Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-59

'Âz országgyűlés képviselőházának 59. ülése 1927 június 1-én, szerdán. 69 tud fizetni. Teljesítőképessége annyira túlontúl igénybe yolt véve az elnmlt évek folyamán — mint beszédem délelőtti részében már rámutattam — a hur megfeszítésének végső határáig, hogy igazán nem lehet csodálkozni azon, ha azt mondja: eddig birtam, de tovább már nem birom. Ilyen körülmények között ia sokat hangoztatott többtermelés is szinte lehetetlen; ez csak. szép Programm, de nincs hozzá megfelelő tőke. Terményeit kellő módon értékesíteni nem tudja a gazdatársadalom; ha a világparitáson felül levő árakon akarna eladni, akkor nem versenyképes, ha alul, akkor pedig nem kap annyit, hogy más^ kiadásait a lesülylyedt^ jószágának mellett és a mezőgazdasági terményeknek jelenleg- szintén nem nagy ára mellett fedezni tudja. Nincs elegendő tőkéje és nem is állott a kellő időben rendelkezésre mezőgazdasági olcsó hitel, amint erre Csizmadia András t. képviselőtársain délelőtt rámutatott. Nemcsak az ellenzéki választókerületek kisgazdái, hanem általában a kisgazdák az egrész őrtágban nem jutottaik kellő mennyiségű és\ olcsó kamatozású mezőgazdasági hitelhez. De még azok a nagyobb középbirtokosok is, akiknek à lefolyt esztendők alatt hitelre lett volna szükségük, ezt elbírható kamatozású kölcsönpénz mellett nem tudták megszerezni. Ma az agrártársadalom — kivéve azokat, akik a gazdálkodáson kivül mással is foglalkoznak, vagy pedig, akiknek szerencsés körülményeik folytán készpénzük volt — olyan nehéz helyzetben van, hogy tagjai közül százezren és százezren jó, ha vonszolni tudják életüket. A kisgazda csak az adórta, csak a közterhek viselésére keres. Tür, mert tudja, hogy tűrnie kell és ha egyes pénzügyi jelentések rámutatnak is arra, hogy .a postatakarékpénztárnál és egyéb hitelintézeteikben a betétállomány nő, viszont nem szabad elzárkózni annak a ténynek konstatálása elől, hogy — amint a telekkönyvek hitelesen bizonyítják — nemcsak az én nagy alföldi városomban, Hódmezővásárhelyen, hanem az ország többi részében is a jelzálogterhek is nőnek és nemcsak elérik azt a szomorú miaerasságot, amelyre a háború előtt jutottak a földbirtok megterhelésénél, hanem azt felül is múlják. A háború alatt tagadhatatlanul sok kisgazda és középbirtokos is szabadult az azelőtt földjén volt terhektől, még akkor is, ha üzleti szempontból nem is ugy fogta fel a viszonyokat, mint nagyon sokan ebben az országban, akik csak nézték, hogy mennél több hasznuk legyen, mennél kevesebb munkával. Még amellett a nemes felfogás mellett is, mellyel a gazdatársadalom teljesítette kötelességét, véráldozatban és pénzbeli áldozatokban a hadikölcsönjegyzéseknél, a háború alatt és után mindenesetre olyan konjukturális állapotok voltak, amelyek révén a gazdatársadalom jelentős részének is az őtnaegillető jogos hasznot le nem aratnia, anélkül, hogy másnak kárt okozott volna vele, túlságos szerénység és oktalan dolog lett volna. Ez az idő azonban elmúlt és az ok, akik rossz látószögből nézve a dolgot vagy elfogultságból jelenleg azt mondják, hogy az agrároknak jól megy

