Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-82

212 Az országgyűlés képviselőházának 82. hajlamosak az excessusokra. Ha mi az alkalmat nem restringáljuk, nem zárjuk el az ifjú korúak elől, az a tény, hogy alkoholt élve?, könnyen szenvedélyévé is válik egyúttal. A szenvedélynek pedig, mint látjuk, osak a nagyon akaraterős vagy a kiváló erkölcsi nevelésű ember tud ellentállani. Nem csoda aztán, hogy különösen a vidéken, mert elsősorban a vidék érdekében szeretnék felszólalni, eredeti, valóságos őstehetségek sorvadnak el a bor vagy pálinka, általában véve a szeszesitalok hatása alatt. Nem utolsó szempont a családok békéjének hely realitás a sem. Minden erőnkkel küzdenünk kell, hogy ebből a törvényjavaslatból törvény legyen. Ki ne tudná, hogy a különben egészen rendes, munkás, erkölcsös szülőktől származott ifjú valóságos csapásává lesz a szülőknek, ha a szesz élvezetének adja magát. Még ha nem is részegszik le, hanem titokban, épen azért, hogy a szesz élvezetének tudjon áldozni, a hombárokban az egész nyár fáradságos munkájával összekuporgatott terményt lassan, kicsi zsákokban eltologatja a kocsmároshoz, vagy hogyha már erre nem telik, adósságot csinál, akkor is a szégyen a családé és természetesen, hogy ne maradjon a szégyen a család fején a falu előtt, a család kénytelen esetről-esetre, mind gyakrabban kifizetni az adósságokat. Beláthatjuk, hogy a családra valóságos csapás az ilyen ifjú. Ami vonatkozik az ifjú egyénekre, az még fokozottabb mértékben áll a felnőttekre. Különösen azokra a szerencsétlenekre akarok rámutatni, akinek keresete a megcsappant kereseti lehetőségek folytán méginkább a minimumra redukálódott. A munkásokra gondolok. Semmi különös kifogásom nincs az ellen, hogyha a felnőttek otthon, családi körben egészen szolid beszélgetés mellett bizonyos mennyiségű szeszt megisznak. Sokkal inkább fáj nekem azonban az, hogyha a munkás, aki megkapja szombaton a hetibérét, nem mutatja magát családja körében egészen hétfőig, a »Blaumontag«ig. Azt mutatja ez, hogy tisztességes ellátásra, jobb élelmezésre nem jut a családnak, hanem a pénz a kocsmárosoknak jut. A fob aj azután, hogy az ilyen munkás, aki »Blaumontag«-ot csinál, elvonja magát a termeléstől s igy megfosztja munkájától a közt, a nemzetet magát is. Hogy milyen összeg az, amit egy szegény munkás* erre a célra fordit azzal, hogy meggondolatlanul többet fogyaszt, vagy többet költ szeszesitalokra, mint amennyit sízrtik családi körben elfogyasztana, arra vonatkozólag legyen szabad nekem hivatkoznom egy statisztikai adatra, amely kimutatja, hogy jövedelmének 15%-át a munkás egészen szűk családi körben költi el csak szeszes italra, mennyi lehet tehát az a százalék, amelyet meggondolatlanul odadob szombattól egészen hétfő regge

r lig. Ugy tudom, Kéthly Anna képviselőtársam határozati javaslatot terjesztett be a kocsmáknak, a vendéglőknek, szóval a szeszes italt kimérő üzleteknek olyan irányú megrendszabályozására, hogy szombat déltől egészen vasárnap reggelig ne szolgáltathassanak ki szeszes italt. En magam részéről ezt a legmelegebben pártolom és ha a sor arra fog kerülni, mellette is fogok szavazni. Ami a különböző nyilvános helyeknek és szórakozóhelyeknek a látogatását illeti, amiről a törvényjavaslat 5. §-ában van SÍZÓ, az erre vonatkozó intézkedést is a magam részéről a legnagyobb melegséggel üdvözlöm. Egészen fiatal egyéneket, akik jóval alul vannak a 18 éven, felléptetnek