Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-59

Àz országgyűlés képviselőházának ítélethozatalra előkészíteni, a bíráskodást pedig az összeférhetlenségí bizottság gyakorolja.« (Helyeslés a jobboldalon.) Meg kívánom jegyezni még, hogy ebben a kérdésben elfoglalt álláspontom ismertetésére a tegnapi nap folyamán pártközi értekezletet hivtam össze, s ott az összes jelenlevők egyhangú hozzájárulásáról szereztem meggyőződést. Ezek előrebocsátása után kérdem, kiván-e valaki javaslatomhoz hozzászólni? (Nem!) Ha felszólalni senkisem kivan, felteszem a kérdést, méltóztatnak-e javaslatomat elfogadni? (Igen!) Kérem azokat, akik javaslatomat elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy a Ház az elnöki javaslatot egyhangúlag elfogadta. Szabó Sándor képviselő ur, mint a földmivelésügyi és igazságügyi bizottságnak együttes előadója kivan jelentést tenni. Szabó Sándor előadó: T. Ház! Mély tisztelettel bátorkodom a földmivelésügyi, igazságügyi és pénzügyi bizottságoknak a tegnapi nap folyamán a falusi kislakások építését elősegítő építési hitelekből származó követelések biztosításáról és behajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyában tartott együttes üléséről szóló jelentésemet beterjeszteni. Tisztelettel kérem, méltóztassék a törvényjavaslat tárgyalására a sürgősséget kimondani, továbbá kérem, méltóztassék ezt a jelentést kinyomatni, szétosztatni és napirendre tűzése iránt intézkedni. Elnök: A Ház a jelentést kinyomatja, szétosztatja és a törvényjavaslat napirendre tűzése iránt annak idején fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Most pedig kérem, méltóztatik-e a törvényjavaslat tárgyalására a sürgősséget kimondani? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Napirend szerint következik az appropriációról szóló törvényjavaslat (írom. 144, 149) általános tárgyalásának folytatása. Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Csizmadia András! Csizmadia András: T. Ház! Az appropriáeiós törvényjavaslat tárgyalása során nem volt szándékom felszólalni, időközben azonban egy sajnálatos esemény történt és ez arra késztet engem, hogy a kisgazdák, a falu dolgozó népe érdekének hangot adjak és visszautasítsam azokat a támadásokat, amelyek vele szemben történtek. (Kuna P. András: Nagyon helyes!) Mielőtt azonban erre rámutatnék, előbb közérdekű dolgokkal kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Az már régi szokás, hogy a felszólaló képviselők az előttük szóló képviselők beszédébe kapcsolódnak bele és azzal foglalkoznak. Igen t. Mándy Samu t. képviselőtársam (Esztergályos János: A főbeduin!) a vasúti, tarifák magasságának kérdését fejtegette. Én ezzel nem akarok hosszadalmasan foglalkozni, de mégis meg kell jegyeznem azt, hogy amennyiben a vasúti tarifák általában magasak, tekintetbe kell vennünk azt, hogy azok még inkább magasak a központtól messze eső állomásokra, úgyszólván a határszéli községekre nézve. Amidőn minden időben azt hangoztatjuk: többtermelés, többtermelés, nem szabad azon iparkodnunk, hogy a termelő publikum kedvét elvegyük a többtermeléstől azáltal, hogy az általa termelt termel vény eket, akár élő-, akár nyersterményeket ne tudja ugy a központi piacra vinni, hogy az általános versenyt •

inem a külföldi versenyt, csak a csonka magyarországi versenyt — felvehesse. Nagyon 59. ülése 1927 június 1-én, szerdán. természetes, mindenki ugy gondolkozik, hogyha a termeivénye nem fizeti ki magát, akkor azt nem produkálja, abból nem igyekszik többet termelni. Azt nagyon jól tudjuk és elismerjük, hogy mindenki a templom mellett nem lakhatik, azonban különösen a messzebbi határszéli városok és községek állomásait mégis tekintetbe kellene hogy vegyük és némi vasúti szállítási kedvezményeket tényleg kellene ezeknek biztosítani (Helyeslés jobbfelől.) annál is inkább, mert látható, ha megvizsgáljuk, hogyha az én pátriámban, községemben feladnak bizonyos árut, milyen sokkal kevesebbért kell azt a kereskedőnek megvennie, és már Orosháza és Szeged vagy Orosháza és Szentes között is milyen óriási szállítási költségkülönbözet van. Ezzel csak ennyit óhajtottam foglalkozni. A tisztviselői kérdésről is sok szó hangzott már el ebben a Házban és az előttem szólott képviselők rámutattak a tisztviselő sérelmekre, amelyeket én szintén magamévá teszek. Nagyon jól tudom, hogy a tisztviselők mindig sanyarognak, még mindig nem érték el a békebeli fizetéseket, sőt messze vannak mögöttük, de a magas kormány tervbevette azt, hogy a tisziviselőket bizonyos szolgálati idő után nyugdíjazza* természetesen abból a szempontból, hogy az utána jövő generáció is könnyebben kaphasson elhelyezkedést. Mit látunk azonban? A nyugdíjasok száma állandóan szaporodik és mivel a nyugdíjasok nem tudnak tisztességesen megélni, mindenféle protektort megpróbálnak, hogy első elhelyezkedésben részesüljenek mindenütt. így azután kiszorítják a szellemi munkások bizonyos százalékát, akik még náluk kis sokkal rosszabb helyzetben vannak, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) mert azoknak nagyon természetesen sem nyugdíjuk, sem elhelyezkedésük, sem kereseti lehetőségük nincs. Ez szerintem végtelen káros, mert az elégedetlenek táborát szaporítjuk vele és ettől eltekintve is, mindenkinek joga van az élethez; és habár ez az ország csonka is és igen szűk keretek közé van szorítva, mégis mindenki meg kellene hogy találja ebben a csonka országban is saját megélhetését. De tovább megyek; visszatérek Mándy Samu t. képviselőtársamnak arra a kijelentésére, — én külön nem állapítottam meg, nem volt módomban — amelyet itt a Ház előtt tett, hogy a Magyar Államvasutaknak már vannak bizonyos megtakaritott pénzeik, hogy úgyszólván feleslegekkel dolgoznak. A vasutasok, különösen az alacsonyabb kategóriába tartozó vasutasok életveszélyes és nagyon felelős, terhes állást töltenek be, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy nagyon kis vigyázatlanság miatt is az életét vesztheti, vagy pedig börtönbe juthat. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezek az emberek, akik igen jó magyaroknak bizonyultak és igen komolyan töltik be hivatásukat, a legnagyobb odaadással és a legmesszebbmenő türelemmel végzik szolgálatukat, abban a jobb reményben, hogy talán jön egy jobb idő, amikor elérik azt, hogy nekik már nem 60—65%-os békebeli fizetésért kell saolgálniok. Azt hiszem, hibát követünk el akkor, ha sokat késlekedünk ezen emberek helyzetének javításával, mert hiszen utoljára, a legmagyarabb érzelmű, a legnagyobb odaadással dolgozó munkásembereknek is el lehet venni a kedvét attól, ha azt látja, hogy nagyon sok várakozás után sem teljesülhet a reménysége és tovább kell nyomorognia. (Ugy van! a jobboldalon.) T. Ház! Kiss igen t. képviselőtársam a múlt héten az adóaránytalanságokialt állította a Ház elé. Nagyon helyes, én is ismerem ezeket, sőt talán egyike vagyok azoknak, aki ma-