Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-74
eo r Az országgyűlés képviselőházának 74. ülése 1927 június 23-án, csütörtökön. a maga szervei utján továbbadhatta volna a figyelmeztetést annak a sokezer apró exisztenciának, (Meskó Zoltán: Amerikában is történt figyelmezetetés ! Lapok is irták!) akik húsvétkor az óhazában maradt nyomorgó testvéreiknek valami örömet akartak szerezni a ház körül összeszedett ócska ruhával, ócska cipővel és még talán valami kis élelmiszerrel is. Az akció a csomagokat ugy szerezte össze, hogy hirlapilag közölte a hajó indulását. A magyar külüg-yi szolgálatnak, ha kapott volna értesítést arról, hogy itt a dolognak üzleti háttere miatt az ujabb vámmentességet nem fogják biztositani, ezek után a felhívások után ott kellett volna lenni azzal a figyelmeztetéssel, hogy a magyar kormány ezt az egész akciót olyan üzleti vállalkozásnak tekinti, amellyel szemben az összes postai és vasúti küldeményekre vonatkozó egyéb rendszabályokat a legridegebben érvényesíteni fogja. Ha ez igy történt volna és ilyen figyelmeztetés ellenére jöttek volna a csomagok, természetesen mindenki kénytelen lett volna a saját rizikójára elküldeni ezeket a csomagokat. Eltekintve attól, hogy ezt az eljárást odaát Amerikában nem a legkedvezőbben fogják kommentálni. — bár hiszen ezek a szegény emberek semmilyen Bankers Trust-ben nincsenek benn és az ő véleményük reánk nézve nem jár súlyosabb következményekkel — mégis ugy vélem, hogy ebben az esetben meg kellene találnia a pénzügyminister urnák azokat az emberiességi és méltányossági szempontokat, amelyekre támaszkodva azután revizió alá venné ezt a rendeletét és hozzájuttatná ezeket a szegény embereket ezekhez a csomagokhoz. Ne akarjanak most ebben az esetben példát statuálni ezekkel a szerencsétlenekkel szemben, mert hiszen amúgy is rengeteg olyan terület van az államélet egész körében, ahol példát kellene statuálni. Ezenfelül azonban ennek az ügynek még egy külön mellékhajtására vagyok bátor felhivni a pénzügyminister ur figyelmét, arra ugyanis, hogy ezek a címzettek mind földhözragdt szegény emberek; a legtöbbje vidéken lakik. Ezek képtelenek megfizetni azt a vasúti költséget, fekbérköltséget, vámilletéket, sőt többszörös vámilletéket, amely azóta ezeket a csomagokat terheli. Nincs is módjukban felutazni Budapestre s a csomag elvámolásával járó egyéb eljárásokat végigcsinálni, hiszen nem is tudják, hogy mennyi ideig kell itt tartózkodniuk, mert nem tudják, mikor kerül az ő csomagjukra a sor. Ennek következménye az, hogy f zekét a csomagokat, mint át nem vett küldeményeket, a vasút kénytelen elárverezni. Hogy mit jelent a hivatalos elárverezés, arra nem is kell nagyon rámutatnom. Elég, ha azokra a vagyonmentő árverésekre mutatok rá, ahol a középosztály legkedvesebb tárgyait kótyavetyélték el és vették meg árverési hiénák. Azt jelenti az ilyen árverelés, hogy az árverési hiénák tömege lepi el az árverés színhelyét és olcsó pénzen jut olyasmihez, amihez a kivüllevők nem juthatnak, mert azok számára felverik az árverelendő tárgyakat. Kivülállók rendesen elkerülik az^ ilyen árveréseket, ahol azután szabad a vásár. Ennél az árverésnél még fokozottan fennáll ez a veszedelem, merít egyenként senki sem meri a csomagokat megvenni, hiszen nem tudják, mi van benne, zsákban macskát senki sem fog vásárolni, tehát csak az veheti át. aki egy tömegben vállalkozik ezeknek átvétpL^e, természetesen e™vre-másra. az egyiken behozza, amit a másikon elveszit. így azután a csomagok a nagyban-árverelők, tehát olyanok kezébe jutnak, akik épen azt fogják velük cselekedni, amitől félt a pénzügyminister ur ebben a rendeletében, t. i. üzérkedés lesz belőle. Épen azok, akiknek kezébe k^rüln^k. fognak legjobban eltérni a feladóknak, a küldőknek szándékától. Elismerem és belátom azt, hogy ezt soká folytatni nem lehet. Elmultak végre azok az idők, amikor annyira rá voltunk szorulva a külföldnek, a külföldön élő hozzátartozóinknak jóindulatára, mint az elmúlt néhány esztendőben. Elismerem, belátom azt, hogy ezen a téren is rendet kell teremteni. Én csak arra kérem a pénzügyminister urat, hogy ezt az utolsó esetef tekintse olyannak, amikor még a teljes ridegséget nem kell érvényesítenie. Adja meg ennek a néhány ezer csomagnak a vámmentességet, figyelmeztesse a külügyministerium utján külföldön élő testvéreinket arra, hogy a magyar kormány az ilyen szeretet csomagoknak a kedvezményeket többé megadni nem fogja és ezzel azután legyen végleg befejezve ez az; akció. Azt hiszem, a pénzügyminister ur ebben az utolsó esetben még megtalálhatja azt a méltányoságot, amelyre ebben az esetben oly nagy szükség van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: Meg is kell találnia.) Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Visszaemlékezem arra, hogy pár hónappal ezelőtt, — ha jól emlékezem az adócsökkentési törvényjavaslat tárgyalása kapcsán, de lehetséges, hogy tévedek, és a költségvetési vita alkalmával történt — Fábián Béla igen t. képviselőtársam megkérdezte tőlem, hogy miért engedjük be az ilyen szeretetadományokat, és egy konkrét esetet tett szóvá, ahol, ha jól emlékszem, viseltes ruhát küldtek be az országba. Ö ezt kifogásolta. Érdekes, hogy pár hétre vagy hónapra rá, ugyancsak az ellenzék részéről egészen ellenkező interpelláció történik. Valami túlnagy összhangot ebben a felfogásban a magam részéről semmi körülmények között nem találok, nem azért, mert különböző pártokhoz tartoznak képviselőtársaim, hanem mert épugy helyeselték azt az álláspontot, mint ahogy most követelik ezeknek a csomagoknak kiadását. Ami ezt a jelen esetet illeti, ez nem uj dolog. Tényleg évekkel ezelőtt jöttek ilyen szeretetadományok. A kormány azonban rájött arra, hogy ezek a szeretetadományok nem kifogástalanok. Először is az egész organizációja nem kielégitő, mert senki itt a belföldlön nem organizálja a dolgot, nem felelős személyek organizálásával történik, kivülről pedig senki nem tudja ellenőrizni hogy helyesen, vagy helytelenül organizálják, sőt őszintén megvallva, felmerülhetnek kételyek politikai szempontból és más irányban is, hogy e csomagok révén nem történhetik-e olyan küldemények becsempészése, amelyeknek beengedése sem nem kívánatos, sem nem szükséges, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Reisinger Ferenc: Mégsem egész komoly indok!) A kérdés másik része a gazdasági rész. Gazdaságpolitikai okokból sem kivánatos r ez, mert ha a kintievők hozzátartozóiknak pénzt küldenek, ezt meg lehet indokolni, viszont nagyon nehéz megállapítani, vájjon itt vagy ott tulapdonképen nem vonul-e meg az akció mögött az üzlet, sőt megvan ennek a valószinüsége. Nekünk nem nagyon érdekünk gazdasági