azzal a hamis beáll itassál, ülése 1927 október 28-án, pénteken. ' hogy a művészetet szolgálják, felléptetik egészen alacsony színvonalú és sokszor igen kétes értékű lokálokban a szülők csak azért, hogy ebből pénzeljenek, hogy mintegy tőkét teremtsenek maguknak és hogy ezzel a maguk munkakerülését és dologtalanságát valamiképen ellensúlyozzák és a maguk megélhetését biztosítsák. Lelketlen szülők egészen kicsi gyermekeket kergetnek igy el hazulról vagy képeztetnek ki ilyen állítólagos művészi pályára csak azért, hogy maguknak tőkét teremtsenek és magukat a munka alól mentesítsék. A gyermekiélekben valóban nagyon mély nyomokat hagyó és az erkölcsiséget veszélyeztető mozidarabok látogatása, valamint a különféle bárok tárt kapui nem jelentenek egyebet, mint előcsarnokát annak az útnak, amely a fiatalkorú bűnözőket kezelő és őket a társadalomnak visszaadó különböző humanitárius egyesületekhez vagy épen a büntető birósághóz vezet. Szinte képmutatás számba megy az, hogy mig az egyik oldalon a fiatalkorú bűnözők elleni védekezésre az 1927/28. évben 1,857.800 pengőt szavaztunk meg és izzadtunk ki, ami nem csekélyebb összeget, mint 22 milliárdot, 22-szer ezer milliót tesz ki, addig a másik oldalon alacsony színvonalú és kétes értékű lokálokban, bárokban, vagy mozikban fiatalkorú bűnözőket képző iskolákat tartunk fenn. 1,857,800 pengő, tehát 22 milliárd korona, nem kicsiny összeg: igen tekintélyes összeg, különösen akkor, ha szembeállítom az 1,857.800 pengőt azzal a 435.200 pengővel, amelynek célja a városi, valamint az elemi csapással sújtott földmiveslakosság tömegnyomorának enyhitése. A tömegnyomor enyhítésére tehát nem volt több pénzünk, mint 435.200 pengő, ellenben az általunk az említett módon kitermelt fiatalkorú bűnözőkre 1,857.800 pengőt kellet kiizzadnunk. És nem kicsiny ez az Összeg akkor sem, ha szembeállítom a kultusztárcának 1,496.944 pengőjével, amelyet óvodákra, millió meg millió kisgyermek gondozására fordítunk; erre a célra tehát nekünk nincs több pénzünk, ellenben a fiatal bűnözőkre 1,857.800 pengőt kell fordítanunk. Rendkívül sokat várok attól, hogy a népjóléti minister ur miképen fog megegyezni a kultusz- és belügyminister urakkal a különféle szórakozóhelyek látogatását illetőleg. Nyomatékosan fel kell hivnom a figyelmet arra is, — amint erre már szerencsém volt rámutatni a közegészségügyi bizottság ülésén is, — hogy nemcsak az ilyen természetű lokálok látogatását kell figyelembe venni, mint amilyenek itt Budapesten százszámra vannak, hanem az úgynevezett fonóházak látogatását is. Mi vidékiek tudjuk nagyon jól, hogy milyenek az ilyen vidéki fonóházak, tudjuk, hogy ott csekély fizetésért kivénhedt öregasszonyok, akiknek múltjában nincs öröm, jövőjében nincs remény, öszszehozzák egy földesszobába, bűzös petróleumlámpa világa mellett a cigarettázó fiatalságot, a fiatalok oda bort hordanak össze és itt találkozik a két nembeli fiatalság és úgynevezett ismerkedési estélyeket tartanak, szórakozásokat folytatnak. Erre én nyomatékosan akarom felhívni a belügyminister ur figyelmét, azért, mert bár van rendelet ezeknek a látogatásoknak szabályozására, a közigazgatási hatóságoknak azonban nincs elég erejük vagy nincs meg az érzékük hozzá, hogy a fonóházakat egy kissé revideálják. Én mindenképen ugy látom, arra kell törekednünk, hogy az ifjúság valóban sok reményre jogositó gerince legyen a nemzetnek. Féltenünk kell az ifjúságot minden elferdülés-