Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-81
Az országgyűlés képviselőházának 81. ket nem tenne a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak, ha ilyenekkel nem igyekeznék a maga szociálpolitikai érzékét biztositani. Én azonban ezt nem fogadhatom el való értéknek; való értéknek csak azt fogadhatom el, ami újítás s a szociálpolitikának olyan kiegészítése, mely hiányt pótol, olyan szociálpolitikai intézmények életrehivása, melyeket ezideig nélkülöztünk. Ha ilyenekkel jönne a kormány, akkor teljesen helytálló volna Frühwirth képviselőtársam szemrehányása; akkor mondhatná, hogy mi szocialisták és szociálpolitikusok, midőn a kormány komoly szociálpolitikai törvényjavaslatokkal jön, ezeknek ellene szegülünk. De nem szegülünk ellenük,havalóban ilyenekkel jön. Méltóztattak a múltban látni talán a bányatárspénztár nyugdíjintézményeinek központosítása, a sütőmunkások éjjeli munkájának eltiltása tárgyában benyújtott törvényjavaslatoknál épen mi voltunk az elsők, kik azokat üdvözöltük és elfogadtuk. Miért 1 ? Azért, mert uj volt, ujitás volt, de ne tessék tőlünk azt kívánni, hogy mi meghajoljunk, és gazsuláljunk olyasminek, ami • nem uj, ami nem érték, ami nem hoz javulást a szociálpolitika terén. Már a munkásügyi bizottságban voltam bátor megkérdezni a t. népjóléti minister urat, hogy mi van a többi nemzetközi munkaügyi egyezményekkel és ajánlásokkal 1 ? Hiszen 1920 óta dolgozik a munkaügyi konferencia, nyolc konferenciát tartott már eddig és ugy tudom, 27 egyezménytervezetet dolgozott ki és terjesztett elő a különböző államok kormányainak. Ezekből azonban a legfontosabbat eddig a kormány vagy nem fogadtat el, vagy kereken megtagadta azok elfogadását és ratifikálását, vagy pedig szabotálja, elamerikázza ezeket. (Frühwirth Mátyás közbeszól.) Majd be fogom bizonyítani önnek, Frühwirth t. képviselő vr, hogy épen ez a hat az, amely legfonosabb és a legjelentékenyebb és amely a magyar szociálpolitika fejlesztésére legelsősorban volna alkalmas. (Frühwirth Mátyás: És a munkásbiztosítás, balesetbiztosítás nem fontos?) Hogy Magyarországon az ipari munkások számára van betegségi segélyezés és balesetbiztosítás, — mind a kettő kötelező alapon — ez nem a népjóléti ministeriumnak és nem ennek a kormánynak érdeme. Ez 20—30—50 esztendős múlt s ezt is a munkások a maguk szervezett erejével vivták ki maguknak. A kormány előterjeszt egyezménytervezeteket ratifikálásra, amelyeket az élet parancsoló szüksége már ráerőszakolt a korábbi kormányokra. Amit azi élet már maga megteremtett, amit a munkások a maguk erejével és szervezettségével kisürgettek, kierőszakoltak, kiszorítottak a kormányokból, azokra nézve most kapunk itt megerősítő nemzetközi egyezményeket. Kérdem azonban, hol van a washingtoni nemzetköizi munkaügyi konferencia egyik legjelentékenyebb alkotásának, a 8 órai munkaidő törvénybeiktatásának kérdése? Hol rekedt meg a 8 órai munkaidő 1 ? Pedig ez ma már nem utópia, sőt nemsokára már visszafelé kezd utópia lenni abból a szempontból, hogy idejét multa a 8 órai munkaidő, mert a technika káprázatos fejlődésével s ezzel kapcsolatban a termelés fejlődésével a termelés racionalizálásával egészen komolyan kell foglalkozni a munkaidő tetemes leszállításával, a munkaidő olyan szabályozásával, mely a gépek előtérbe nyomulását ellensúlyotzza. Elsőrendű kormányzati problémák • szerte az egész világon ezek a gazdasági és szociálpolitikai problémáik, hogy mi lesz azokkal az; emberekkel, ülése 1927 október 27-én, csütörtökön. 