Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-98

172 Àz országgyűlés képviselőházának 98. Jánossy Gábor: T. Házi Ha az ember az i újságokat a kezébe veszi, — és minden ember, aki olvasni tud és szeret, és mindenki szeret olvasni, a kezébe vesz minden reggel egy újságot vagy délután, vagy a napnak nem tudom én valamelyik szakában, amikor az újságok megjelennek, — egyebet sem talál azokban, mint azt, hogy a képviselőknek az a legfőbb gondja, hogy az illetményeiket felemeljék, rendezzék. 8Ü0 pengős, 1000 pengős havi képviselői ilietményfelemelésekről beszélnek, irnak napok óta az újságok, vezércikkekben, krokikban, apróbb-nagyobb közleményekben. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem kell fizetésemelés!) Nem erről van szó, t. barátom, hanem arról van szó, hogy a magyar sajtó ezt a kérdést nem rosszhiszemüleg ugyan, mert ezt nem tudom feltételezni, hanem tudattalanul, vagy jóhiszemüleg, de teljesen téves beállitásban kezeli. (Ugy van! jobbfelől.) A magyar országgyűlés képviselőháza tagjainak ezerszer több gondjuk és kötelességük van, semhogy saját napidíjaik, illetményeik vagy fizetésük emelésén törjék fejüket. (Ugy van! jobbfelől.) Nem felel meg a valóságnak, t. Ház, amit az újságok irtak, hogy a képviselők küldöttségileg kérték ennek a többségi pártnak, ennek a guvernementális pártnak elnökét arra, hogy a képviselői illetményeket 800 vagy 1000 pengőre emeltesse. (Ugy van! jobbfelöl.) Nem felel meg a valóságnak az, hogy például Hegymegi-Kiss Pál igen t. képviselőtársunk és barátunk az 1000 pengőre való emelés mellett kardoskodott és ilyenféle kijelentést tett volna. (B. Podmaniczky Endre: Ez a sajtószabadság! — Hegyemegi-Kiss Pál: Soha senkinek nem beszéltem róla és elég szégyen, hogy a cáfolatot nem adják ki!) Én kérdeni — nem ennek a t. Háznak tagjaitól, hanem minden más szintén tisztességesen, becsületesen gondolkodó magyar embertől, hogy a sajtószabadság mellett, amelynek mint Kossuth-apánk szellemének és hagyományainak követője teljes mértékben hive vagyok, lehetséges-e igy beállitani Magyarország képviselőházát, hogy az emberek maholnap már undorral néznek minden magyar képviselőre, (Ugy van! jobbfelől.) mert elferdített, téves beállitásban ugy állítják őket oda, még olyan világszerte elismert nagy szellemek és kiváló publicisták is, mint Kákosi Jenő, akinek kora, lángszelleme és publicisztikai működése előtt megemelem a kalapomat, de aki szintén nem mentes a tévedésektől, mert hiszen emberek vagyunk, és aki szintén beleesett abba a hibába, hogy nem tudom hányadik vezércikkben pazarolja ragyogó, fényes • tehetségét arra, hogy a magyar országgyűlés képviselőinek tekintélyét ilyen téves beállítással leszállítsa. (Ugy van! a jobb- és a báloldalon.) Az, hogy a képviselők maguknak méltóságos címet akarnak, még szóra és cáfolatra sem érdemes. Komoly ember ilyet el nem hisz, — de komoly ember ilyet meg sem ir, (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) akár kis, akár nagy lapnak a vezércikkírója, vagy munkatársa. (Ugy van! jobbfelől.) Ezzel nem szolgálja a sajtó a magyar összetartást, a magyar egyetértést, a kifelé és befelé való egységnek mindenekfelett álló érdekeit, a történelmi Magyarország helyreállításának mindenekfelett való szent ügyét, hanem inkább, tudattalanul, az ellenkezőt szolgálja. (Ugy van! jobbfelől.) Én mint