Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-81

•130 ]Az országgyűlés képviselőházának 8. órai munkaidőt csak azért nem ratifikálja, mert ez kényelmetlen a kormány részére, inkomm oditás a kormány részére, tehát elkerüli ezt, miután ebből nem háramlik kár, mert a 8 órai munkaidő már amugyis át van véve a való életbe. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Egy szót sem szóltam inkommoditásról !) Talán kényelmetlen, az méltóztatott mondani. (Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter : Azt sem mondtam, a gondolatát sem mondtam !) Én ugy emlékszem. (Vass József népjóléti- és munkaügyi minister : Nagyon rosszul emlékszik !) Kettőnk közül rosszul emlékszik valaki, de szó volt róla. Állítás áll állítással szemben. (Vass József népjóléti- és munkaügyi minister : Tessék felhivni a bizottság tagjait, hogy emlékszik-e valaki reá!) Feladatott a probléma. De nem is fontos, minister ur, ÍVass József népjóléti és munkaügyi minister: Fontos az igazmondás !) Fontos az, hogy ön be-. szélt a 8 órai munkaidőről és koncedálta, hogy a való életbe már átment, tehát felesleges ennek ratifikálása. Ugyebár azt méltóztatott mondani ? (Vass József népjóléti- és munkaügyi minister : Ezt igen !) Ezt az egyezménytervezetet hiányoljuk, ezt nem kapjuk meg és igen csodálkozom, hogy Frühwirth Mátyás képviselő ur, aki munkásképviselőnek sserálja magát, aki ugy áll itt, mint aki a munkásérdekeket képviseli, olyan borzasztóan meg van elégedve azzal, hogy a fontosabb javaslatok nem kerülnek ide és olyan olvadékonyan tud udvarolni azokért a csip-csup. jelentéktelen javaslatokért, amelyek statisztikai és taktikai szempontból a kormány javára mégis ide kerültek. Tovább megyek. Van egy egyezmény a mezőgazdasági műnké sok mozgási szabadságáról; ezt sem kapjuk ide ratifikálás céliábó], ezt sem hajtják végre a gyakorlatban. Erről beszélt már Farkas István képviselőtársam előzően, én tehát ezt nyugodtan mellőzhetem. Ki van fejtve a kérdés, azért csak felemlítem, hogy ez is egy jelentékeny gondolata a munkaügyi konferenciának. Miért nem méltóztatnak ezt idehozni, miért nem méltóztatnak a túltengő nagy agrárius hatalommal szemben megengedni, hogy a mezőgazdasági népesség a szervezkedés eszközeivel védekezhessék a nagy agrárius kizsákmányolás ellen? (Tankovics János: A mezőgazdaságnál is 8 órai munkát akar? — Esztergályos János: Már megmondottuk!) A mezőgazdasági munkások mozgási szabadságáról szóló nemzetközi munkaügyi egyezményről beszélek, amely ezidőszerint Magyarországon, sajnos, a gyakorlatban nincs meg. (Farkas István: Ausztriában és Németországban is már kollektiv szerződésben van szabályozva a mezőgazdasági munkások munkaideje!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak állandóan közbeszólni. (Egy hang a jobboldalon: Hol van meg?) Propper Sándor: Hogy hol van meg? Németországban, Csehszlovákiában, Franciaországban és a többi demokratikusan kormányzott nyugati államokban a mezőgazdasági munkások az ipari munkásokkal egyenlő elbánás alá esnek ugy az egyesülés és gyülekezés, mint a szociálpolitikai gondoskodás szempontjából. Ezt, azt hiszem, tudjuk valamennyien, ez vita tárgya nem lehet. Én csak reklamálom nálunk azokból a szempontokból, amelyeket itt Farkas képviselőtársam elmondott. T. Képviselőház! A mezőgazdasági munkások szociális biztosításáról szól egy következő Ç nemzetközi .munkaügyi egyezményhez sincs l. ülése 1927 október 27-én, csütörtökön. itt, ez