Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-85

Àz országgyűlés képviselőházának háború alatt beállott körülmények következtében gondoltuk annak idején, ez a lényegen s annak szükségén, hogy ezen hitelviszonyainkat uj alapokra fektessük és rendezzük, nem változtat. Hosszúlejáratú mezőgazdasági hitelünk szempontjából Magyarországon tudniillik ugy voltunk már a háború előtt is, mint amilyen helyzetben voltunk birtok megoszlásunk dolgában. Amint birtokmegoszlásunk egészségtelen jelenségei annak tulajdonithatók, hogy az országot ért súlyos viszontagságok, a török hódoltság és az azután bekövetkező népritkaság következtében nem eléggé kialakult és kiarányosodott birtokmegoszlási viszonyokkal léptünk a modern gazdálkodási viszonyok közé, aminek következtében a kisbirtok fejlődése időnek előtte megállott, és ennek következtében állottak be egészségtelen birtokmegoszlási viszonyok, ugyanúgy vagyunk a mezőgazdasági hitelünkkel is. A mezőgazdasági hitel fejlődése más középeurópai államokban évszázadokra nyúlik vissza, a mi mezőgazdasági hitelünk azonban egyrészt a XIX. század modern gazdasági viszonyaiba való ugrásszerű bejutásunk következtében, másrészt pedig az 1848-ig fennállott kötött jogviszonyaink következtében ilyen múltra, ilyen történelmi fejlődésre nem tekinthet vissza. Ennek tulajdonitom én azt, hogy hitelviszonyaink általában kedvezőtlenül alakultak mezőgazdaságunkra nézve és hogy általában nem vették annyira sem figyelembe a modern fejlődés folyamán a mezőgazdaság szempontjait és szükségleteit, amint az más országokban történt. Ha a velünk bizonyos mértékben rokon fejlődésü és hitelszervezetünk kialakulására mindenesetre behatással birt országokban nézzük a mezőgazdasági hitel s általában a hitelszervezet fejlődését, akkor azt látjuk, hogy a takarékosságnak a biztonsággal egybekötött szempontjai odavezettek, hogy meglehetősen tartózkodó és konzervativ alapon épültek fel a közönség felesleges kis tőkéit felgyújtó intézetek, a takarékpénztárak s azok lényegileg a mezőgazdaság megalapozott és biztositott igényeinek kielégitésére szolgáltak. Ha nézzük azt, hogy Németországban vagy pedig Ausztriában a takarékpénztárak az általuk gyűjtött betéti tőkéket milyen irányban helyezték el, akkor azt látjuk, hogy egészen más a fejlődés ott, mint nálunk, mert ott ezeknek a betétösszegeknek legnagyobb része mezőgazdasági hitel, fundált hitel, ingatlanhitel formájában nyer elhelyezést, mig nálunk, ahol ugrásszerüleg teljesen a speciális szempontokra való tekintet nélkül alakult ki a takarékpénztári intézmény, semmiféle biztositék nincs és nem volt soha arra nézve, hogy azok a takarékpénztárak tőkéiket legalább megfelelő részben a mezőgazdaságnak ingatlanhitel formájában bocsássák rendelkezésére. Azt lehet mondani, hogy mig a külföldön a takarékpénztárak általában a jobban biztositott hitel formáját részesítették előnyben és evvel nagymértékben siettek olcsó hitellel elsősorban a mezőgazdaság segítségére, addig nálunk a takarékpénztárak teljes kommercionális intézményekként fejlődtek, amelyek semmi tekintetben nem különböztek a bankoktól és épen olyan tisztán üzleti szempontból kezelték az általuk Összegyűjtött tőkéket, mint a bankok. Ennek káros következményeit azután a mezőgazdaság szenvedte meg azáltal, hogy nem igyekeztek ezek a takarékpénztárak oly módon olcsóbb hitelekkel segítségére jönni a mezőgazdaságnak, mint az más országokban történt. Egyáltalában 85. ülése 1927 november 9-én, szerdán. 