Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-85

Az országgyűlés képviselőházának 85. ülése 1927 november 9-én, szerdán. 287 hogy minél nagyobb büntetésekkel sújtsák, mert ezzel elérik azt, hogy azt a sajtót, amely bátran hirdeti a demokrácia elveit, esetleg be­tiltják. Legutóbb a vizsgálóbíró október 19-én elko­bozta az ügyészség indítványára a Népszavát »Máglyát« című cikke miatt. Ez a »Máglyát« című cikk a katholikus nagygyűléssel kapcsola­tos. A katholikus nagygyűlés, mint felekezeti gyűlés is közéleti jelenség. A Népszava tehát azzal a közéleti jelenséggel foglalkozott, amely akkor adva volt, arra megmondta a maga véle­ményét, de nem az atheizmus szemüvegén ke­resztül; nem állitotta egymással szembe az atheizmus és atheizmust, hanem az egyház tör­ténejmi feladatával foglalkozott, az evangélium tényeit állitotta ezzel szembe és igy mondta meg a maga véleményét. Ebben a közleményben három kérdésről volt szó. Az egyik szempont az volt, hogy a val­lás a szociáldemokrata párt felfogása szerint magánügy, továbbá az egyház történelmi sze­repérőlés végül a lelkiismereti szabadságról volt szó. Ezek olyan kérdések, amelyekkel ter­mészetszerűen minden országban szabadon lehet foglalkozni és mint a közélet megnyilvá­nulását minden körülmények ! között meg lehet ítélni. Nálunk a cikket elkobozták. (Propper Sán­dor: A lapot kobozták el, nem is a cikket!) En­nek a cikknek elkobzása kétségtelenül olyan természetű dolog, amely belevág abba, hogy nálunk nincs sajtószabadság, nincs lelkiisme­reti szabadság, nem is szabad beszélni, nem is is szabad irni a lelkiismereti szabadságról, ho­lott ennek elnyomása nagyon veszedelmes do­log és azt az egyoldalú reakciós, klerikális ma­radi álláspontot juttatja csak érvényre, amely itt minden gondolkozás lehetőségét el akarja fojtani és amely a vizsgálódást megakadá­lyozza, tehát az emberek fejlődését elnyomja. Méltóztassék megengedni, hogy ezt a cikket itt felolvassam. A Ház annál könnyebben tud erről a cikkről ítélkezni, annál kiriyóbb lesz az esemény, annál kirívóbb lesz a törvénytelenség, az egyoldalú eljárás, minél inkább ki fog tűnni a cikből, hogy az tisztán és kizárólag olyan kérdésekkel foglalkozik, olyan problémákat emlit, amelyek minden kulturáltamban adva vannak, és minden kulturállamban vita tár­gyává tehetők. Azt mondja a cikk (olvassa): »Köztudo­mású, hogy a szociáldemokrata párt a vallást magánügynek tekinti azon egyszerű oknál fogva, mert nem lehet senkit a legelemibb em­beri szabadságjog elrablása nélkül arra köte­lezni, hogy mit higyien és mit ne higyjen. Tel­jesen egyéni és szubjektív dolog, kinek mi a véleménye a világ ősokáról. a halál utáni Álla­potról; hisz-e valaki egy túlvilág valóságában vagy nem hisz: és ha hisz, azt milyen formá­ban képzeli el magának. Sajna, a fehér emberiség történelmének volt egy olyan szomorú, sötét korszaka, amidőn fanatikus szerzetesek törvényszéket ülhettek máskép gondolkozó emberek felett és megvolt rá a módjuk, hogy az emberiség szellemi életé­nek díszeit, virágait, kiváló gondolkozók, tudó­sok ezreit börtönökbe zárathatták vagy máglyá­kon elégethették — az »egyetlen üdvözítő anya­szentegyház« nevében és hatalmának érdekében. Az egyház politikai és gazdasági világha­talom volt és állandóan irtóhadjáratot folyta­tott minden olyan szellemi, gazdaságpolitikai vagy társadalmi törekvés ellen, amely az állati sorban tengődő