Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-59

tO Az országgyűlés képviselőházának a földemből összekaparni a kenyérrevalót sem. (Kuna P. András: A rozsot vágják szénának!) Rendkívül szomorú a helyzet. Részben elitéleni azt is, hogy a gazdasági felügyelők igen felületes termésjelentést adnak be a #öldmivelésügyi ministerrumba. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Igen elitélem és káros hatását látom ennek, mert alig pár nappal ezelőtt — mondjuk, egy.héttel ezelőtt — olvastuk, hogy közepesnél jobb termést mutat a termésjelentés, azonban vagy nem nézték meg az illető tudósitók, vagy pedig talán np,m ismerik fel a hibákat, mert ez a jelentés nem állja meg a helyét. Mi lesz ennek a következménye? Az a falusi paraszt, aki csak az ő falujában marad és nem néz szét messzebb vidéken, látja, hogy az ő búzája gyenge, de mert azt olvassa az újságban, hogy nagy vagy közepesnél felüli termés lesz és mivel adójával hátra vau, eladja a búzáját zölden, előre, pénzt vesz fel reá, s majd mikor az aratásnak és cséplésnek vége lesz, akkor ébred tudatra, hogy még annyija sem termett, amennyire neki magának szüksége van. Ezekre^ a bajokra feltétlenül orvoslást kell nyújtani és oda kell hatni, hogy a magas kamatlábak lejebb szálljanak. (Helyeslés.) Nagyon jól tudom, hogy a magas kamatláb egyik oka az is lehet, — talán épen az a kisebbik oka, de nem vállalkozom rá, hogy bővebben kifejtsem — hogy amint a konjunkturális viszonyok alatt láttuk, igen sok bank alakult, igen sóik kis pénzintézet ütötte fel a fejét. (Egy hang jobbfelől: Nagy fizetésekkel!) Mivel akkor futotta, az igazgatónak nagy fizetéseket adtak, most azonban, miután pénzintézeti vezérigazgató lett azokból az urakból, most már nem akarnak fuzionálni, sem felmondani azok a bankok, inkább nyomorognak, pedig előbbutóbb esakbe kell zárni ezeket az intézeteket, mert nem életképesek, de nyomorognak, kinozzák a többi társadalmi osztályokat a lehető legnagyobb mértékben. Arra kérem a magas kormányt, hogy amennyiben lehetséges, mindezeket megszívlelve, ugy a kisiparosságnak, mint a földmivelőosztálynak méltóztassék segítségére sietni. Május 26-án Szegeden (Halljuk! Halljuk!) egy nagyon szépnek Ígérkező ünnepséget rendezett e csonka ország legmagasabb tudású társadalma. Együtt utaztam bizonyos tanár urakkal és végtelenül örültem, nekem na g von tetszett és nagyon kedvesen vettem az ő ünneplésüket. Habár nem voltam ott az ünnepségen személyesen, lélekben én is ott voltam, mert nemzeti vagyont látok abban, hogy Magyarországnak nagytudásu emberei vannak; tudom azt, hogy a kultúrának, a tudománynak magvait vannak hivatva elvetni. Ha elvetik azt a kis magocskát, nekünk, kisebb tudású embereknek remélnünk kell, hogy majd az a magocska magas fává nő és nagyon természetesen az a magas fa árnyékával ezt a csonka, szerencsétlen kis országot beteríteni és boldogítani fogja. (Ugy van! Ugy van!) Ezzel szemben azonban annak ellenére, hogy az ünnepség akármilyen szép is volt, az egy kicsit furcsán végződött. (Szabó Sándor: Tótágast állott!) Egy Mészöly nevű egyetemi tanár, egy »Tótágas« című darabot irt és ő azt előadatta. (Kuna P. András: Nem fért a bőrébe!) Ennek a Mészöly tanárnak az ő nagy tudása előtt kalapot emelek, (Kuna P.András: Teszek az ilyen tudásra! —- Zaj.) mert azok közé tartozom, akik a nagy magas tudás, a tudomány előtt az elismerés zászlóját minden időben meghajtottam és meghajtom, és a társadalom