Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-78

106 Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1927 október 18-án, kedden. Kassay Károly: T. Ház! A magam részéiről nem kívántain résztvenni ebben a napirendi vitában egészen egyszerűen azért, mert ilyen napirendi vitának tulaj donképen nines leveze­tése. Nem tudok olyan javaslatod előterjesz­teni, amely felet a Ház a házszabályok érte mében nyugodtan határozhasson és e határo­zat alapján azután a törvényhozás munkája jobra vagy balra, valamilyen irányban előre­menjen. Nem akarok azonban arra az útra sem menni, melyet Szabó Sándor t. képviselőtársam kijelölt, hogy tudniillik ez a napirendi indít­vány a kormány iránti bizalomnak, elragadta­tásnak, vagy pedig a bizalmatlanságnak és lekicsinylésnek materiája legyen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Ha azt a pár törvényjavaslatot tekintem, melyet a t. minister urak ide beter­jesztettek s ezenkívül azokat a javaslatokat, amelyeket a ministerelnök ur igért» akkor azt hiszem, hogy a ministerelnök úrral jönnék ellenkezésbe, ha ebből akarnám a kormány programmját megítélni. Ez lehet egy parla­menti szesszióra előterjesztett munka-pro­gramm, azonban azt hiszem, rossz néven vennék tőlem, ha ebben látnám kimeritettnek ennek a kormánynak, amely az országszerző és ország­mentő nevet adományoztatta magának, egész munka-programmját. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Csak január végéig mondta!) Nagyon sajnálom, én is ugyanezt mondottam el. (Zaj. Elnök csenget.) De azért sem vagyok hajlandó az érdemle­ges vitába belemenni, mert hiszen azok, ami­ket mi itt hallottunk, általános frázisok, akár a törvényjavaslatok címében vannak megszö­vegezve, akár a ministerelnök ur Ígéreteiben vannak elénktárva. (Zaj a jobboldalon.) T. kép­viselőtársam, amig egy javaslat^ szövegét nem ismerem, addig — ne méltóztassék rossz néven venni — a címét csak egy általános frázisnak tekintem. (Fábián Béla: Adócsökkentésrő' szóló törvényjavaslat adóemeléssel. — Zaj.) Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy még a t. képviselő ur sem jutott abba a helyzetbe, hogy halvány fogalma legyen ennek a törvényjavaslatnak érdemleges rendelkezé­seiről. Engedje meg tehát, hogy a magam ré­széről ne menjek bele ezeknek az általánosan megjelölt frázisoknak bírálatába, nemcsak azért, mert ez nem volna komoly dolog, hanem azért is, mert nekem ezen a téren már igen rossz tapasztalataim vannak. Szabó t. képviselőtársam emiitette, hogy a sajtóban előkelő jog-filozófusok és politikai irók kritizálják az ellenzéket, hogy nincs pro­grammja. Hát t. Ház, mi erre nem felelünk a sajtóban, mert nem tartjuk szükségesnek. Végre: ha egy ministernek szabad ideje van, szórakozását ugy osztja be, ahogy akarja, és azzal szórakozik, ami neki jól esik. (Igaz! Ugy van! Derültség a jobboldalon.) Ha ilyen poli­tikai essay-gyakorlatokat csinál, az ellen ki­fogást tenni nem lehet. Mi azonban ezt a. programmnélküliséget már elintéztük a vá­lasztás után. A t. kormánypárt kint, a válasz­tók előtt mindazoknak a politikai törekvés* nek és követeléseknek jelszavát hangoztatta, melyeket mi ezekről a padokról éveken keresz­tül hirdettünk. