Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-88
366 Az országgyűlés képviselőházának 88. ülése Í927 november 15-én; kedden. kásfürdő — nagy fürdőket, amelyekben olcsó díjért megfürödhet a munkás. Sikerült nekik a halálozási arányszámot lényegesen leszorítani, ami egyedül a helyes lakáspolitikának és ama nagy fürdők építésének eredménye, amelyek elsősorban szolgálják a munkás-egészségügyet. Mielőtt a kulturmunkáról beszélnék, rá kell mutatnom arra is, hogy a munkásnak önmagának is arra kell törekednie, hogy a kapitalizmus egyoldalú bérpolitikájával szemben védelmet teremtsen önmagának és munkanélküliség esetén ne legyen kényszerítve arra, hogy elmenjen dolgozni még akkor is, 'ha a legalacsonyabb bért ajánlják fel. Legyen szabad felemlítenem egy pár adatot azoknak a képviselő uraknak, akik a szakszervezetek működéséről nem mindig nyilatkoznak valami szimpatikusán, — egyrészt talán azért, mert nem ismerik ezeknek működését — arról, hogy az alapszabályokban előirt segélyek címén Magyarországon a szakszervezetek kifizettek 1924-ben 501.449 penget, 1925-ben 1,101.342 pengőt, 1926-ban pedig 1,280.081 pengőt. Ezekben az összegekben nem foglaltatnak benne azok uz összegek, amelyeket a munkások nagyobb ünnepek, — karácsony, húsvét — alkalmával gyűjtenek s amely összegekből külön segélyezik például karácsonykor azokat a munkásokat, akik munka nélkül vannak, hogy ezeket az ünepeket még se töltsék el abban a sivárságban, amelyet rájuk kényszeritettek. A kulturmunkára vonatkozólag — sajnos, nem áll elegendő idő rendelkezésemre ahhoz, hogy ezeket az adatokat részletesen felolvassam — csak arra kívánok rámutatni, hogy a fővárosi szakszervezeti könyvtáraknak 1926han 80.435 kötet könyvük volt. Ezeket a könyveket 119.988 esetben vették ki, A fővárosban élő szakszervezeti tagokra fejenként átlagban 1.3 olvasott könyv esett az 1926. évben. Ha ezt összehasonlítjuk a nyilvános könyvtárak használatára vonatkozó hivatalos adatokkal, azt látjuk, hogy ott csak 1*1 könyv jut egy olvasóra. Az oktatásra vonatkozólag csak ennyit: az elmúlt évben 753 oktató előadást tartottak, amelyek között sürün szerepelnek szaktanfolyamok, igy a cipész-, könyvkötő- és nyomdászszakmában nyelvtanfolyamok, a kereskedelmi és magánalkalmazottaknál, könyvviteli tanfolyamok, zenetanfolyamok, stb. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkások kulturális igényeit emeljük és elvonjuk a munkást a pálinkától, kocsmától, kártyától. Alkalmam volt látni még a háboruelőtti időben, amidőn lent jártam a Zsil-völgyben, hogyan itták a munkáisok a tiszta 90 fokos spirituszt félliteres üvegekben és hogyan szurkálták meg egymást. Ma azok a munkások a szakszervezeti nevelés folytán ott tartanak, hogy mulatságokat rendeznek, amelyeknél semmiféle italt nem szolgálnak ki. Élvezeteik közé nem a spiritusz tartozik, hanem van dalárdájuk, műkedvelő gárdájuk, sakk-körük és egyéb szórakozó intézményük. Sikerült a munkássággal megkedveltetni a szórakozásnak ezt a nemes faját és elvonni őket attól a duhajkodástól, bicskázástól, verekedéstől és kártyázástól. A belügyminister urnák sok gondot okoznak a kártyaklubok Budapesten, amelyek mind valamely politikai párt helyiségben tenyésznek, de véleményem szerint a belügyininister urnák még soha nem volt baja egyetlen szakszervezettel, vagy szakszervezeti helyiséggel sem, jóllehet nagy klubhelyiségek állnak ott a tagok