minden rétegét arra, amely rám hall59. ülése 1927 június 1-én, szerdán. gatott, minden időben erre kértem. Azonban ez a magas tudású egyetemi tanár ur, (Kuna P. András: A fenét! — Derültség és zaj.) aki darabját már ezelőtt öt évvel megírta, nem mert vele hamarább kibújni, csak most. (Kuna P. András: Más szellemi segítség is volt ott!) Azt hiszem, a háta mögött is van valaki, de nem keresem, hogy ki, nem is vagyok rá hivatva, hogy én firtassam, de felteszem róla, hogy nem egyedül az ő saját szándékából adta ki. Szégyenletes azonban, hogy Magyarországnak a Duna-Tisza köze egyik legmagyarabb városában, ahol legalább 80% földmiv éléssel foglalkozó agrárember, egy ilyen magyar parasztot gyalázó színdarab megjelenhessék. (Kuna P. András: Szégyen! Gyalázat! — Neubauer Ferenc: König Lajos hazájában!) Én a kultuszminist er urat nem bántón!, nem akarom ezért felelősségre vonni, (Kuna P. András: Ö nem tehet róla, hogy szellemi sze>gény ez a tanár!) de igenis azt, hogy a szegedi városi színházban, amely a város tulajdonában van, egy ilyen nemzetgyalázó darabot megengednek előadni, a legmélyebben elitélem és ez ellen a leghatározottabban tiltakozom a kisgazdatársadalom nevében. (Helyeslés a jobboldalon és a közéven. — Kuna P. András: Szellemi szegénység!) Minden egyetemi tanár előtt — újra csak hangsúlyozom — meghajtom az elismerés zászlóját, ma azonban van egy kivétel, ez a Tótágas című Mészöly egyetemi tanár ur. (Derültség.) Kérdem én: ha ilyen emberekre bizzuk a magyar ifjúság lelkét, ha ilyenekre bizzuk azokat a magyar ifjakat, akikben a nemzet jövőjét látjuk, mi lesz velünk? Hogy ő értesülésem szerint a darabont időben már szerepet óhajtott magának és talán kapott is szerepet, az teljesen kívül áll rajtunk, most azonban ne gyalázza á magyar nemzetet, azt a jóravaló falusi parasztságot, amely enI nek a csonka országnak dolgozó népe és ennek a csonka országnak pillére. (Ugy van Ugy van! a jobboldalon.) Kérdem attól az egyetemi tanártól, innen, erről a helyről: kinek a keserves garasaiból kapja ő a fizetését? (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Sok álmatlan éjszakát keresztül virraszt az a paraszt azért, hogy adóját kiizzadhassa, hogy a tisztviselői kar fizetését a kormány folyósíthassa. (Kuna P. András: Ügy van! Ezzel köszöni meg!) Lelkiismeretesen fizeti az adóját és türelemmel. Szabad-e meggyalázni ezt a munkásnépet, amely kora hajnaltól késő estig inaszaI kadtáig dolgozik, izzad és fáradozik? Hol nem teljesítette ez a társadalmi réteg a maga kötelességéti Ha nincs is meg a magas tudása, de vannak kötelezettségei ezzel a csonka hazával szemben és ezeket a kötelezettségeit igyekszik hűen betartani és teljesíteni. Nem törődik azzal, hogy még csak hajnali három óra van és nem nézi azt, hogy esti nyolc óra van, hanem dolgozik tovább, mert a kötelessége azt parancsolja. (Kuna P. András: Ez a köszönet tőlük! — Gáspárdy Elemér: Nincs nyolcórai munkaidő!) Amikor a ministerelnök ur és a kultuszminister ur járják a külföldet azért, hogy Magyarországnak barátokat szerezzenek ebben a nyomorgó helyzetben, akkor mi idebent ellenségeket tápláljunk? A kommunistákat lefogjuk, mert rendzavarók, emezt azonban nem fogjuk fülön, pedig ez nemzetgyalázó. Innen, erről a helyről kell hogy megmondjam és üzenjem annak a Mészöly tanár urnák, hogy a falusi magyarság az ő színdarabjából világosan látta, (Kuna P. András: A gyűlöletet!) hogy benne nagyon kevés magyar vér