Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-81

184 Äz országgyűlés képviselőházának 81. ülése 192? október 27-én, csütörtökön. Nézzük most már a legjobban sürgetett kérdést, nevezetesen a munkaidő megszabásának kérdését. Én már több izben voltam bátor erre vonatkozólag egynéhány gondolatot kifejteni, amelyekkel illusztrálni kivántam, bogy nem olyan egyszerű ez a kérdés, mint aminőnek első pillantásra látszik. Nevezetesen a különböző gazdasági egyedek, a különböző gazdasági, termelési és fogyasztási területek egymástól termelési és fogyasztó képesség, termelési költségek és fogyasztó erő szempontjából nagy mértékben különböznek, nagyon nebéz tehát a termelést magát érintő kérdésekben bizonyos uniformist ráparancsolni a különböző gazdasági tényezőkre az annyira különböző gazdasági organizációkra, különösen fígyelembevéve azt, hogy a 8 órai munkaidő, mint a munkateljesítmény maximuma nem ugyanaz a különböző államokban. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja eL) A magyar munkás 8 órai munkateljesítménye egészen más érték, mint egy más munkásnak 8 órai munkateljesítménye. Én itt a parlament szine előtt természetesen nem kivánok párhuzamot vonni a különböző államok munkássága között e klasszifikáció szempontjából, nehogy ezt sértésnek vegyék, de nyilvánvaló, hogy pl. az északabbra fekvő országok munkásai biológiai adottságuknál fogva is sokkal több munkát tudnak végezni 8 óra alatt, mint például a déli országok munkásai. Tehát nem ugyanaz a 8 órai munkateljesítmény Északon és Délen, az egyik vagy másik államban. Nem lebet tehát olyan könnyedén, egyszerűen csak felállitani a követelést, hogy mindenhol egyformán a termelési értékre, lehetőségre, költségekre és fogyasztóképességre való tekintet nélkül állítsuk fel generális normaként a 8 órai munkaidőt. (Uay van! Ugy van! jobbfelöl. — Várnai Dániel: Olaszországban is be merték hozni! — Zaj.) Vagyok bátor a 8 órai munkaidőre vonatkozó washingtoni egyezmény sorsát röviden ismertetni. (Halljuk! Halljuk!) összesen 39 állam foglalkozott ezzel a kérdéssel: a washingtoni egvezménynek a 8 órai munkaidőre vonatkozó pontjával. A 39 közül a következő államok r»tífiká'ták az egyezményt: Belgium, Bulgária, Csile. Görögország, India, Románia és Csehszlovákia. Ebben a névsorban nagyipari államot egyet sem találunk. (Ugy vnn! Uay van! jobhfplnl.) Még a legerősebb közülük Belgium és Csehszlovákia, de nagyipari egységet egyet sem találunk. (Farkas István: Ott van Franciaország!) Megállapítom tehát, hogy egyetlen egy nagyipari állam sínesen, amelyek az pg-yezménvt eddig ratifikálta volna. (Peyer KároV: Franciaország is ratifikálta! — Propper Kánjfor* Hiányos a névsor! — Zaj.) Flnök: Csendet kérek! V«ss József nénjóléti és munkaügyi minister: Hoe-y vájjon pontos-e, vagy nem. azt a t. képviselő ur akkor fogja tudni elbirálni, ha maid pontot tettem a végére ami mé^ nem követke7ett be. (Derültség jobbfelöl. — Halljuk! Halunk! — Zaj.) Flnök: Csendet kérek! Vass József népjóléti és munkaügyi mi nister: Feltétel pw.n ratifikálták: Ausztria, Fran oi a ország. Olaszország és Lettország. A ratifikációt a törvén vb ozásiiknak benynjtották e« ajánlották: Németország, Argentina, •R-rfl^íiia. Dánia. Spanyolország Észtország, Litvánia Paraíguav. Németalföld, Lengyelország és Uruguay. (Várnai Dániel: Mindjárt kijön a 39 állam! — Zaj.) Nem ratifikálták, — most ide kérek egy kis figyelmet.