Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-82

As országgyűlés képviselőházának 82. ségre,, a népre, annak elpusztítására. A csemege­szőlő termelésének fokozása, annak olcsóbb áron való forgalombahozatala olyan kelendő­séget biztositana ennek a gyümölcsnek, — én csak ezt az egyet ragadom ki hirtelen, nem tu­dok ennek a kérdésnek egész területére elkalan­dozni, — hogy ez szintén egyik kivezető ut le­hetne ebből a dilemmából. De ha nem tudunk megküzdeni az elénk álló nehézségekkel, amelyeknek egy része — el­ismerem — tárgyi okokból, de más része igen sok esetben csupán érzelmi okokból fakad, akkor még mindig marad egy lehetőség, egv lépés, amellyel tovább mehetünk ennél a javas­latnál. Ez pedig az, amit már odaátról is fel­vetettek, aminek nyomai az előadó ur indokolá­sában is megvannak, csukjuk be ünnepnap a kocsmákat. Ez nem gyökeres megoldás. Hatásában közel sem jön ahhoz, amit a prohibicióval el lehetne érni, de oly kísérlet, amelyet most már végre ezeknek az adatoknak tudatában mégis meg kell tenni. Ha a bűnügyi statisztikánkat nézzük, akkor azt látjuk, hogy az alkohol bűnözések szombaton és vasárnap kulminálnak. Nincs tehát semmi érv az ellen, hogy legalább ezt megakadályozzuk. Az egész­ségügyi bizottságban, ahol szerencsére nem bortermelők és nem pénzügyi kapacitások ülnek, ebben mindenki megegyezett. Az előterjesztett szöveg azonban szerintem már túlságosan óva­tosan hozza elő ezt a kivánságot, nagyon sze­rény, pedig én szerettem volna, ha ebben a kér­désben onnan indult, volna ki határozott kezde­ményezés, mert nekem egyáltalán nem öröm, ha ezt a javaslatot pártkérdésből, azért, mert innét jön, a Ház esetleg elutasítja. És nagyon szívesen lemondtam volna a kezdeményezésről, ha ez a végén eredményt jelentett volna, mert itt egy betegségről van szó, amely ellen minden pártkérdés kikapcsolá­sával védekezni kell. Vannak ugyan, akik til­takoznak a gyógyítás ellen, dehát voltak annak idején is, akik tiltakoztak a himlőoltásnak kö­telezővé tétele ellen, amint hogy még ma is előfordul, hogy tudatlan emberek nem akarják megengedni fertőző betegeik elkülönítését és mindenféle ravaszsággal, a betegség be nem jelentésével stb. kibújnak e kötelezettségük alóL Ha tehát ezekben az esetekben a közösség érdekeit meg lehet védeni, akor az alkohol­mérgezés lehetőségeit minél szűkebb körre való korlátozása is tökéletesen indokolt. Hogy engem nem vezet és nem is szabad, hogy vezessen az italmérők iránti sajnálat, annak bizonyságául egy egészen klasszikus példára kel hivatkoznom, magára az államha­talomra, amely az ellenforradalom első lázától kezdve a lehiggadás esztendejéig mindig ta­lált alkalmat az italmérési engedélyek -reví­ziójára és egyáltalán nem vezettette magát attól az utolsórangu szemponttól, mint az ed­digi tulajdonosok megélhetése. De máskülön­ben is, ha a magánérdeknek a közérdekkel való összeütközésénél a magánérdek kárt szen­ved és ezen az alapon akarjuk a közérdek ér­vényesülését megtiltani és annak útjában ál­lani, akkor ez hasonlatos volna ahhoz az el­járáshoz, amelyet Deák Ferenc emiitett, hogy ne csapolják le a mocsarat, mert akkor hol kuruttyoljanak a békák. De t. Képviselőház, minden olyan foglal­kozási ág, melyet a haladás, a józan belátás feleslegessé tesz, idővel talál olyan munkát, ahol a társadalom javára és nem a társada­lom romlására szogálhat, s ha erről beszélünk, meg kell említenünk például azt, hogy abban a racionalizálási lázban, amely