Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-83

224 Az országgyűlés képviselőházának látta, hogy a multak nagy emlékeiben a jövendőnek reménye lüktet. Bizonyára a Ház minden tagja egyetért velem abban a reményben, hogy a kitűzött két törvényjavaslat tárgyalása ennek a kegyeletnek egyesitő szellemében méltó lesz Kossuth Lajos emlékéhez. (Lelkes éljenzés és taps jobbról és a középen.) T. Ház! Bejelentés érkezett hozzám több olyan parlamenti párt részéről, amelyek a tegnapelőtti pártközi megállapodásban résztvettek, hogy a tegnapi ünnepélyen a koszorúk letétele alkalmával őket sajnálatos mellőzés érte. Feltételezem, hogy ezt az ünnepély lebonyolításánál felmerült technikai zavar okozta, mindenesetre azonban e sajnálatos incidens megítélésében ugy a Ház elnöksége, mint összes pártjai szolidárisnak érzik magukat. (Ugy van! Ugy van! a Ház minden oldalán.) Napirendünkre áttérve, Rubinek Istvánt, mint a március 15-ének nemzeti ünneppé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat előadóját illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Rubinek István előadó: T. Ház! Tekintettel arra, hogy a mai napirendre kitűzött két törvényjavaslat egymással szorosan összefügg, tisztelettel inditványozom, méltóztassék a két törvényjavaslat együttes tárgyalását elrendelni. (Helyeslés.) Elnök: Az előadó ur azt indítványozta, hogy a napirendünkön szereplő két törvényjavaslatot (írom. 268, 293, 296, 297) a t. Ház általánosságban együttesen tárgyalja. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az inditványhoz hozzájárulni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom, hogy a Ház az együttes tárgyaláshoz hozzájárul. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István: T. Ház! Évtizedeken át állandóan hangoztatott egyetemes óhajtása volt a magyar nemzetnek, hogy a magyar szabadság újjászületésének napját, március 15-ét nemzeti ünneppé avassa. Idestova nyolcvan esztendeje annak, hogy a magyar nemzet büszke önérzettel adta félreismerhetetlenül tudtára a nemzeti egyéniségét megtagadni akaró osztrák elnyomóinak, hogy megelégelte a szolgaságot, megelégelte az elnyomást, megelégelte történelmi múltjának és hivatottságának erőszakos megtagadását, s mint szabad nemzet az egyenrangú nemzetek sorában, sorsának önálló intézője gyanánt akar élni Európa népei között. Nyolcvan éve idestova annak, hogy a minden idők legnagyobb magyar költője, Petőfi

1 Sándor elszavalta a Talpra Magyart, melynek nyomában a lelkesedésnek orkánja zúgott végig az országon, s az eddig széthúzó, pártokra szakadt magyarságot oly erővel tömöritette egységes táborba, amely példa. gyanánt szolgálhat a magyar nemzet számára az idők végtelenjéig. Nyolcvan esztendeje, hogy a nemzeti öntudatra ébredt magyar ifjúság megfogalmazta ,s világgá hirdette a márciusi 12 pontot, amely ujjáébredésünknek és alkotmányos fejlődésünknek alapvető kátéjává vált. A magyarság ezen egyik legnagyobb nemzeti ünnepét évtizedeken keresztül tilos volt megülni, s csak a szivek mélyén égett a nemzet feltámadásában törhetetlenül bizó magyar hazafiaknál a honszeretet lángja, s he vitette a munkára, kitartásra, önmagának megbecsülésére a nemzet gyermekeit. Majd hosszú elnyomatás után szabad lett a gondolat, szabad lett a szó. de a nemzet történelmének e dicsőséges 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. napját hivatalosan is nemzeti ünneppé avatni» törvénybe iktatni, követendő példájává tenni minden idők magyar ifjuságáak, nem engedte meg a politikai opportunitás. Háromnegyed évszázadnak kellett eltelnie, hogy a magyar nemzet egyetemének ez a szivbeli óhajtása beteljesedjék s •&• nemzet hálája illeti a kormányt a javaslat beterjesztéséhez. (Helyeslés a jobboldalon.) Az ismételten kifejezésre juttatott közóhaj natása alatt az 1898. év februárjában a 48-as törvényalkotás 50 éves évfordulóján a ministerium tett ugyan előterjesztést a képviselőháznak az évforduló megünneplésére s egyidejűleg törvényjavaslatot nyújtott be az 1848. évi törvények megalkotása emlékének ünnepléséről, ez a törvény azonban nem március 15-ikét, hanem április 11-ikét, a 48-as törvények szentesítésének napját nyilvánitotta nemzeti ünneppé, amely körülmény a nemzet széles rétegeiben nem keltett megelégedést. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) A nemzet lelkében továbbra is március 15-ike maradt meg és szerepelt ünnep gyanánt (Ugy van! ügy van!) és ennek az áitaianos nemzeti érzésnek kifejezője a jelen törvényjavaslatok egyike. A nemzet közfelfogásában 1848 március 15-ike többet képvisel, mint azokat az eseményeket, amelyek ezen a napon történtek. 1848 március idusa szimbólumává vált a nemzeti megújhodásnak, az élniakarás, a nemzeti önállóság és a szabadság, testvériség és egyenlőség szent eszméi alapján kifejiöüött nemzeti demokrácia szent szimbólumává. S ilymódon fogván fel a nap jelentőségét, annak méltatása, ünneplése nem választható el a minden idők egyik legnagyobb magyar fiának emlékétől, akinek neve egybeforrott azokkal az eszmékkel és eseményekkel, amelyeket 1848 március 15-ike szimbolizál, nem választható el Kossuth Lajos nevétől. (Tetszés és helyeslés.) Hasonlóképen régi óhajtása volt a magyar nemzetnek, hogy nagy fiának emlékét és a haza körül szerzett elévülhetetlen érdemeit törvényben örökitse meg. Ha ez a nemzet nagy fiával szemben fennálló tartozása régi keletű is, annak lerovása soha sem volt időszerűbb, mint ma, amidőn a nemzet balsorsában az ő halhatatlan értékű és érvényű tanításaihoz tért vissza, azokból merit hitet történelmi hivat otts ágához, erőt fen tartásához és reményt jövő nagyságához. A magyar nemzet egyik régi óhajtása vált valóra az elmúlt napon, amidőn lehullott a lepel a nagyszerű kőemlékről, melyet a nemzet és különösen a főváros áldozatkészsége emelt nagy fia emlékének megörökítésére az ország szivében. Ezt az alkalmat, melynek ünneplése az ország határain messze túl is visszhangra talált, használta fel a magyar törvényhozás a nemzet hálájának és soha el nem múló szeretetének dokumentálására. (Helyeslés.) Kossuth Lajos érdemeinek, héroszi nagyságának méltatása nem képezheti célját rövid előadmányomnak. Az ő nagysága túlnő azokon a kereteken, amelyek egy emberfeletti ember méltatására egy emlékbeszéd, egy felszólalás szűk lehetőségeiben szabva vannak. Neve, szereplése maga egy darab történelem, telve a magyar nemzet lelki nagyságának, áldozatkészségének, hazaszeretetének és államalkotó bölcseségének ezernyi dokumentumával. Egy darab történelem, amelynek kihatása volt Magyarországon kivül Európának úgyszólván valamennyi nyugati államára s amely törté-