Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-78

Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1927 október 18-án, kedden. 101 nak az a körülmény, hogy az illető resszort­minister urak által az imént beterjesztett ja­vaslatok között kevés az olyan javaslat, amely politikai szempontból kontroverziák vagy na­gyobb kontroverziák felkeltésére alkalmas volna. Többnyire népjóléti, szociális jellegű javaslatokat, nemzetközi megegyezéseket ter­jesztettek be a minister urak, s ennek az oka az, hogy elsősorban ezeket a javaslatokat ki­vánnók a Házzal letárgyaltatni és amig ezek tárgyalás alatt állanak, volna ideje és módja a bizottságoknak azokkal a javaslatokkal fog­lalkozni, amelyek politikai szempontból már kontroverz természetűek. Ezek között minde­nekelőtt utalok például a külügyminister ur által a pénzügyminister ur nevében is beter­jesztett javaslat ra a valorizációról, utalok az­után a már beterjesztett javaslatok közül a büntető novellára, a jelzálogról szóló javas­latra, amelyek a bizottságok előtt vannak, de még letárgyalva nincsenek. (Egy hang a bal­oldalon: Arra még ráérünk!) Ugyancsak a bi­zottságok előtt van a záloglevelek biztositásá­ról szóló jogszabályok módosítására vonat­kozó törvényjavaslat is. Ha ezeket a javaslatokat letárgyaltuk, ak­kor fog a t. Ház abba a helyzetbe jutni, hogy olyan javaslatokkal is foglalkozzék, amelyek régóta előkészités alatt állanak és a legköze­lebbi időben fognak a Ház elé kerülni, neve­zetesen a valorizációval kapcsolatban a nép­jóléti minister ur javaslatot fog beterjeszteni az elértéktelenedett államkötvények tulajdo­nosainak kivételes állami támogatásban való részesítéséről, a pémzügyminsizter ur pedig a záloglevelekről. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ké­T-em, én csak bejelentem, hogy mivel kivan ja a kormány a Házat foglalkoztatni; azt hiszem, hogy ez egyelőre komolyabb vita tárgyát nem képezheti. (Halljuk! Halljuk!) Az igazságügyminister ur az ingó jelzálog­jogról szóló törvényjavaslatot kívánja tár­gyaltatni, valamint a büntető novellát és be fog terjeszteni egy törvényjavaslatot az Or­szágos Földbirtokrendező Bíróság megszünte­tésével kapcsolatos intézkedésekről. A belügy ­minister ur azokat a közigazgatási javaslato­kat fogja a Ház elé terjeszteni (Fábián Béla: Razziákról — Scitovszky Béla belügyiminister: arról is!), amelyek a törvényhatósági bizottsá­gok újjáalakításának alapfeltételét képezik. A földmivelésügyi minister ur egy nagyobb szerves törvényjavaslatot fog beterjeszteni az állategészségügy rendezéséről, a vizi beruhá­zásokról és a hegyközségekről és végül a nép­jóléti minister ur az aggkori biztositásra vo­natkozólag terjeszt be törvényjavaslatot. (Él­jenzés és taps a jobboldalon.) Ez volna az a pensum, amellyel a kormány a Házat foglalkoztatni kívánná egészen január hó végéig, amikor azután abban a helyzetben leszünk, hogy az, uj költségvetést a Ház elé terjeszthetjük és a költségvetés letárgyalásával foglalkoztathatjuk a Házat. (Farkas István: Mégpedig záros határidőn belül!) Az öt napi szünetet, amelyet mélyen t. elnökünk inditvá­nyozott, arra kellene felhasználnunk, hogy a most beterjesztett javaslatokat, illetve azokat, amelyek már a múlt ülésszak végén beterjesz­tettek, de még a bizottságok által le nem tár­gyaltattak, a bizottságok gyors tempóban tár­gyalják le, hogy azután ezeklkel a plánumot is képesek legyünk foglalkoztatni. Ezeket voltam bátor mély tisztelettel elő­térj