Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-89

Az országgyűlés hépvisetöházánah 89, ülése 1927 november 16-án, szerdán. az volna, hogy könyörtelenül megszüntetnének mindenféle kivételes, kedvezményes utazást. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezzel legyünk egyszer tisztában. Mind a mellett, ha meg tudjuk találni az egyensúlyozást, méltányosnak kell lennünk. Viszont az a tendencia sincsen senkiben, hogy nyerészkedő vállalattá alakitsa át az Államavsutakat. Ennek következtében, ha lehetséges olyan feladatokat megoldani, mint például — amint felvetődött az eszme — az embereknek a Balatonra való tö™eges szállitását, azután általában véve olyan jóléti intézmények ellátását, amelyek számításba jöhetnének, sohasem fogunk elzárkózni ezek elől. Csak lehetetlenséget ne méltóztassék tőlünk várni, illetőleg ne méltóztassék olyan konstrukciót alkotni a népjótékonyság terén, amelyet egy gazdag ország talán elbir, amelyet azonban mi sanyarú állapotunkban nem tudnánk véghez vinni. Nem azért, mert önző kapitalisták volnánk, hanem azért, mert nem engedhetjük romlásba jutni ezt az amúgy is súlyosan megterhelt országot. (Helyeslés jcbbfelől.) A mértéktartás keserves dolog. Talán szebb volna, ha én most beigérnék szabadságot, fürdőket és nem tudom micsodát. De nem volnék-e lelkiismeretlen, ha nem mutatnék rá a kérdésnek komoly oldalára? (Helyeslés jobb felől.) Ez az én kötelességem és ha nem is nagyon népszerű és nem népszerű arra a pártra sem, amely a felelősségben velem osztozkodik, ezt viselnünk kell. (Erdélyi Aladár: Mi már ugy is benne vagyunk a népszerűségben! — Sándor Pál: Szegények! — Peidl Gyula: A nyilt szavazás mindent jóvá tesz! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Felhozatott az a kérdés is, hogy az iparcikkeket — harangokról is volt szó — külföldről hozzák be. Nem hiszem, hogy valaki azt a vádat emelhetné a kormánnyal és különösen a kereskedelemügyi ministeriummal szemben, hogy ebben az irányban nem védi a magyar ipart annyira, amennyire az egyáltalában védhető. Hiszen egész vámrendszerünk mégis csak arra van beállitva, — nem ritkán erős támadásoknak is van kitéve — hogy mindent meg kell tennünk, ami a magyar ipar termékeinek itthoni elhelyezkedését lehetővé teszi. Elismerem, hogy Peyer képviselő ur tegnap nagyon objektiven beszélt erről a dologról. Rámutatott arra, hogy egy bizonyos árhatáron túlmenni nem lehet. Többet azonban nem tehetünk, minthogy az állami szükségleteknél a legnagyobb szigorúsággal ügyelünk arra, hogy honi termékeket használjanak ott fel. Természetesen ezen a réven nem engedhetjük azután magunkat túlságosan megterhelni s szabadon tartjuk azt a lehetőséget, hogy egyes törekvések letörésére esetleg külföldről is szerezzük be szükségleteinket, de mi minden eszközzel azon vagyunk, hogy a honi termékeket védelmezzük, nem tehetek azonban mást, minthogy erről a helyről felszólítást intézzek az egész, ország minden polgárához, hogy támogasson ebben a törekvésemben. (Helyeslés.) Itt nagy nehézségek vannak. Nem szabad görcsösen a legolcsóbb árakhoz ragaszkodni, hanem bizonyos áldozatokat meg kell hozni, mert másképen nem tudjuk ellátni lakosságunkat munkával. (Ugy van! Ugy van!) Épen ezért én sajnálatosnak tartom, ha elkerülhető esetekben ilyen megrendelések történnek. Inkább annak tulajdonitom ezt, hogy ott nem volt meg a tájékozottság. Ezért kötelességünk minden alkalmat felhasználni arra, hogy az ország figyelmét felhivjuk arra, hogy iparunkat támogassa, viszont azonban iparunktól meg kell követelnünk azt, hogy ár és különösen jó minőség tekintetében (Ugy van! Ugy van!) teljes erejével legyen azon, hogy versenyképes legyen a külfölddel, mert erőszakos intézkedésekkel egy nem életképes intézményt fentartani semmi körülmények között sem lehet. (Ugy van! Ugy van!) Ezzel kapcsolatban, ha már az Államvasutaknál tartunk, ugyancsak kötelességem rámutatni arra, hogy Propper képviselő ur más dolgokat szegezett le itt, mint amiket én mondottam. Én azt mondottam — mégpedig az onnan jött felszólalásokra feleletül — múltkori felszólalásom alkalmával, hogy az állami vasművekben senkisem akadályozza a szociáldemokraták szervezkedését, aminek legjobb jele az, hogy Diósgyőrött igenis van szociáldemokrata szervezet, sőt kaptam egy beadványt, amely épen onnan indult ki. Erre Propper képviselő ur azt mondotta, hogy tudomásul veszi, hogy én most már szabadjára engedem az Államvasutaknál a szociáldemokraták szervezkedését, vagyis az 1908. évi rendeletet hatályon kivül helyezem. Ezt nem lehet leszögezni. Nekem törekvésem az — és ezt más országokban is látom, — hogy a vasutakat a politikától mentesitsem. (Élénk helyeslés és taps a jobbés a baloldalon. — Farkas István: Ez nem politika! — Zaj.) A vasúti politika az kell hogy legyen: a közlekedést a legmagasabb érdekek szem előtt tartásával minden körülmények között fentartani. A politika bevonása a vasúti szolgálatba végzetes dolog, (Ugy van! jobbfelől.) különösen, ha még sztrájktételekről is van szó. (Farkas István: Az pedig nem politika, mégis azzá teszi a minister ur!) Én nem vitatkozom ebben a kérdésben tovább. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: A politikát egészen ki akarom kapcsolni az Államvasutak munkájából (Malasits Géza: Dehogy kapcsolja ki!) és minden eszközzel arra fogok törekedni, — meg vagyok róla győződve, nem fog rákerülni a sor — hogy mindenféle sztrájkra való izgatást csirájában elfojtsák. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Ez nem hősködés, ez kutyakötelesség. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a baloldalon. — Farkas István: Nagyon egyszerű megakadályozni: megfelelő munkabért kell adni s senkisem fog' sztrájkolni!) Viszont ez nem jelenti azt, hogy mi diktatórikus álláspontra helyezkedünk és nem vesszük figyelembe azokat a kérdéseket... (Farkas István: Minek beszélnek akkor faj védelemről ?) Elnök: Farkas István képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni! Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: ... amelyek természetszerűleg mutatkoznak. Itt csak arra kell intenünk mindenkit, hogy az Államvasutak budgetjét deficitmentesen kell tartanunk, a takarékossággal el kell mennünk a végletekig. Arra kell törekednünk, hogy ez az intézmény fentartsa magát. Be is fog ez. következni, be is fog következni azért, mert egészen elsőrangú személyzetünk van. (Ugy van! Ugy van!) Minden dicséretet megérdemel az az önfeláldozó küzdelem, amelyet az Államvasutak egész személyzete a legmostohább viszonyokkal szemben tanusit. (Ugy van! Ugy van!) Hogy ott tartunk, ahol tartunk, és hogy nem kell minden pillanatban aggódnunk, azt elsősorban a személyzet Önfeláldozó munkájának köszönhetjük. Ezt nem szabad elfelejtenünk és minden