Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-87

Az országgyűlés Mpviselőházánah 87. ülése 1927 november 11-én, pénteken. 331 tett termekben dolgozik. Már ez is pusztitja és rombolja a fajt. • A munkás teljesen elcsigázva, elfáradva hazamegy családjához egy örömtelen, túlzsúfolt lakásba, ahol 8—10 emberrel, sokszor még többel is kénytelen megosztani a maga helyét. Egy ilyen razzia alkalmával például azt láttam egyszer, hogy egy szobában, ahol 18-an voltak — három családhoz tartozók, ezenkívül legény emberek és hajadonok — az egyik helyen egy haldokló jajgatott, a másik helyen egy fiatal pár ünnepelte aznap tartott esküvőiét, a harmadik sarokban a varrógépnél Budapest egyik legelőkelőbb divatáru cégének házimunkása dolgozott és csinált egy báli estályi ruhát valaki 'számára. Talán az, aki megrendelte a bá li ruhát, nem gondolt arra, hogy abban a szobában, ahol a ruha készült, egy difteriás beteg gyermek is feküdt s a piros cédula kint volt az ajtón; talán csodálkozott, hogy a diftériát hogyan hurcolták be az ő családjába. Vadidegen ágyrajárók között él a mi szegénységünknek, munkásnépünknek legnagyobb része. Méltóztassék elgondolni az erkölcsi veszedelmeknek és károknak azt a végtelen sorát, amely abból származik, hogy egy szobába, ahol sokszor csak egy-két ágyhely van, összezsúfolva 8—10—12 össze nem tartozó ember fetreng a földön s talán annyi hely sincs, hogy mindenkire akkora terület jusson, amennyi helyet a teste elfoglal. A munkásasszony siet haza a munkájából. Reggel, mikor elmegy, nem tudja kitakarítani lakásai, mert nincs ideje. A gyermekeit nem tudja tisztába tenni, talán csak egy varrótűvel tűzi össze az előtte való nap elszaKadt ruhát. Megy a gyárba, nincs módja és alkalma, hogy egészséges ételeket főzhessen a család részére. Nincs is meg erre nézve a kellő kitanittatás,, mert sem az előző generáció, sem az iskola nem tanította meg őket a háztartás vezetésére, s nagyon sokszor nincs is miből főzni. Most előáll az a helyzet, hogy csak este találkozik a munkáscsalád. Az asszony idegesen, fáradtan jön egy textilgyárból, a férj egy vasgyárból. Annak a szegény családnak otthon tulajdonképen semmi életöröme nincs. Lehet-e csodálkozni azon, ha a férfi menekül abból a környezetből, amely sokszor rovarokkal, férgekkel, szeméttel, lármával,- veszekedéssel van tele. (Peyer Károly: Menekül az alkoholhoz!) Menekül a kocsmába és az alkoholizmus áldozata lesz. Lehet-e csodálkozni azon, ha az a fiatal leány, akinek arcán talán már ott vannak a halál rózsái, ebből a nagyon nehéz és fojtott levegőből, jajjal, piszokkal, szennyel tele környezetből menekül ki a villanyfényü utcára, ahol vár reá a csábítás, menekül a moziba, ahol talán sokkal nagyobb veszély vár reá. Hiszen a szentek erkölcseire van szüksége az ilyen fiatal munkásleányoknak és munkásif jaknak, hogy a modern nagy város pogány erkölcseivel szemben a maguk tisztességét és becsületes magyar erkölcseit meg tudják védeni. (Igaz! Ugy van! Élénk taps jobbfelől, a bal- és a szélsőbaloldalon.) Munkásgyermekek az utcán elhanyagoltan járnak. Sokkal többnek kellene itt Budapesten történni, hogy az utcán kóborló gyermekek ne legyenek a börtönök jelöltjei, mert hiszen a magukra hagyott gyermekek a legrosszabb erkölcsi hatásoknak vannak kitéve. Többgyermekes családokat nem fogadnak be szívesen a háziurak. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Elég gyalázat!) Ezt a népjóléti minister ur ügyeimébe ajánlom. