Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-81
r Âz országgyűlés képviselőházának 81. ülése 1927 október 27-én, csütörtökön. 183 figyelmébe ajánljam. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A minister ur óhajt szólani. Vass József munkaügyi és népjóléti minister: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Tulajdonképén az előadó ur szakszerű beszéde annyira kimerítette a konvenciók kapcsán érinthető kérdéseket, hogy nekem magának a tárgynak ismertetéséhez hozzáfűzni valóm nincs. Sőt azt is meg kell állapitanom, hogy a vita folyamán elhangzott beszédekre sincs sok reflektálni valóm, mert hiszen nagyjában körülbelül az elhangzott beszédekre, különösen a baloldali beszédekre semmi mást nem próbáltak hangszerelni, mint azt a gondolatot, hogy nem történik vagy majdnem semmi sem történik a konvenciók becikkelyezése terén, másrészt pedig gyorsabb tempót méltóztattak sürgetni részint a becikkelyezett konvenciók nyomán szükségessé váló törvényjavaslatok elkészitésére, részint pedig további szociálpolitikai lépések megtételére. (Propper Sándor: Azt hiszem, joggal!) Egészen természetes, t. Ház. hogy szociálpolitika, iránt érdeklődő országgyűlési képviselők részéről, még ha nem ellenzéki padokon ülnek is, nem várhat a szociálpolitika ministere mást. mint folytonos sürg*etését a lépések ritmusának, mint a problémák felvetését és kérését, sürgetését annak, hoigy a problémák esrvmás után oldassanak meg. (Rothenstein Mór: A minister urnák ezért csak örülnie kell! — Felkiáltások a jobboldalon: Hiszen azt mondotta! — Propper Sándor: örül, csak, sajnos, nem váltja fel az örömöt törvényjavaslatra!) Annak mindenesetre i<?en örülök, hogy a parlament minden oldaláról igen meleg és átfogó érdeklődés mutatkozik a szociálpolitikai problémák iránt, de annak természetesen már kevésbé örülök, — bár nem is esem kétségbe emiatt, — hogy a bírálatok és sürgetések folyamán olyan mesrjegyzések is hangzanak el, amelyek e°iyik-másik részükben talán nem egészen tárgyilagosak, talán nem is felelnek meg teljesen az objektiv kritika feltételeinek és amelyek itt-ott át vannak szőve bizonyos gonoszkodó megjegyzésekkel, (Propper Sándor: No no minister ur!), amelyek inkább^ derűt váltanak ki belőlem, mint azt, amit céloznak, t. i szomorúságot, vagy elkeseredést. (Tetszés jobbfelől.) Pl. nagyon örültem sok mindenféle kitüntetésem közt. amelyben közéleti pályámon részem volt (Élénk éljenzés a jobb- és a baloldalon.) egy ui titulusnak, amelyet Kéthly Anna képviselőtársam volt szíves nekem díjmentesen adni, amely megtisztelő volna, ha volna valami értelme, t. i., hogy én vasryok a ministeriumbaii a kapitalizmusnak a Népszövetség által bedelegált képviselője. Valami ilyesfélét méltóztatott mondani. (Kéthly Anna: Az államtitkár ur! — Propper Sándor: Mindig deféráinak a kapitalizmusnak! Ez, sajnos, igaz!) Ha valami értelmét találnám, akár reám, akár államtitkáromra vonatkozólag ennek a díjmentesen adományozott titulusnak, tudnék neki örülni. (Esztergályos János: Piros muskátli virágot kapott a minister ur!—Zaj.— Elnök csenget.) én azonban nyugodt lelkiismerettel merem állítani, hogy sem az államtitkár ur, sem én soha nem adtuk jelét annak, hogy akár az egyik, akár a másik! érdekeltség érdekeit képviseltük volna, vagy egyiket a másik rovására egyoldalúan próbáltuk volna érvény esiteni Sem az .ep*.yik, sem a másik érdekeltKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. VI. ség ne számítson engem és a ministeriumot a magáénak, sem a munkásérdekeltség, sem a tőkés érdekeltség, én az állam főhatalmát kezelem és ennek következtében mindkét érdekeltség posztulátumaival szemben bizonyos objektiv színvonalra kell emelkednem. Hogy rokonszenvem nagyon sokszor melyik irányban nyilvánult meg, annak épen t. képviselőtársaim közül egynéhányan tanúi is voltak, mert hiszen van érzékünk annak meglátása iránt, hogy a magyar munkásság rendkívüli súlyos helyzetében minő problémák súlya alatt vergődik és hogy minő utak azok, amelyeken a leggyorsabban lehetne rajtuk segíteni. Nagyon sok szó esett nálunk arról, hogy a magyar kormány a szociálpolitika feladatainak a genfi munkaügyi hivatal kívánságaival szemben olyan ravasz fondorlattal kivan eleget tenni, hogy a legsúlyosabb kérdések becikkelyezését, sőt a velük való foglalkozást is elhárítja magától, ellenben azokat a genfi kon venciokat és ajánlásokat előveszi és mintegy kiteszi a parlamenti kirakatba, amelyek alkalmasak arra, hogy kifelé a külföld, különösen Genf felé, azt a látszatot keltsék, hogy itt tényleg komoly szociálpolitika folyik, (Eszter^ gályos János: Népjóléti aprópénz!) Ez a beállítás, ez a bírálat olyan aprópénz, amellyel a mi komoly törekvéseinket a szociáldemokrata urak ki szokták fizetni. Az az aprópénz tehát, amelyet emlegetni méltóztatnak, nem a mi zsebünkben csörög, hanem az urakéban; (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a báloldalon.) a szociálpolitikának az a néhány fillére az, amelyet állandóan a nadrágzsebben méltóztatnak csörgetni, hogy valamiképen azt a látszatot keltse, hogy tényleg a szociálpolitikával foglalkoznak. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Három olyan probléma van a konvenciók során, amellyel tényleg nem foglalkozott a kormány. Az első • nyolcórás munkaidő megállapítása ipari téren, második a gyülekezési és egyesülési szabadság kodifikálása a mezőgazdasági munkások részére és a harmadik a munkahiány esetére szóló biztosítás kérdése az ipari munkásság részére, sürgetése azonban ennek egyéb terekre is, T. képviselőtársaim előadásában három súlyos sérelem, minket pedig, magyar kormányt és a magyar államot szociálpolitikai tekintetben ugy méltóztatnak beállitani, mint akik a legvégén ballagunk a szociálpolitikai gondoskodás terén azoknak a modern államoknak, amelyek sokkal előbbre vannak és amelyeknek példáját nem akarjuk követni. Nagyon szívesen elfogadnám a t. szociáldemokrata képviselő urak részéről azt a régi axiómát, hogy a magamét nekem jogom van szidni és t ócsárolni, tehát nekem a magam kormányát jogom van súlyos kritika alá vonni és ócsárolni, abban az esetben, ha viszont ennek az axiómának, vagy közmondásnak a másik felét is érvényesíteni méltóztatnának törekedni, amely ipy szól: azonban más, tudniillik a külföld, ne merjen hozzányúlni. Ezt azonban nem tapasztaljuk és épen azért ezek a beszéde és a magyar kormány szociálpolitikai működésének ilyenmódon való beállítása kifelé nagyon rossz hatást^ keltenek, mert az itt elmondott^ szavak» az éles kritikák valóban a maguk élességében kerülnek ki, s természetesen nem mennek keresztül az objektiv bírálat szűrőjén, élük tehát nem tompul le, színeik nem fakulnak ki, vagyis nem szürkülnek hozzá magához a szürke igazsághoz, 30