a külföld példá­úlése 1927 október 28-án, pénteken. ü09 ból csak annak kegyetlenségét és nem annak éiszszerüségét tanulta meg, ezrével dobnak ki az utcára munkásokat és ott megrokkant alkal­mazottakat. Nem tudom tehát, hogy azok, akik az al­koholkérdésben esetleg annyira szivükön hord­ják azok érdekeit, akiket az alkohol betiltásá­val kár érhet, ebben az esetben szintén megta­lálják-e az elitélő szavakat az ellen a kapita­lizmus ellen, amely szentimentális, ha az Ö va­gyonáról, ebben az esetben az alkoholtőkéről van szó, de véresen kegyetlen, ha mások életé­ről, mások exisztenciá járói van alkalma dönteni. Én tehát előterjesztem határozati javaslato­mat, mely határozottabb és kevésbbé óvatos, mint a bizottsági jelentés szövege. (Olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy az ünnep­napot megelőző hétköznap délutánjától az ün­nepnapot követő hétköznap reggeléig terjedőleg a szeszes italok kiszolgáltatásának megtiltására a szükséges intézkedéseket sürgősen tegye meg«. (Klein Antal: A pesti kávéházakban is!) De van még egy aggodalmam, elmondott legerősebb aggodalmam után, a javaslat ellen és ez, az, hogy tulajdonképen nincs benne semmi garancia arra, hogy nem lesz-e ebből megint uj eszköz az italmérők ellenőrzésére. Nagyon jól tudjuk, hogy ezeket a szerencsétlen ital­mérőket mindenféle módon kézben tartják; vá­lasztások idején a finánc ment végig Budapest utcáin, Budapest kocsmáin az ajánlóivek­kel és az illető akarva, nem f akarva, akár hozzátartozott a párthoz, akár nem, kénytelen volt az ivet aláírni a maga jól felfogott üzleti érdekeiből. Már a bi­zottságban is emiitettem, hogy nem tudom, a javaslat végrehajtásánál nem lesz-e ebből a kocsmárosok örök kormánypártiságának egy ujabb záloga, (Malasits Géza: A megértők mo­solyognak! — Pintér László: Majd hallgassa meg, hogy én mit mondok!) Bár a jaavslat lényegében és szándékaiban nagyon helyes, mi mégis félünk a görögöktől, mikor ilyen ajándékokat hoznak. A Damokles kardja ez ujabb formában az italmérők feje fe­lett, mert a végrehajtásnál nem lesz majd be­lőle semmi, hiszen az iskolatörvényünk végre­hajtásáról is megvannak a szükséges adataink. De hozzá kell tenni, hogy a végrehajtás lehetet­lenségét még jobban előreveti az a hangulat, amely itt tegnap a felszólalók beszédét kisérte s amikor tegnap az ellenzéki padokról a minis­ter ur bátorságát reklamálták, akkor — meg kell vallani, — hogy ha ő ez ellen a hangulat el­len be merte nyújtani ezt a javaslatot, valóban nagyon nagy bátorsággal kellett rendelkeznie. Hogy rátérjek közvetlenül magára a javas­latra, itt van az első ütközőpont, amely ebből a kórusból kicsendül: a 18 éves korhatár. A javaslatban felhatalmazás van a minister ur részére, hogy amennyiben a lehető­ségek megengedik, ezt a korhatárt annak idején, lehetőleg mielőbb, felemelhesse. Én magam is szívesen venném a 21 éves korhatár megállapí­tását. (B. Podmaniczky Endre: Mindjárt!) És azok, akik ennek a javaslatnak bizottsági tár­gyalásánál résztvettek, már ott a bizottságban elintézték azokat az aggodalmakat, amelyek azután itt beszédben nem, csak közbeszólások formájában jelentkeznek. Azt mondják, hogy 16 éves korában a falusi fiu már felnőtt, már megházasodhatik és vájjon a lakodalmán se ihasson bort? Egy másik városi hang volt az, amely azt mondotta, hogy amikor elvégre az érettségi banketten először érzi, hogy ő felnőtt férfi, hát akkor se ihasson bort? T. Ház! Vájjon

Next

/
Thumbnails
Contents