sincs meg. Van valamilyen korcs mezőgazdasági biztositás, ezt azonban komoly szociálpolitikai intézménynek elfogadni nem lehet. (Tankovics János: Ujabb állásbiztositó intézet ! Felemésztik az adminisztrációs ^ költségek!) Bizonyára a gazdasági munkás pénztárakra méltóztatik utalni. Nagyon jól ismerem, foglalkoztam vele, ismerem jelentéseit, többizben elmondottam róla véleményemet. Ez csak keret, amelynek semmiféle tartalma, semmiféle szociálpolitikai komoly értéke nincs. Ellenben szól róla egy egyezmény, amelynek ratifikálását, illetőleg végrehajtását, törvényjavaslatba öntését, letárgyalását és törvénybe foglalását nem kaptuk meg még ezidőszerint, pedig azt hiszem, hogy a mezőgazdasági népesség talán mégj óbban rászorul a szociálpolitikai gondoskodásra — ha lehet különbséget tenni — mint az ipari munkásság. Utalok arra, hogy Németországban már a háború előtt a mezőgazdasági népesség az ipari- és kereskedelmi munkásokkal egyenlő elbánás alá került. A Reich s ver Sicherungsordnung, ez a kiváló szociálpolitikai alkotás felvette a mezőgazdasági munkálok kötelező baleset-, betegség-, aggkori- és rokkantbiztositást, de halad, terjed, hódit ez a kérdés más országokban is, más országok kormányai is elérkezettnek látják az időt arra, hogy a mezőgazdasági munkásokat szociális védelemben részesítsék. Ugyebár, ez elég komoly javaslatnak mondható, erre nem lehet csak ugy azt mondani, hogy ez nem fontos, ez komolytalan vagy keresztülvihetétlen. Épen tegnap hallottunk hivatalos részről, illetőleg kormánytámogató részről (B. Podmaniczky Endre: Akkor nem hivatalos!) r

— azért jayitottam ki, hogy félhivatalos — széles skálájú dicséretet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal működéséről és arról, hogy az milyen komoly testület, milyen municiózusan jár el a kérdésekben, mennyire megfontol mindent. Valóban, úgyis van a dolog. Valószinü tehát, hogy a mezőgazdasági munkások szociális biztosítására vonatkozó egyezménytervezetet is ilyen municiózus, pontos figyelések és minden lehetőség figyelembevétele mellett hozta meg. Miért aggályoskodunk tehát, miért nem hozzuk ezt ide törvényjavaslat alakjában? Ezeken kivül, amelyek már post festa jönnek, amelyek nem ujak, ezek helyett vagy ezeket megelőzően vagy ezekkel egyidejűleg jöhetett volna ennek a fontos egyezménytervezetnek is a ratifikálása és végrehajtása. Van a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciának egy egyezménytervezete a munkahiány esetéről szóló biztosításról. Azt hiszem, ez is olyan kérdés, amely joggal megérdemli a »fontos« jelzőt. Azt hiszem, hogy ez is van olyan fontos kérdés, amellyel lehet és amellyel okvetlenül kell f oglalkozi i, épen az el óbb emiitett okok következtében, amelyek azt mutatják, hogy & háború után a világgazdaság súlyos betegségbe esett és ennek a betegségnek hátrányait elsősorban a munkásosztály kénytelen viselni munkanélküliség, keresetnélküliség alakjában és igy lassú sorvadás, lassú lezüllés, lassú, d© biztos pusztulás alakjában, ami egyrészt a nyolcórai munkaidővel, másrészt a gondos szociálpolitikai hálózat kiépítésével hidalható át és ellensúlyozható. A nyolcórai munkaidő azt jelentené, hogy több munkáskezet lehetne foglalkoztatni, mert hiszen egy ember kevesebbet dolgoznék, több emberre jutna munka, a munkanélküliség esetére való biztositás pedig mint kiegészítő részt az jelentené, hogy azokat, akiket semmiképen nem lehet munkába beállitani, akiknek semmiféle