% nagyon tévednek. Elismerem, hogy más társadalmi osztálynak is nehéz a helyzete, az iparosoknak, a kereskedőnek, a munkássáírnak, a készpénzből élő tisztviselőknek, nyugdíjasoknak, de hogy a nemzet gerincét tevő agrártársadalom is szomorú sorsban és elviselhetetlen terhek alatt nyög, ez az én legjobb megítélésem szerint amint gondolom, teljesen helyénvaló állítás. A példát máshonnan nem hozhatom, mint saját kerületemből, de azt hiszem, hogy ez így van az egész országban. 1909-ben Hódmezővásárhelyen, amelynek határa 138.000 katasztrális hold, a jelzálogterhek 1,748.000 aranykoronát tettek ki. A jelzálogterhek, mint már rámutattam, a háború folyamán és az azt követő esztendőkben leapadtak és nagyon sok kisbirtok tehermentesíteni tudta magát. Azóta azonban az állapotok a következők: 1925-ben biztosítéki jelzálogjog bekebelezése történt Hódmezővásárhelyen váltóhitel biztosítására 630 esetben 16,214.110 korona erejéig, egyéb biztosításra 164 esetben 2,000,978.000 korona erejéig, végrehajtási jelzálogjog bekebelezése 330 esetben 5-000,013.000 korona erejéig; törlés mindössze 61 esetben 738.000 korona értékben. Az előbb említett címnél pedig, biztosítéki jelzálogjognál, törlés csak 110 esetben történt egymilliárd korona értékben, tehát teherbekebelezés 23 milliárddal több maradt. Végrehajtási joar feljegyzése már bekebelezett jelzálogjogra 22 esetben 19,000,212.000 korona volt1926-ban 1108 esetben 16.000.930.000 koronára, egyéb hitelre 574 esetben 2.000,240.000 korona, törlés összevéve 21.000,172.000 papirkoronával szemben 389 esetben mindössze 6.000.940.000 korona; forgalmi jelzálogbekebelezés zálogleveles követelés 98 esetben 6.000,488.000 korona, egyéb követelés tekintetében 3.000.238.000 korona, öszszesen 9.000,727.000 korona: törlés 437 esetben 1.000.099,000 korona. Végrehajtási jelzálogjogi bekebelezés 1926-ban 778 esetben 18.000,937.000 korona, törlés 161 esetben 622,214.000 korona, végrehajtási jog feljegyzése már bekebelezett zálogjogra 89 esetben 29.486,000.000 korona. 1927-ben — ami páratlan — biztosítási jelzálog bekebelezése váltóhitel biztosítására 831 esetben 1,737.849 pengő, egyéb hitel biztosítására 11 esetben 14.766 pengő, törlés 190 esetben öszszevéve 669.000 pengő, vagyis a tehertöbblet 1 millió pengőnél is több. Végrehajtási jelzálog bekebelezése 225 esetben 115.000 pengő, törlésig esetben .48.827 pengő. Ezek az adatok azt bizonyitják, hogy Hódmezővásárhelynek, az Alföld egyik színmagyar városának népe igen nehéz, sanyarú anyagi helyzetben van, ami elsősorban az agrártársadalmat, a nagy kisgazda és földmives rétegeket sújtja. E város másik képviselője Mayer János t. földmivelésügyi minister ur és a város volt az, ahol az Alföldön, a Tiszántúlon, 1909-ben, nagyatádi Szabó István és társai a kisbirtokosok szervezkedési jogait először hangoztatták. Amint Ceglédről szóló cikkében gróf Klebelsberg Kunó kultuszminister ur is elismerte, annak idején a régi 48-as kerületeiket és vidékeket a régi 67-esek nem gondozták eléggé, nem tették lehetővé, hogy a szükséges közgazdasági, gazdasági és kulturális fejlődéshez hozzájuthassanak, mert rossz szemmel nézték, hogy a függetlenségi gondolatot ápolták és Kossuth Laios szentelt hagyományaihoz ragaszkodtak. Elismerte ezt maga a t, kultuszminister ur — aki pedig egyike volt és egyike ma is gróf Tisza István tanításai legbazgóbb híveinek — és elismeri a t. földmivelésügyi minister ur is, akinek hosszas közéleti, politikai szerepléséből, én is tudom, hogy az agrár-társadalom ügyei és bajáig iránt csakugyan meleg, jószivvel érez és kellő gondoskodást kíván fordítani érdekeik istápolására. Helyénvaló, sőt megkívánandó és követelendő tehát, hogy a kormányférfiak által hangoztatiot szép ígéretek beváltásaképen ennek a nehéz sorban lévő nemcsak hódmezővásáir-