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ- VI. Tudom, hogy egy 18 családtagból álló családnak képviselői protekcióra és mindenre volt szüksége már 15 esztendővel ezelőtt is, hogy egyáltalán valamilyen házba bejusson. Ez azonban nemcsak a háziurak szivtelensége; a lakótársak, ugyanazon a folyosón lakó emberek is, ellenállást tanúsítanak. Ez a szerencsétlenségnek oly mértéke, amelyet nem volna szabad megtalálni azoknál, akiket a sors egyforma kegyetlen helyzetbe hozott. (Gál Jenő: Nincs igazi patronázs ebben az országban!) A gyermekhalandóság a gyári negyedekben sokkal nagyobb mértékben pusztít, mint bárhol az országban. Nagyon kérem a népjóléti minister urat, méltóztassék a Házat tájékoztatni, hogy e tekintetben mik a legközelebbi tervei. Nézetem szerint az egyke, a gyermekhalandóság, a nemibetegség, prostitúció, erkölcsi süllyedés, családi boldogtalanság ellen itt 'nincs más orvosság, mint a nemzeti erkölcsnek egy hatalmas nagy reformmunkája és ezzel karöltve az anyagi alátámasztása ennek az erkölcsi irányzatú társadalmi mentőmunkának. Nézetem szerint merész dologra kell elhatároznia magát a polgári társadalomnak, ha a világforradalommal és a bolsevizmussal szemben helyt akar állani. Ha át nem térünk az egyéni bérrendszer helyett a családi bérrendszernek valamilyen formájára, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ha át nem térünk arra a rendszerre, hogy nem lehet ugyanannyi jövedelmet biztosítani egy egyedülálló embernek, mint annak, akinek azt a jövedelmet 10 vagy 14 felé kell szétosztania, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) akkor csődöt mond az egész polgári társadalmi rend és csődöt mond az állam és társadalom biztonsága, mert ez az állapot beleütközik a keresztény morálba is. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nekünk, akik keresztény gazdasági rendet akarunk teremteni ezen a földön és nemzeti életünkben is ilyen keresztény erkölcsi regenerációt akarunk, ehhez a bátor újításhoz és reformhoz valamilyen formában hozzá kell nyúlnunk. Konkrét formában nem tudom ezt ebben a percben előterjeszteni, de meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy ahol több a gyermek, ott az államnak, magánvállalatnak, földbirtoknak, mindenkinek valamilyen formában számolnia kell ezzel s én nagyon szeretném, ha a szociáldemokrata pártnak, az egész népmozgalomnak, munkásmozgalomnak erkölcsi és propagandisztikus támogatását meg lehetne találni ahhoz a gondolathoz, hogy magának a munkásosztálynak is participálnia kell abban, hogy korrektivum történjék a munkabérek tekintetében. (Vanczák János: A kezdet már nálunk megvan! — Propper Sándor: Majd Kende Tódor mondja ki a végszót! — Peyer Károly: A Gyosz. és Bíró Pál!) Én arra vagyok kíváncsi, hogy megérett-e már ez a gondolat, hogy a felemelkedés stádiumában levő, fejlődő proletártársadalom, a magyar nemzeti munikástársadalom elérkezett-e arra a fokra, hogy be tudja látni azt, hogy saját soraiban kell disztingválnia a szerint, vájjon a bérből egy embernek kell-e megélni vagy pedig népes nagy családnak. Én a népes munkáscsaládok érdekében szeretném megnyerni a képviselő urakat a családi bér gondolatának, amely keresztény-nemzeti gondolat is, de szociálpolitikai gondolat is. (Helyeslés.) Azt hiszem, a legszörnyűbb az, amit most fognak hallani a képviselő urak. azután be is fejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) A VIII, kerületben, a Józsefvárosban a magyar vörös-kereszt, Vass József népjóléti 53