26 egész hosszú lejáratú mezőgazdasági hitelünk a háború előtt úgyszólván kizárólag külföldi pénzforrásokra támaszkodott, szemben más országokéval, amelyek igyekeztek saját tőkéjüket megszervezni olyan irányban, hogy inkább a hoszszu lejáratú hiteleket fedezték saját tőkéjükből és a külföldi hitelt inkább rövidlejáratú formában kommerciális és ipari célokra használják fel. Nálunk ez a megkülönböztetés nem volt, nálunk épen ellenkezőleg a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitel volt az, amely külföldi tőkeforrásokra támaszkodott. Ennek megfelelően azután megnyilvánultak ennek hátrányos következményei, mert hiszen egészen természetes, hogy az, ami áll a mai abnormális viszonyok mellett, állott minden körülmények között t. i. a külföldi tőke saját országából másik országba csak akkor távozik, ha ott előnyösebb elhelyezést nyer. Azt lehet mondani, elismert tény, hogy a mezőgazdaság, amelynek a legolcsóbb hitelforrásokra volna szüksége, természeténél fogva és általában elméleti szempontból, bizonyos mértékben olyan biztosítékot nyújt a tőkének, szemben más elhelyezési lehetőségekkel, hogy indokolt az ebben a formában való olcsóbb elhelyezkedés. Ezzel szemben azt látjuk, hogy nálunk a külföldi tőke beáramlása következtében nem volt elérhető a mezőgazdaság érdekében a hosszúlejáratú hiteleknél a tőkének az az olcsósága, amelyet a külföldön találunk. Ha csak arra mutatok rá, hogy azok a közérdekű intézetek, amelyek elsősorban tartották kezükben külföldön a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitelt, milyen kamatfeltételek mellett nyújtották az általuk rendelkezésre bocsátott hitelt a mezőgazdaság számára és ezt összehasonlítjuk a mi viszonyainkkal, akkor látjuk, hogy mig 1912-ben Németországban a takarékpénztári hiteleknek 46-5%-a volt 4%-os és azon aluli, addig nálunk 4%-os 1913-ban nem volt csak 18%>. Ez a helyzet már a háború előtt beállott nehezebb pénzügyi viszonyok következtében rosszabbodott, de még akkor is ilyen volt a különbség a külföldi és a magyarországi helyzet között. Hitelszervezeteinknek egyoldalú és a mezőgazdasági hitel szempontjából nem kedvező fejlődése még a közérdekű intézményeknek kifejlődésére és gestiójára is hatással volt. Közérdekű intézményeink nem fejlődtek olyan mértékben, mint ahogy kellett volna és a külföldi tőke igénybevétele következtében nem szolgálhatták oly előnyösen a mezőgazdaság érdekeit, mint ahogy különben tehették volna. Szövetkezeteinknél is ugy vagyunk, hogy nálunk nem lehet tagadni annak az állitásnak helyességét, hogy a magyarországi szövetkezetek bizonyos tekintetben semmi egyebek, mint határozatlan alaptőkéjű és üzletrészeik után néhol többszöri felelősséggel biró részvénytársaságok. Ezért van az az éles ellentét más érdekeltségek és a szövetkezetek között. Ez az ellentét rögtön megszűnnék, ha a szövetkezetek teljes rendeltetésüknek megfelelően működnének. Hogy megfelelő idő felhasználásával, a viszonyoknak lassú fejlődésével és bizonyos határozott szempontoknak következetes keresztülvitelével mit lehet elérni és hogy ebben a tekintetben a magyar hitelélet mennyire hátrányos helyzetben volt, azt legjobban illusztrálhatom azzal, ha rámutatok az erdélyi szászoknak egyik intézményére, amelyhez foghatót mi magyarok a háború előtti viszonyok között sem tudtunk létesiteni. Hivatkozom a Nagyszebeni Földhitelintézetre, amelyet husz43*