tudatlanságra ítélt dolgozó nép­rétegeket nyomorúságos anyagi és szellemi helyzetükből meg akarta szabadítani. . Évszázadokon át tartó áldozatos harcoknak hosszú sorozata tudta csak megszabaditani a fehér emberiséget az egyház abszolút politikai és gazdasági uralmától, az inkvizíció borzal­maitól. A rabszolga- és jobbágylázadások, a vallási reformtörekvések véres harcai, a hatal­mas parasztforradalmak, valamint a polgári szabadságharcok jelzik mindenütt a történelem­ben a nyomát azoknak a gátaknak, amelyeket a hatalomra törő egyház, a politizáló papság emelt az emberiség haladása elé s amelyeket minden áron le kellett rombolni a — több em­berség, az igazi emberméltóság követelményei­nek oiadalrajutása érdekében. Az egyház hivatalos állásfoglalásaiban el­lenállt a rabszolgaság felszabadításának; ellen­állt a jobbágyság felszabadításának; ellenezte a rendi társadalom ellen folyó harcokat és a polgári szabadságjogok megadását; ellenezte a gondolat- és sajtószabadságot, a tudományos kritika szabadságát, a lelkiismereti szabadsá­got vallási kérdésekben és mint egy hatalmas polip ugy hajolt a hatalmában tartott fehér em­beriség fölé, hogy a maga táplálására és erősí­tésére kiszivja belőle szellemi, erkölcsi, politi­kai és gazdasági haladásának minden éltető nedvét, minden erejét. így került a politikai és gazdasági hata­lomra, a világuralomra törekvő egyház szöges ellentétbe az evangéliumi Jézus erkölcsi taní­tásaival, amely lényegében egyenlőséget, test­vériséget jelentene az emberek között; békés együttélést színre és fajra való tekintet nélkül. Az önmagára, saját emberméltóságára esz­mélő fehér ember történelmének lelkileg egyik legfelemelőbb mozzanata tehát, (Zaj a jobból­dalon.) hogy — bár borzalmas nagy áldozatok árán, — de mégis kivívta ugy aho?y a lelkiis­mereti szabadságot a római katholikus egyház inkvizíciókkal, börtönökkel és máglyákkal dol­gozó úgynevezett »szelid lelki uralmá«-vall szemben. A gondolati és lelkiismereti szabadság min­den hívének, minden ép erkölcsi embernek tisztában kell lennie azonban azzal, hogy a ró­mai katholikus egyház a valóságban egy pilla­natig sem nyugodott bele, hogy politikai és gazdasági világhatalma, valamint a lelkek fe­lett való kizárólagos uralma véget ért a föl­dön És mindenütt, ahol mód és alkalom kínál­kozik rá, vissza akarja szerezni minden régi hatalmát, egészen a r pallosjogig: vagyis a »szent inkvizieió« ismételt felállításáig. A most folyó országos katholikus nagygyű­lésen dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök éles határvonalat vont a római katholikus egy­ház és a protestáns egyházak között» amelyeket semmi áron sem ismer el a maga felekezeti fel­fogásával egyenrangúaknak, tisztán követőik »jóhiszeműségében« talál némi mentséget szá­mukra. »Az egyedül üdvözítő egyház hittételét — mondotta többek között Glattfelder püspök — a katholikus Credóval, életem utolsó lehelle­téig vallom, de ugyanaddig fog biztatni és re­ményt kelteni katholikus ' lelkem optimizmusa, amely a tétel minden sértetlensége mellett vé­delmet talál az ember számára az ő jóhiszemű­ségében.« Mindez pedig a magyar protestáns egyhá­zaknak szól, akik »egyenrangú fél«-nek kíván­ják magukat tekinteni a katholikus egyházzal. [Mennyivel őszintébben foglal állást a lelkiis­mereti szabadság kérdésében Bangha páter, aki »Magyarország újjáépítése és a keresz-

Next

/
Thumbnails
Contents