléri. Épen ezért ezekkel a szójátékokkal: té­nyek, jogok, ténykedés, jogkérdés, nem él a modern jogász; nem él azért, mert a modern jogász azt keresi, hogy a tények és jogszabá­lyok egybeforrásából miképen áll elő az érvé­nyes élet és jog, az, amit jognak nevez egy Ítélet, az amit igazságnak jelent ki a törvény. A javaslat ezt a harmóniát megzavarja ilyen alaki szabályokkal és prerogativákat ad a bí­rónak, hogy meg se hallgasson ilyen kérdések­ben, perorvoslatot se fogadhasson el ilyen kér­désekben, hanem maid a bö^cs tanácskozások, a királyi Curia fogja megállapítani hivatal­ból. Hát, köszönöm szépen, szomorú tapaszta­lataink vannak. Méltóztassék csak megnézni: eddig is megvolt a büntető jogszolgáltatás te­rén a semmiségi panasz, amelyben legalább még volt egy tárgyalási lehetőség^ ha kértük, és odajárulhattunk a Curia elé; mégis a hatá­rozatoknak 90%-a úgyszólván: »elutasittatik«, vagy »visszautasittatik«, és az indokolásban rezignáltán ismétlődik a tanácselnök urak: »Hja, a ténykérdést a királyi tábla végérvé'

Next

/
Thumbnails
Contents