179 kiket a gép feleslegessé tesz; mi lesz ezekkel társadalmi, gazdasági szempontból? Hiszen Malthus elméletén túl vagyunk; Wells korszakához, amely a holdban elaltatással és a munkahiány idején alvással oldja meg a munkanélküliség problémáját, még nem érkeztünk el. A realitás területén élünk, tehát foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, hogy mi történik a gép által feleslegessé tett ós felszabadított emberi munkaerővel, amely követeli a társadalomtól az élet jogait és nem akar embertársai mögött elmaradni a jogokban: élni akar. Amerikában már nem 8 órai munkaidő van. Már többször tetteim erről itt említést, de az urak, sajnos, nem beszélnek róla. Ford, aki öntudatos kapitalista, aki még csak a demokrata jelzővel sem illethető, ki a maga politikájában konzervatív, sőt talán reakciós, a maga gazdasági rendszerében, a maga gazdasági működése területén kénytelen volt észlelni az uj kornak ezt a torlódó problémáját. Kénytelen volt meghatározni a 8 órai munkaidő fogalmát és kénytelen volt nemsokára ezután leszállani a hétórai munkaidőre. Azt mondja Ford egy könyvében a 8 órai munkaidőről, hogy az ő üzemeiben a 8 órai munkaidőt honosította meg és pedig nem azért, mert ez kerek egyharmada a naptári napnak, vagy mert ez valamikor münkáskövetelés-- volt, vagy munkáskövetelés ma is, nem azért, mert a nemzetközi munkaügyi konferenciák ezt az álláspontot foglalták el és az államoktól szorgalmazzák, haneom. azért, mert a gyakorlati és tudományos tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkás a 8 órai munkaidő alatt tudja a legtöbbet és a legjobbat produkálni anélkül, hogy fizikumában, munkabírásában és termelőképességében reakció állana be. Egy esztendővel e könyv megírása után Fordnál mátr idejét multa a 8 órai munkaidő, mert a technika ujabb tért hódított, a munkamódszerek javultak, a racionalizálás tovább folyt, ujabb nagy munkástömegek váltak fölöslegesekké s ezeket foglalkoztatni kellett, nemcsak azért, hogy az egyenlő emberi elbánás jogán őket is munkához és élethez juttassák, hanem azért, hogy a fogyasztás állandó csökkenése következtében ne bénítsák meg a kapitalista termelő rendszert, ezt mondja Ford ugyanakkor, amikor itt Magyarországon a 8 órai munkaidővel szemben a legélesebb ellentállásra és ellenkezésre találunk. 1920-ban ratifikálta a washingtoni konferencia a 8 órai munkaidőre vonatkozó p<*yezménytervezetet és ez ideig még nem érkezett el nálunk a ratifikálás stádiumába, pedig nálunk is megteremtette ezt a való élet. Már a háború előtt a munkások a maguk erejéből megközelítették a 8 órai munkaidőt, egyes iparokban már elérték a 8 és fél órai munkaidőt, a háborús és a háború utáni időkben pedig ugyancsak saját erejükből, minden törvényhozási támogatás és segítség nélkül elérték az ipari üzemekben a 8 órai munkaidőt. Sajnos, mindenhol ezt nem tartják be, mert nem kötelező erejű. Ahol a kapitalizmus erősnek érzi magát és támogatást kap a hatalom részéről —• és sajnos, nagyon gyakran kap támogatást és csak a kapitalizmus számithat támogatásra a hatóságok részéről a súrlódásokban — ott nem tartják be. Általánosságban azonban megállapíthatjuk, hogy a 8 órai munkaidő az ipari életben ma a való, eleven élet, amellyel szembenállani egészen felesleges. A népjóléti minister ur is volt szíves kijelenteni a munkaügyi bizottságba», hogy a 8
