Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-81

182 Az országgyűlés képviselőházának í valkodott, hogy 24 (egyezménytervezet közül csak 6 nincs ratifikálva. E 6 közül eddig az 5 legfontosabbat említettem, amelyek nincsenek ratifikálva. Ugyebár a legtárgyilagosabb bíráló is megállapíthatja, hogy épen ez a 6 javaslat az, amely a legfontosabb, amely alapvető, amely újítást hoz, hézagot pótol, s amely kiegészíti a hiányos szociálpolitikai hálózatot. Ezeket nem kapjuk meg. Ezek egyikéremásikára igéretünk van és én már egyszer kifejtettem itt a képviselőházban, hogy én tudom — mert hiszen a tárgyalások, a szűkebb testületek tárgyalásainak anyagából tudom — hogy a minister urban megvan a készség arra, hogy a szociálpolitikát fejlessze, de lefogják a kezét, nem engedik dolgozni, olyan erők érvényesülnek, amelyek erősebbek nálánál. Ezt én a minister urnák javára írom, de viszont a terhére kell irnom, hogy nem elég erélyes akkor, amikor a munkások érdekeiről van szó, le hagyja magát terrorizálni a kapitalizmustól, az agrárizmustól, háttérbe engedi magát szoritani a kormánytól, amely ugy látja a maga többségében, hogy szuronnyal, erőszakoskodással, megszorításokkal is meg lehet szociális problémákat oldani. Ezt a minister urnák hátrányára, rovására kell irnom és több erélyt kell tőle kérnem benn a kabinetben a szociálpolitikai alkotások javára. (Esztergályos János: Legalább annyit, mint amennyit velünk szemben tanusit!) A minister ur igen súlyos tagja a parlamentnek; meg vagyok arról győződve, hogy ha a megfelelő erély, mondjuk igy: bátorság is megvolna hozzá, hogy szembeszálljon az ellenvetésekkel, akkor szociálpolitikai téren már tovább tartanánk, már meg lehetne a munkahiány esetére való biztositás törvénye, meg lehetne az aggkori és rokkantbiztositás törvénye és mi valamennyien, mi is és önök is, mélyen tisztelt túloldalon ülő képviselő urak, sokkal nyugodtabb lelkiismerettel és megnyugvással mehetnénk neki egy ujabb borzalmas télnek^ abban a tudatban, hogy ami mégis lehetséges, emberileg lehetséges volt, azt a bajok csökkentésére létrehoztuk. T. Képviselőház! Sok szó esett arról már a munkásügyi bizottságban is és arra is utalnom kell, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalok előterjesztései minimumok, azokra az államokra szabvák, amelyek hátul kullognak a szociálpolitika terén. Például a 26 heti segélyezés túlhaladott álláspont minden valamire való államban, ezt nem nekünk szabták, akiknek már 52 hetünk van és volt már esztendők óta 52 heti segélyezésünk, ezt Görögország számára szabták meg, ezt talán Jugoszlávia számára szabták meg, vagy a kis újonnan alakult keleti balti államok számára, amelyeknek egyáltalában nincs, vagy csak igen csekély méretű munkásbiztositásuk van. Azt kell azonban látnom, hosry a munkásügyi bizottság munkáltatói érdeket képviselő tae-jai figyelnek, vigyáznak, nehogy valamivel túlhaladjunk a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciák minimumán. Legutóbb is azt láttuk, hogy mennyire vigyáznak erre. Én tudom, hosry a nemzetközi egyezménytervezeteken változtatni nem lehet, azokat vag yelfogadni, vagy elvetni lehet, mert azért nemzetközi egyezmények, viszont azonban a hozzájuk kapcsolódó javaslatot szabad módosítani; miután a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia határozatai mögött nem áll megfelelő szankció, azokat tehát elvetni is lehet, de ebből önként következik, hogy azokat javitani is lehet. ülése 1927 október 27-én

y csütörtökön. De a munkásügyi bizottság és amint látom, a ministerium is erre nem hajlandó. Pedig a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia a maga minimumával egyátalán nem akar kényszert gyakorolni abban a tekintetben, hogy csak ennyit lehet csinálni és tovább nem lehet menni, úgyhogy ezzel a felfogással, hogy nem lehet tovább menni, szakitanunk kell, viszont egyes kérdésekben legalább is odáig kellene elmennünk, ameddig a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia elmegy. Egyébként a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kezdetben sokkal bátrabb volt, mint most; az első nagy szociális felbuzdulásban, 1920-ban, 21-ben, még 22-ben is sokkal bátrabb és messzemenőbb egyezménytervezeteket dolg^7ott ki, mint az azután következő 1924., 25., 26. esztendőkben. Miért van ez? Ugy-e azért, mert közben a kapitalizmus újból lábrakapott és újra ott szeretné folytatni a maga tevékenységét, ahol a háború előtt elhagyta. A munkaügyi konferencia, illetve a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amely eredetileg munkásintézményként, illetve nem is munkásintézményként, — helytelen a kifejezés — hanem munkásérdekeket képviselő intézményként jött létre, ma már — sajnos — kezd elferdülni a maga eredeti hivatásától; túlságosan erősen érvényesülnek benne a kapitalista szempontok. Ott vannak a mi elvtársaink, bizonyos; ott vannak a külföldi komoly . keresztény szociális pártok képviselői is, de mégis ott vannak az államok képviselői és az államok többnyire, — kivéve néhány igazán abszolúte demokratikus államot — jórészt a kapitalizmus képviselőivel szavaznak. Ezzel azt akarom mondani, hogy tehát ezeket a minimumokat, amelyeket az utóbbi esztendőkben állapitottak meg a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciák, már ezért sem szabad túlságosan szigorúan venni, mert már ők is túlságosan szigorúak. Ezek a javaslatok, amelyek az utóbbi három esztendőben létesültek, már kapitalista mérlegen is igen alaposan meg vannak mérve és kapitalista szempontoknak is igen alaposan be vannak állitva, úgyhogy az ezeknél való megmaradás tulajdonképen ezidőszerint a szociálpolitikai stagnációt jelenti, amire a mai helyzetben ós különösen a mai magyar helyzetben, ugyebár, alkalmat adnunk nem szabad. Peyer Károly elvtársam tegnap kifejtette azt a nézetét, hogy ő reméli, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal a maga eredeti hivatásának rövidesen jobban fog megfelelni, mint ahogyan megfelelt az utóbbi néhány esztendőben. Én is ezt a reményemet fejezem ki. Ott vannak a munkások képviselői, lehet, hogy ezek részéről a szándék és az erély nem hiányzik, csak a számbeli túlsúly nyomja őket, de remélnünk kell, hogy ezt az intézményt valamikor vissza fogják adni a maga eredeti hivatásának és rendeltetésének. Csak ez a remény indította Peyer Károly és Kéthly Anna képviselőtársaimat arra, hogy ezeket a javaslatokat elfogadják. Viszont ezzel nekünk nem szabad visszaélnünk, ez nem dicséret a kormány részére, ez semmi egyéb, mint egy meglévő kényszerhelyzet tudomásulvétele, egyben azonban kapcsolatban ezzel, sürgetése azoknak a nemzetközi munkaügyi egyezménytervezeteknek, amelyek még nem kerültek a képviselőház elé, amelyeket tehát jól megfontolt magyar társadalmi és gazdasági érdekből mielőbb ide. a törvényhozás elé kell hozni és mielőbb tető alá kell hozni. Csak azért szólaltam fel, hogy ezeket a szempontokat a t. Képviselőiáznak szives