Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-83
Az országgyűlés képviselőházának S mi vagyok én, kérded $ Egy népi sarjadék, Ki törzsemnek élek, érette, általa ! Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, Otthon leli magát, aj akim on dala.« Akkor tehát mindenki egyetértett abban a nagy kérdésben, hogy elsősorban meg kell oldani a földkérdést magát. Megérett az a kérdés már csak azért is, mert magának a nemességnek értelmesebb része belátta, hogy a földjáradék csökkenése és az a körülmény, hogy nem lehet a nemesi birtokot megterhelni és eladni, ez maga hátráltatja azt a fejlöüést, amelynek útjára Magyarországnak előbb-utóbb rá kell lépni és csak az osztrák abszolutizmus rövidlátása, a magyar urak osztályönzése volt az, ameiy ezt a kérdést egészen a forradalomig vitte. Igen t. Képviselőház! Nem kivánok beszélni azokról az időkről, amelyek a forradalom után következtek be az országban. Sokkal jobban ismerik az urak, mint én. JÜe hogy ezek a kérdések — általában az egész magyar kérdés — Európában miiyen hatást tett, arra nézve engedjék meg, hogy csak egy dolgot elmondhassak. Heinrich Heine, a nemeteü: egyik legnagyobb költője »lm Oktober 1849« című hatalmas költeményében elmélkedik arról, hogy egész Európáoan levertek mar a forradalmat, egész Európában csönd van, csak a magyar csatamezőkön vérzik még a magyar nép. Azt irja ebben a költeményben (olvassa): »Wenn ich den Namen Ungar hör' Wird mir der deutsche Wamms zu enge«. Szűk lett neki a német köntöse, amikor a magyar népről hallott beszélni. Es végül odairja: »Te szegény magyar nép, rajtad beteljesedett a görög tragédiák végzete, mert az ökör szövetkezett a medvével és ezek ketten győztek le«. Nemcsak Németországban, hanem Angliában és egész Amerikában mindenütt rokonszenvvel iogadták az emigrációt. De mit használt ez? 186/-ben mégis csak kibékült a magyar nemzet — állítólag a magyar nemzet, valójában pedig a magyar uralkodóosztály — a Habsburgokkal és 1867-től 1918-ig vidáman uralkodtak, anélkül azonban, hogy gyökerükben megoldották volna azokat a kérdéseket, amelyek már 400 évvel ezelőtt felvetődtek és amelyek okozói voltak az 1848-as forradalomnak (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ezek között elsősorban a föld kérdését. 1867-ben megbékült a kapitalista osztály, az uralmon levő osztály a Habsburgokkal. Ennek az ára az volt, mint ami 1848 előtt volt: kizárólagos uralom a nép fölött; az ára az volt, hogy átengedjük a császárnak a külügyet, a hadügyet, az Európa előtt való reprezentálást, de idebent mi parancsolunk. És itt felhívom az igen t. előadó ur figyelmét egyik tévedésére. Az előadó ur azt mondotta, hogy Kossuthot az abszolutizmus vetette börtönbe. Ez tévedés, igen t. előadó ur! Kossuthot az alkotmányos magyar biróság. ítélte börtönbüntetésre (ügy van! a szélsőbaloldalon) és ugyanaz az alkotmányos biróság 1867 után minden agrár-szocialista mozgalomban bíráskodott és ítélkezett. Ne méltóztassék tehát azt mondani, hogy az osztrák abszolutizmus vetette börtönbe, mert az akkori törvényes, magyar alkotmányos biróság tette ezt- (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: Az akkori Surgoth!) Kérdem a t. Házat, hogy amikor; ma március 15-ét ünnepeljük, elmondhatjuk-e nyugodt 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. 23? lélekkel, hogy mindazokat az eszméket, amelyeket március 15-ike felvetett, megoldottuk 1 ? Mint ahogyan nem oldottuk meg 1867-től egészen 1918-ig, ugylátszik, ma sem akarjuk megoldani. Pedig igen t. képviselőház, az a körülmény, hogy ezeket a kérdéseket: a föld kérdését, a választójog kérdését, a jogok kiterjesztésének kérdését, a sajtószabadság kérdését (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a kiegyezés egész tartama alatt nem oldottuk meg, a népet további szolgaságban tartottuk, — nagy mértékben hozzájárult ahhoz a Trianonhoz, amely azután bekövetkezett és ágy nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy két kálváriája van ennek az országnak, az egyik Mohács, a másik Trianon. Mind a két kálváriának közös az eredője, közös okai vannak: az elnyomatás, a földhözjutásnak megakadályozása, a jogok kiterjesztésének meggátlása. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mezőgazdasági munkásság már a 80-as években mozgalmat indított egészséges földreformért; gyűléseken kérelmezte a földkérdés megoldását, a válasz a mindenkori hatalom részéről a szurony volt. Emlékeznek még az urak Várkonyi mozgalmára, emlékeznek azokra a kitörésekre, amelyek az Alföldön — Hódmezővásárhelyen, Nádudvaron és egyebütt — lefolytak. Mind agrárszocialista kitörések voltak. Minden ilyen kitörés mögött keresték az agitátort, keresték a bűnöst és megtalálták a zsidógyerekekben. István nádor is, amikor jelentették neki, hogy 1848 március 15-ike kitört, azt mondotta: Einige Judenbuben randallieren. István nádornak Jókai, Petőfi, Vasvári einige Judenbuben volt. Epugy pár zsidógyerekről, pár jöttmentről beszéltek a mindenkori kormányok, amikor agrárszociális mozgalmakról volt szó. Nem oldották meg a háború befejeztéig a földkérdést, nem oldották meg azt a kérdést, amelynek megoldása nélkül belevitték a nép millióit a háborúba. De nem oldották meg a jogkiterjesztés kérdését sem, amelyet 1848 március 15-én hangoztattak, nem csinálták meg az általános, titkos, egyenlő választójogot. Hiába voltak a tüntetések, hiába volt a nép feltámadása, hiába volt minden, erősebbnek bizonyult az osztályérzés, erősebbnek bizonyultak a szuronyok, és a nemzetiségi mumussal takarózva akadályozták meg a népnek jogaihoz való jutását. Ilyen körülmények között azon az oltáron, amelyet Kossuthnak emeltek, hamis isteneknek áldoztak. Belevitték ezt a nemzetet kapitalista érdekből, meg talán hatalmi érdekből is egy olyan szövetségbe, amely nem kellett sem testének, sem lelkének, belevitték ezt a népet szövetségbe, olyan népek ellen, amelyekkel nem volt soha semmi baja, és amikor bekövetkezett a vége, az összeomlás, akkor, akárcsak 1514-ben, akár^ 1848-ban, 1918-ban is felütötte fejét az a kérdés, amelyet 400 évig nem lehetett elaltatni, a földkérdés, a földhözjutás kérdése. És ahogy nem tudták megakadályozni az 1848—49-es forradalom bukása után a földkérdés megoldását, hiába volt a konzervativek áskálódása, nem lehetett viszszacsinálni a jobbágyságot még 1851-ben sem, hiába volt a konzervativek minden memorandumozása, minden muszkavezetése, ami egyszer megvolt, amit 1848-ban a nép egyszer kivívott magának, legalább a szabad költözködés jogát és a jobbágytelekhez való jutást, azt az abszolutisztikus korszak sem tudta tőle elvenni. Ehhez analog módon 1918-ban is felütötte fejét a földkérdés. Meg kellett volna oldani de-