— tehát határozottan elutasították: Svájc, Auszrália, Bolivia, Kanada, Kina, Kuba, Finnország, Jugoszlávia, Dél-Afrika, Nagy-Británia, Magyarország, Izland, Japán, Luxemburg, Norvégia, Portugália és Svédország. (Peyer Károly: Mert ott hét órai munkaidő van, azért nem ratifikálták. — Zaj.) Méltóztatnak tehát látni, — anélkül, hogy bírálatot kívánnánk mondani most a különböző államoknak idevonatkozó szociálpolitikai felfogásáról —, hogy a kérdés nem olyan egyszerű, mint ahogy a szónokok közül egyikmásik azt feltüntetni iparkodott. A másik kérdés, amelyet mint különösen fájdalmasat méltóztattak említeni, a mezőgazdasági munkásság körében az egyesülési és gyülekezési jog kérdése. Ezt a kérdést a maga nagy egészében én a magam részéről Magyarországon tökéletesen rendezetlennek találom. A magyar gyülekezési és egyesülési jog még nincs kodifikálva. Ezt a hiányt érzi a kormány és ép azért kérte fel a bslügyminister urat arra, hogy az egyesülési és gyülekezési jog kodifikálására törvényjavaslatot dolgozzon ki, amelyet, nem tudom, mikor, de remélem, hogy még ennek a parlamenti kampánynak folyamán a t. Ház elé is lehet terjeszteni. Mindenesetre foglalkozik tehát a kormány ezzel a kérdéssel. Nem állitható enélfogva az, hogy a magyar kormány a mezőgazdasági munkáság egyesülési és gyülekezési jogára vonatkozó ratifikálandó konvenciót egyszerűen sutba dobja, mert hiszen mi nem csak a konvenciót akarjuk ratifikálni, hanem a rávonatkozó törvényt akarjuk megalkotni. Végül a harmadik kérdés a munkahiány esetére való biztosítás. Ezzel a kérdéssel évek óta — most már két éVe vagy annál is hosszabb ideje — meglehetősen behatóan foglalkoztunk s volt szerencséin és alkalmam nekem a t. Házat annak idején tájékoztatni azokról az okokról, amelyek a törvényjavaslat benyújtását az én részemről elodázni kényszeritették. Sohasem mondottam azt, hogy a kormány nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni, de természetesen légüres térben szociálpolitikát nem művelhet. Ennek következtében azokat a feltételeket kell vizsgálnia, amelyek között tényleg létre lehet hozni egy ilyen törvényalkotást. Azt hiszem, hogy ennél fontosabb dolgaink vannak most a szociálpolitika terén. Nevezetesen az öregség és rokkantság esetére való biztositásról szóló törvényjavaslat fontosabb és sürgősebb nekünk, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl és középen.) mint amilyen volna a munkahiány esetére való biztositás. Én tehát ezen dolgozom és remélem, hogy még ennek a polgári évnek befejezése előtt (Helyeslés jobbfelöl és a közéven.) módom lesz arra, hogy a t. Ház elé beterjeszthessem a vonatkozó törvénviavaslatot, (Helyeslés és taps jobbfelöl és a középen.) amely csak azért húzódott ki ennyire, mert a törvényjavaslat megszerkesztésénél teljesen el akartam kerülni azokat a nem mindig ok nélkül, de a múltban gyakrabban elhangzott kifogásokat, hogy egyik-másik törvényjavaslat kellő indokolás, statisztikai matériáié nélkül kerül a t. Ház elbírálása elé. Én tehát olyan statisztikai anyagot és olyan — maidnem az egész világ törvényhozására kiterjedő — ismertetést, valamint ennek a javaslatnak a hazai viszonyokból merített olyan indokolását kivánom nyújtani, amely ettől a vádtól mindenesetre megvéd engem. Ehhez azonban idő kellett, mert hiszen magának a