eszteni és kérem ennek tudomásul vételét. (Élénk helyeslés, éljenzés és tans a jobboldalon és a középen. — Zaj a baloldalon.) Elnök: Kivan valaki a napirendhez szólnil Urbanics Kálmán jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: Mélyen t. Képviselőház! Megfigyeltem, hogy az előre megállapított tak­tikába egy kis lapszus csúszott, (Felkiáltások jobb felől: No! No! Miféle lapszus?) amennyi­ben a ministerelnök ur csak akkor állt fel és akkor terjesztette elő igen vérszegény és az ígéretektől igen távol álló munkaprogramm­ját, amidőn látta, hogy a képviselőház nem járul hozzá az elnök napirendi javaslatához. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Ennek a munkapro­grammnak előterjesztése tehát az ellenzék ér­deme, amely nem volt hajlandó szó nélkül belenyugodni abba, hogy négyhónapos szünet után a képviselőházat ujabb egyheti szabad­ságra küldjék, hódolván annak^ a tréfás köz­mondásnak, hogy pihenés után édes a nyuga­lom. (Felkiáltások jobbfelől: Forditva van.) Bennünket ezen az oldalon a minister­elnök ur bejelentett munkaprogrammja nem elegit ki. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalolda­lon.) A képviselőház és az ország közvélemé­nye joggal elvárhatta volna négyhónapi szünet után, amelynek indoka törvényjavaslatok elő­készítése volt. hogy a kormány olyan pro­grammal jöjjön az országgyűlés elé, amely egyrészt kielégíti a szükségleteket, megoldja a problémákat, vagy legalább közelebb hozza azokat a megoldáshoz, másrészt amely a de­cemberi hajtóvadászaton kormánypárti részről elhangzott Ígéretekhez legalább valamennyire közel áll. T. Képviselőház! Sajnálattal kell megálla­pítanom, hogy ez a munkaprogramra egyik feltételt sem fedi és egyiket sem elégíti ki. A beterjesztett szociálpolitikai törvényjavas­latok címei nem jelentőségteljesek és nem lé­nyegesek. (Ellenmondasok jobbfelől. — Fel­kiáltások: Az aggkori ellátás! — Zaj.) A vá­lasztások előtt és alatt igen sok Ígéretet hal­lottunk, sok ígéretet hallottunk azóta is, de a javaslatok között nem foglalnak helyet azok, amelyeket az ország dolgozó polgársága és a nép vár. Miért nem méltóztatott elsőbbségi jogot adni például az aggkori és rokkant bizto­sitásnak? Miért nem méltóztatott beterjeszteni a munkahiány esetére való biztosításról szóló törvényjavaslatot! (Ugy van! Ugy van! a szél­sőbaloldalon.) A Népszövetség Munkaügyi Hi­vatala egyezménytervezeteinek fontosabbjait miért nem méltóztatott előterjeszteni'? Például miért nem látjuk az első munkaügyi konferen­cia egyik legfontosabb javaslatát, amely a nyolc órai munkaidőről szól? (Frühwirth Má­tyás: És a munkaszabadság megvédelmezésé­ről? — Zaj a baloldalon. — Haljuk! Halljuk.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Leg­alább saját szónokuk beszédét méltóztassanak meghallgatni. Propper Sándor: Meg kell állapitanom azt, hogy a szociálpolitikai törvényhozás terén megígért javaslatokat a népjóléti minister ur egyelőre nem terjesztette be és igy tudnunk kelene, hogy ezekkel a fontosabb tervekkel és javaslatokkal tulajdonképen mi lesz és mikor kerülnek ezek a Ház elé. Odakünn az országban, — azt hiszem ezt a túloldalon levő mélyen t. képviselő urak épugy tudják, mint én — valósággal tobzódik a nyo­morúság. A szociáldemokrata párt már hóna­pokkal ezelőtt indítványt nyújtott be egy par­lamenti vizsgálóbizottság kiküldése iránt, amely megvizsgálná a földmunkások, az ipari munkások és a tisztviselők életviszonyait,

Next

/
Thumbnails
Contents