becsületesen, tisztességesen gondolkodó-magyar ember — nem is mint képviselő,' hanem mint becsületesen gondolkozó ujülése 1927 december 1-en, csütörtökön. ságolvasó — nem tehetek egyebet, mint hogy a magyar sajtónak e téves, helytelen és a beteg, szegény magyar közéletet nyugtalanító, oktalanul, jogtalanul háborító, célzatos és téves közleményei miatt felháborodásomat fejezem ki! (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen.) Elnök: Napirend szerint következik a büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat (írom. 162, 339) tárgyalásának folytatása. Szólásra következik Simon András képviselő ur, aki a múlt ülésen beszédének elhalasztására engedélyt kapott. A szó a képviselő urat illeti! Simon András: Igen t. Képviselőház! Ha a most tárgyalás anyagát képező büntetőnovella javaslat tudományos kritikájára, ha az előttem fe'p^ólalt t. képviselőtársaim okfejtésére gondolok, akkor fokozottabban erősödik meg bennem az a meggyőződés, hogy — amint ezt korábban is vallottam — igen nagy szükség van nemcsak arra, hogy a jogászemberek az elmé^ leti megvizsgálásnál egységes ügyvédi és birói vizsgát tegyenek, hanem elengedhetetlenül nagy szükség van az igazságszolgáltatás nagy érdekei szempontjából is arra, hogy az ügyvéd, illetőleg védő, a biró és az ügyész, általában minden jogászember, de különösen a büntetőjogi igazságszolgáltatás terén működő jogász a gyakorlati életben is ezeken a különböző igazságszolgáltatási fórumokon szerezze meg eme különböző funkciókhoz gyakorlati ismeretét. Azt tapasztaltam, hogy még olyan kiváló büntetőjogász is. mint amilyen Gál Jenő t. képviselőtársam, kilépett a szigorúan gyakorlati és elméleti jogász hatásköréből, — hogy ugy mondjam, — és inkább megnyilatkozott benne, különösen beszéde vége felé, a védő, mint a tárgyilagos igazságnak, az anyagi igazságnak harcosa. Méltóztassék azonban nekem megengedni, hogy egyenkint, amiképen ez a javaslat három részre oszlik, az egyes részekkel foglalkozhassam egymás után a javaslat sorrendjében és ennek során megtehessem a magam észrevételeit, ismertethessem álláspontom indokait és egyben megtehessem az előttem felszólaltak álláspontjára, indokaira nézve is a magam észrevételeit. Az első rész foglalkozik a pénzbüntetés kérdésével. Én bizonyos megdöbbenéssel konstatálom a tisztelt előttem felszólalóknak azt a beállítását, mintha pénzbüntetésről eddig egyáltalában szó sem lett volna a magyar büntetőjogban, azt a beállitást, mintha valami rettenetes nagy nóvummal állnánk szemben, amikor a jelenlegi javaslatban a pénzbüntetés szabályozásáról van szó. Az előttem felszólalók nagyon jól tudják és mindenki jól tudja, hogy már 50 esztendő telt el azóta, hogy a Csemegi-kódex a pénzbüntetést mellékbüntetésként is intézményesítette, itt tehát nincsen valami uj dologról szó. A pénzbüntetés rendszertelenül megvolt már a büntetotörvenykönyv megalkotása időpontjában és ez a rendszertelenség az orvoslásnak, a l rendszerbefoglalásnak követelményét állította fel különösen a büntetőtörvénykönyv megalkotása után elkö: vetkezett időkben. Több mint 30 esztendős, tehát igen régi kriminálpolitikai követelmény az, amelyet a mostani büntetőnovella-javaslat törvénybe kíván iktatni, amely abban áll, hogy a büntetőjogi megtorlás, tehát az igazságszolgáltatás követelménye mellett a társadalom hatályosabb védelméről is gondoskodunk.