Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-83

236 Arc országgyűlés képviselőházának Nem volt ez kizárólag csak politikai forrada­lom, nemcsak a nemzet öncélú jogai kértek itt ezen a napon meghallgatást, hanem azok a kérdések, amelyek Dózsa György lázadásának leverése óta állandóan napirenden voltak; a föld kérdése, a jog kérdése, a demokrácia kér­dése, s a beleszólás kérdése. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Nagy tévedés azt hinni, hogy mi szociáldemokraták prédikáljuk az osz­tályharcot. Nagy tévedés azt hinni, hogy mi csináljuk az osztályharcot. Osztályharc van, a különbség önök között és közöttünk szimplán az. hogy mi azt, ami van, nevén mondjuk, ami van, miegállapitjuk s azután a; magunk eszkö­zeivel küzdünk az ellen. Osztályharcok voltak mindig, s aki figyelemmel elolvassa; az 1848-as és az 1848 előtti eseményeket, az nekünk igazat kell, hogy adjon abban, hogy igenis van osztály­harc nemeseik és jobbágyok szennyek és el­nyomottak a gazdagok és hatalmon lévők ellen. Ha az egész reformkorszakot áttanulmányozr zuk megtaláljuk ennek az osztályharcnak nyo­mait. A reformkorszak semmi egyéb, mint a nyugati kapitalizmusnak ebben a kapitaliszti­kusan hátramaradt országban! való visszatük­röződése. A nagy francia forradalom eszméi egész Európát megtermékenyítették, a nagy francia forradalom és amnalk eredményei nyomán meg­indult minden országban a kapitalisztikus fo­lyamat, a polgárosodási folyamat. Azt mondják, Maigyar országnak ezeréves alkotmánya van. Elismerem» hogy ezeréves al­kotmánya van, ne feledjük azonban el, hogy ez csak irott alkotmány; valóság-os alkotmány egy volt: a mindenkori császárnak aka­rata. Sem külügyekbe, sem hadügybe a magyar népnek soha semmiféle beleszólása nem, volt. Az országgyűlést, ha összehivták. jó volt, ott tessék-lássék forma szerint elintézték az ujonc­megajánlás kérdését, ennél tovább a császárok nem mentek. A nuagyar alkotmánynak azonban, volt mégis egy virulens része, a belügyi része, az a része, amellyel a magyar alkotmány birto­kában az uralmon levő osztály a jobbágyokkal, a falu szegényeivel, a föld népével szabadon rendelkezhetett. Ezt azután bőségesen ki is használta hatalmának gyarapitására, és nem egyszer történt meg, hogy a hatalom birtoklá­sáért^ ha jobbágyak felett való uralkodás lehe­tőségéért, a népnek jogaitól való megfosztá­sáért még a császári hatalommal is szembe­szállt. Az igen tisztelt többségi párt illusztris szó­noka beszélt ma »kalapos király«-ról. Hiszen tagadhatatlan, igaza volt, annak idején »kala­pos császár«, »kalapos király« volt József csá­szár, nem koronáztatta meg magát. De ne fe­ledjük azt el, hogy az ellentállás vele szem­ben nem kizárólag azért történt, mert nem koronáztatta meg magát, hanem azért, mert József császár volt a felvilágosodott abszo­lutizmusnak első képviselője, (Úgy van! a szél­sőbaloldalon.) aki belátta, hogyha Magyar­ország továbbra is megmarad azon az utón, amelyen egész odáig fejlődött, ha megmarad Magyarország továbbra is a kötött birtok, megmarad az ősiség és megmarad a jobbágyok­nak elnyomatása s nem fejlődhetik ki ebben az országban egy erőteljes és a fejlődést vivő polgári osztály: akkor ez az ország elpusztul, Ázsia szinvonalára süllyed le. De mert az akkor hatalmon lévőknek osztályönzése nagyobb volt a hazájuk szereteténél, nagyobb volt a hala­dás iránti vágyuknál és erősebb volt annál az érzésnél, amely érzésnek kellett volna Őket 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. hajtania arra, hogy Magyarország előbbrejus­son, ezért volt azután az a rettenetes nagy el­lentállás épen a »kalapos császár«-ral szem­ben. Nos, igen t. Képviselőház, hiába volt a Habs­burgok abszolutizmusa, hiába volt a magyar urak minden fenekedése, — azok a nyugati eszmék, amelyek a nagy francia forradalom hatása alatt keletkeztek, Magyarországra is behatoltak. Egy nacionalista költő, Berzsenyi Dániel, akiről igazán nem lehet azt mondani, hogy destruktiv, azt irja egyik költeményében (olvassa): »Remélhetünk-e vájjon jobb világot, Javithatunk-e oly időt, mikor Az ész világa minden népeket Megjózanit és összveegyesit, S kiirt közülünk minden bűnt s gonoszt? Reményiek. Amit század nem tehet, Az ezredek majd megteendik azt«. Tehát Berzsenyi Dániel, egy nacionalista költő érezte, hogy hazája hátramaradt; érezte, hogy a szűk osztályönzés hová viszi ezt az or­szágot, érezte, hogy ez az ország gyarmata Ausztriának és főképen azért gyarmata, mert fiai sem akarják annak polgári haladását. Beszéljek a t. Háznak Kölcsey Ferencről, akinek a magyarságát, izzó hazafiságát senki­sem tagadhatja? Azt irja Kölcsey, épen a nagy francia forradalom hatása alatt, »A szabad­sághoz« irt ódájában (olvassa): »Átok a gyáván! ki nevedre borzad, Mert gyakor' szélvész kavarog fölötted, Mert halálhörgés diadalmi pályád Mennyei bére«. Ha az; akkori dagályos stilusból kihámoz­zuk a magvat, akkor látjuk, hogy Kölcsey maga is a szabadsághoz irt ódát, mert érezte, hogy az a fojtó levegő, amely Magyar­ország fölött terjeng, előbb-utóbb ennek a nagyra hivatott nemzetnek pusztulását fogja jelenteni. Nos. igen t. Képviselőház, a fejlődés nem volt feltartóztatható és hiába volt minden fe­nekedés, 1848 március 15-én kirobbant • elemi erővel az a kérdés, amely évszázadokon át fog­lalkoztatta a magyarságot. Hogy kirobbanha­tott, ahhoz egy körülmény járult hozzá, amely­ről pár szóval meg kell emlékeznem. Mint mondottam, a magyar ifjúság, a magyar értel­miség volt az, amely a haladásnak legfőbb ko­vásza volt. Megmagyarázza ezt az az egyszerű tény, hogy Magyarországból mégis csak kilát­tak valamennyire a külföldre és látták azt a haladást, amely Angliában, Franciaország­ban, Németországban épen a kapitalisztikus fejlődés nyomán keletkezett és ezzel a haladás­sal szemben idehaza látták a rettenetes sze­génységet, az elnyomatást, a minden téren való hátramaradást és látták, hogy a haladás­nak minden lehetősége el van zárva, ezért, ter­mészetesen saját osztályhelyzetükből kifolyó­lag, kapcsolódtak be a forradalomba és indí­tottak mozgalmat azokért a reformokért, ame­lyeket itt már előttem egyesek felemiitettek. T. Képviselőház ! 1848-ban Petőfi költe : ményt irt Arany Jánoshoz és az a szelid lelkű Arany János, akit annyiszor teljesen jogtala­nul 67-esnek és svarcgelb-nek mondtak, azt fe­lelte vissza »Válasz Petőfinek« cimü költemé­nyében (olvassa) :

Next

/
Thumbnails
Contents