Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-88

Az országgyűlés képviselőházának odaadják neki a munkakönyvét és vagy kétheti felmondással vagy anélkül szélnek eresztik. A vállalattal szemben semmit sem követelhet, semmit sem igényelhet, noha eltöltött egy egész életet abban az üzemben és munkájával felvirágoztatta azt. Névleg tudok esetet megemliteni, ahol 20 évi szolgálatának és hűséges munkájának elismeréseként diplomával tüntették ki az illető munkást augusztus 20-án és a rákövetkező második hónapban, október 1-én az illetőt elbocsátották. Vannak esetek, amikor munkásokat elbocsátanak, akiknek hét gyermekük van. Az a vállalat pl., amely a kormány részéről abba a szerencsés helyzetbe jut, hogy erőteljesen támogattatik az elektromos centráléval kapcsolatban, nagycsaládu embereket, hétgyermekes embereket elbocsát. Ha a minister urat érdekli, neveket, adatokat fogok e tekintetben rendelkezésére bocsátani, valamint arra nézve is, hogyan dobtak ki az utcára olyan munkást is, akinek pár hónappal ezelőtt diplomát nyomtak a kezébe annak elismeréséül, hogy 20—25 évet töltött ott az üzemben. Nem méltóztatnak gondolni, hogy egy ilyen eset a munkások lelkületében milyen rossz hatást vált ki? Ha az a fiatal munkás, aki ott dolgozik — mondjuk — két-három éve, azt látja, hogyha öreg lesz, ugyanaz a sors éri, mint azt a munkást, aki otthagyta az egészségét, akkor természetesen ő is másképen gondolkozik. És az a viszony, amelyet igen sokan szeretnek ugy kivánni, hogy a patriarchális jóviszony a munkás és munkáltató között meglegyen, el méltóztatnak-e hinni, hogy ez csak minimálisan is elképzelhető akkor, amikor a munkás előtt ilyen példák vannak, hogy szó nélkül szórják ki az első gazdasági válságnál azokat az embereket, akik hosszú éveket töltöttek valamely üzem szolgáltalában? Azzal is érdemes volna foglalkozni, hogy egy munkást, aki — mondjuk — 20 évet töltött egy üzemben, ne lehessen elbocsátani minden szó nélkül, hanem annak tényleg legyen valamilyen igénye, mert hiszen 20 évi munkája eredményeképen az az üzem felvirágzott s nem lehet azt mondani, hogy az ő munkája révén nem volt az üzemnek jövedelme. Nem megyek olyan messze, hogy azt mondjam, hogy olyan munkást is megillessen ilyen igény, aki egy pár évet töltött el valamely üzem szolgálatában, de az olyan munkást minden esetre illesse az meg, aki 20 évet töltött el valahol, mert az megbízható, jó, szorgalmas és derék ember volt, különben nem tartották volna ott annyi ideig. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vannak ugyan már egyes iparágakban kollektiv szerződések, ahol a kérdés szabályozva van, de ez természetesen csak arra a szűk körre terjed ki, amelyet az az üzem felölel magában, és nem terjed ki az összességre. Szó esett arról is, hogy a lakásépités tekintetében elő kell mozditani a munkáslakás-épitéseket, kertvárosokat kell épiteni és ennek előmozditására lehetővé kell tenni, • hogy a munkások olcsó közlekedési eszközökhöz jussanak. Legyen szabad nekem csak pár példát felemlítenem, amelyek r —