rendelkezésére, amiatt, hogy valahol is tiltott hazárdjáték, vagy bármiféle kártyajáték folyt volna. Ezekben a helyiségekben semmiféle kártyajáték nincs megengedve. E tekintetben a munkások tényleg például szolgálhatnak a magasabb társadalmi osztályoknak, hogy társadalmi életüket egészen máskép rendezzék be, hogy nincs szükség arra, hogy razziákkal és egyéb rajtaütésszerű hadjáratokkal akadályozzák meg, hogy a polgártársak egymást pénzükből kifosszák. A munkások már felülemelkedtek ezen és nem vállalkoznak, arra, hogy ilyen szerencsejátékokkal, hazárdjátékokkal szedjék el egymásnak keservesen megkeresett pénzét és ebből akarjanak maguknak valami megélhetést biztosítani. A javaslatot általánosságban elfogadom. Újból hangsúlyozom, nem azért, mintha én ettől a javaslattól valami sok változást várnék, de mégis látom azt a jószándékot, hogy a kormány végre foglalkozni kíván ezekkel a javaslatokkal, és bízom abban, hogy a munkaadók befolyása nem lesz olyan erős, hogy megakadályozza legalább a minimumát annak, hogy ezeket a javaslatokat meg lehessen valósítani. Ami mármost azt illeti, ami itten Csik képviselő ur részéről elhangzott, aki a keresztényszocialista szakszervezeteket igyekezett védelmébe venni a mi sorainkból történt támadásokkal szemben, erre nézve csak azt mondhatom, hogy ha a keresztényszocialista képviselők felhagynak azzal a módszerrel, hogy ők csak arra vállalkoznak, hogy a szociáldemokrata pártot ós a szociáldemokrata szakszervezeteket itt állandóan a legellenszenvesebb módon igyekeznek beállitani hamis és valótlan adatok alapján, akkor természetes, hogy részünkről sem fog támadás ő ellenük irányulni. De ennek ez az alapfeltétele, és erre nyomatékosan kell felhivnom az illetőket. Azt kérdezem továbbá, miért oly nagy az ellentét Magyarországon a keresztényszocialista és a szociáldemokrata szakszervezetek között? Miért nem olyan nagy ez az ellentét például a külföldön? Nagyon jól imerem az erre vonatkozó külföldi gyakorlatot és láttam, hogy például a Ruhr-vidéken, ha valami ilyen bérmozgalomról van szó, a felhívásokat közösen adják ki a szociáldemokrata és a keresztényszocialista szakszervezetek tagj-ai, sőt némelykor a nacionalista szakszervezetek tagjai is. Miért"? Mert azok a szakszervezetek tényleg szakszervezeti munkát fejtenek ki. A magyar keresztényszocialista szakszervezetek tulaj donképen nem szakszervezetek, ezek politikai pártszervezetek, amely politikai pártszervezetekben nem a munkásoknak van döntő befolyásuk, hanem magas egyházi méltóságoknak. (Haller István: Szó sincs róla, egyetlenegy sincs benn, még képviselő sincs, csak ez a két vagy három ember!) Ez lehet a legújabb időben. (Haller István: A párthoz sincsen semmi közük!) Magas egyházi méltóságok azok, amelyek ott a főirányt szabják. (Haller István: Ez lári-fári, nem igaz!) Ne tessék haragudni, de ott a munkásoknak vajmi kevés befolyásuk van az autonómiára. Én nem tudom a képviselő urnák megnevezni azokat a forrásokat, ahonnan az információkat kaptam, (Haller István: Nevezze meg!) csak hivatkozom arra, hogy önök a keresztényszocialista központból, Utrecht-ből nyílt felhivást kaptak, hogy ezen az állapoton változtassanak, mert különben önöket ki fogják zárni. Azt^ hiszem, ezt a képviselő ur nem vonja kétségbe. És miután egy ilyen felhivás érkezett önökhöz, fel sem tételezhető, hogy az önök közDontja ne lett volna kellőképen informálva. (Haller 1st-