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon. — Zaj és ellenmondások jobbfelől. — Propper Sándor: Szóval nem volt Pro­gramm juk! — Malasits Géza: Majd a fejükre olvassuk.) T. Ház! A ministerelnök ur budapesti pro­grammjában az óbudai hid megigérésén kívül, melynek teljesítését kifejtett teóriája szerint jogom volna most reklamálni, mert ez nem az ellenzék, hanem az ő ígérete volt, más Ígérete­ket is rögzített a közönség elé. Nem beszélt ugy az esküdtszékről, mint ahogy most kifej­tette álláspontját. A közszabadságok tekinteté­ben egészen más gondolatkört vetített oda hallgatósága elé. Az adómérséklés a kormány­párt fő programmja volt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: A forgalmi adóellenőrök eltüntetése.) A forgalmiadó kér­dése szintén a kormány programmjában sze­repelt. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A demokra­tikus politikának, — a hazai viszonyainkhoz alkalmazott nyelvújításnak megfelelőleg — népies politikával való megjelölése szintén szerepelt ezen a programmon. Ha tehát én csak a kijelentések és frázi­sok utá a indulnék, akkor talán eljutnék oda, hogy a kormányban valóban egy szabadelvű törekvésű, demokratikus irányú kormányt kel­lene üdvözölnöm, a javaslatai és Ígéretei alap­ján. (Bródy Ernő: Ne tessék gyanúsítani. — Derültség a szélsőbaloldalon.) En azonban az érdemleges birálatot fentartom arra az időre, amikor majd a törvényjavaslatokat itt fogjuk látni, (Helyeslés a jobboldalon.) amikor majd módunk lesz — ugy, mint az adómérséklő tör­vényjavaslatnál is megtettük — kimutatni, hogy mit jelent tulaj donképen a kormány munkaprogrammja, s hogy miben nyilvánul meg a kormányzat szelleme. Ha azonban mégis szót kértem, ennek oka az, hogy a t. ministerelnök ur hosszú hallgatás után, —. ami bizonyára különös súlyt fog adni kijelentéseinek — a nanirendi vita keretében pár politikai megjegyzést is megkockázts+Hí. Megkockáztatta elsősorban az erről az oldal­ról, a szociáldemokrata párt részéről elhang­zott _ esküdtszéki követeléssel szemben állás­pontnak kifejtését, amely határozottan el­utasító az esküdtszék intézményével szemben, tekintet nélkül arra, hogy az igazságügyminis­ter ur a nyári vakációban már részben tett olyan kijelentéseket, hogy a politikai ügyekre, sajtóperekre az esküdtszék: intézményét próba­képen be akarja hozni. (Propper Sándor: Próbaidős esküdtbíróság!) T. Ház! Nem fogok most az esküdtszék intézményének és lényegének kérdésével fog­lalkozni. Csak kötelességemnek tartom elhárí­tani a ministerelnök urnák azt a nem egészen szakszerű, nem egészen megfontolt és nagy komolyságra igazán igényt nem tartó meg­áll apitását, hogy itt a bécsi esküdtszéki Ítélet után keletkezett zavarokból akar argumentu­mokat konstruá^i az esküdtszék intézménye ellen. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalold:.lon. — Zaj jobbfelől. — Simon András: Van azonkívül is elég argumentum.) T. Ház! Ugy, amint én nem tudom mesritélni azokból a zavargások­ból a > bécsi esküdtszék Ítéletének helyességét, engedje meg nekem a t ministerelnök ur, ab­ból a tényből, hogy Magyarországon nyolc éven keresztül nem törtek ki véres utcai har­cok, senkinek sincs joga levonni azt a másik konzekvenciát, mintha az itt hozott Ítéletek nem lettek volna épen olyan alkalmasak arra, hogy kiváltsák az elégedetlenségnek és izgalom­nak kitörését. (Ugy van! Ugy van! — Taps a szélsőbaloldalon. — Zaj jobbfelől.) Nem attól fü2g az esküdtszék intézményének behozatala, hogy egy esküdtszék jó Ítéleteket hoz-e., s hegy abban az országban a közrendi állapotok lehetővé teszik-e bizonyos politikai törekvé­seknek utcai harcokban való kirobbanását, hanem az esküdtszék intézménye egy önma-

Next

/
Thumbnails
Contents