t hangsúlyozom — nem ujak. mert ezt a kérdést már szóvátettük itt a Házban, amikor a Máv. igazságtalan tarifapolitikáját biráltuk, és szóvá tettük más testületekben is és kértük erre vonatkozólag a kormány intézkedését. Egy férfimunkás, aki Aszódon, Ercsin, Nagykátán, Nagymaroson és más ilyen távolságban lakik, vonatra, betegsegélyzőre, és kereseti adóra, tehát erre a három tételre kifizeti keresetének 49*9%-át. a női munkás pedig 65-2%-át. Az a férfimunkás, aki 88. ülése 1927 november 15-én, kedden. 365 Albertirsán, Pilisen, Verőcén és más ilyen távolságokban lakik, az emiitett címeken kifizeti keresetének 434% -át, a nő pedig 56-2%-át. Az Érden, Gödöllőn, Monoron és hasonló távolságban lakó férfimunkások keresetük 34-5%-át, a női munkások pedig keresetük 44-7%-át adják ki ezen a címen. Az Üllőn, Törökbálinton, Isaszegen és ehhez hasonló távolságban lakó férfimunkások bérének 26*8%-a, a női munkások bérének pedig 33-4%-a megy el az emiitett három tételre. Mit jelent ezl Azt jelenti, hogy ez a munkás, — hogy ugymondjam — a fővárosi munkással szemben hátrányosabb helyzetben van, nem mondom, hogy az egész összeg erejéig, mert hiszen kereseti adót és betegsegélyezési járulékot fizet a fővárosi munkás is, de a vasúti költséggel már meg van terhelve, ezzel neki a bevétele csökken. S épen arra hivom fel a minister ur figyelmét, méltóztassék erre vonatkozólag elővenni azokat az általunk régebben, még a minister ur elődjéhez^ intézett interpellációkat és kéréseket, s ha méltóztatik ma ezzel az ajánlással idejönni, akkor el sem tudom képzelni, hogy ne méltóztassék ezzel a kérdéssel érdemében foglalkozni. Nem hiszem, hogy a Máv. költségvetésében nagy szerepet játszanék az, ha a környéken lakó munkásoknak nagyobb kedvezményeket adna. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: 65%-os kedvezményt ad, ingyen nem viheti!) Minister ur, méltóztassék megérteni, hogy ez részükre drága, hogy arra a közlekedési költségre, kereseti adóra, stb.-re egyik-másik munkáskategróriánál a bér fele megy el. Ez óriási nagy összeg, amely azután vagy megdrágítja az ipart, vagy pedig a munkásnak kell a maga igényeit leszorítani a minimumra. Ami a népegészségügyet illeti, Huszár Károly képviselő ur felemiitette az egykét és igen súlyos adatokat sorolt fel errevonatkozólag. Az egykével csak egy veszélyt lehet szembe állítani, és ez a tüdővész, amelynek leküzdését illetőleg az állam nem teszi meg azt, ami véleményünk szerint szükséges volna, és semmi esetre sem történnek meg azok az óvóintézkedések, amelyek ennek a veszélynek megakadályozására alkalmasak. Azt látjuk, hogy amíg Belgiumban a tüdővészben elhaltaknak ezer lélekre esői száma 1-27, addig Magyarországon 3-28 az 1901—1915 években. A háború utáni időben és pedig 1919-től 1923-ig terjedő időben például Dániában a tüdővészben elhaltaknak ezer lélekre eső száma 0*86, Angliában 1-07, Németországban 1-51, Svájcban 1-56, Ausztriában 2-27, Magyarországon pedig 3*01. Ezek borzasztó adatok, amelyekkel kapcsolatban nyilvánvaló, hogy nálunk a lakásviszonyok részben előmozditói a tüdővész terjedésének, és hogy épen a lakásviszonyok akadályozzák meg azt, hogy ezzel a bajjal szemben védekezni lehessen. Anglia 1919 óta 866.142 lakást épitett. Nem akarom összehasonlítani magunkat Angliával; természetes, hogy egy ország, amelynek ilyen nagy gazdasági ereje van, könnyebben tud ezen a bajon segiteni. Nem akarok rámutatni a svájci lakásépítésre, ahol három varosban, Zürichben, Baselben és Bernben építettek 1925-ben 1899 lakást és 1926-ban 3715-öt, de rá kell mutatnom arra, hogy mit tett ezen a téren Bécs városa, amelyet talán csak lehet velünk összehasonlítani, hiszen gazdasági viszonyai semmivel sem jobbak, mint a mieink. Ott eddig építettek 30.000 lakást. Most elhatározták ujabb 6000 lakát építését. Építettek nagy munkásfür• deket, — voltaképen rossz szó az, hogy mun-