Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

40 'Az országgyűlés képviselőházának ítélték az illetőt, akinek két év múlva kiderült az ártatlansága. Az esküdtszéket ne méltóztassék tehát ugy beállítani, mint egy feltétlenül csalhatatlan biróságot, mert ellenkezőleg; az esküdtszéknél a tévedés sokkal könnyebben bekövetkezhetik, mint a szakbi róságokn ál. Hogy az esküdtszék mennyire nem alkalmas nálunk arra, hogy az igazságszolgáltatásban azt a szerepet játssza, amelyet a t. túloldal szán neki, azt bizonyítja az esküdtszéki novella, PZ 1914. évi XIII. te., amely három lényeges pontban módosította az esküdtszéki eljárást. Elsősorban beültette a tanácskozó esküdtek vezetőjévé magát a tanácselnököt, a szakbírót. Ez a régi esküdtszéki eljárással homlokegyenest ellenkezett. A második az, hogy az esküdtszék verdiktjét és az esküdtszékhez intézendő kérdéseket szétosztotta ténykérdésre és jogkérdésre. A harmadik pedig az, hogy a Curia revizionális jogát megállapította az esküdtszéki verdiktekkel szemben. Mire való akkor nekünk az esküdtszék, ha a szakbiróság ép ugy felülbírálhatja — és felül is kell bírálnia — annak ítéletét, mint ahogy az alsófoku szakbiróságok ítéletét felülbírálja 1 Ebben az országban mindenütt arra törekszünk, hogy szakemberek kezében legyen minden ügy intézése. (Helyeslés a jobboldalon.) A házak építését nem bizzuk villamoskalauzokra, villamoskalauzoknak nem teszünk oda egyetemi tanárokat. Egyetemi katedrára csak a szovjet alatt ültettek olyanokat, akiknek nem volt megfelelő képzettségük. Mindenüvé tehát szakembereket teszünk. Épen az igazságszolgáltatásnál, ahol életről és halálról, a legsúlyosabb érdekekről van szó, tegyünk oda laikusokat, (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon) akiket azután valósággal meg lehet bolonditani a tény- és jogkérdésekkel, a fő-, mellék- és kisegítő-kérdésekkel, amelyek között az esküdt eligazodni csak jogi képzettség mellett tud ? Ha pedig ügyvédekkel és közigazgatási tisztviselőkkel akarunk bíráskodást csinálni, akkor mégis csak inkább fogok én jogot szolgáltatni birákkal, akiknek ez a mesterségük, ez a feladatuk. (Helyeslés a jobboldalon. — Halász Móric : Ezt egyszer már meg kellett mondani!) Méltóztassék figyelembe venni még azt a körülményt is, hogy amikor sajtóügyekről van szó, a sajtóügyeknél egy mindenáron felmentő esküdtszéket akarnak incidentaliter beállítani a t. túloldal részéről. Nem az esküdtszék f< gja a sajtó szabadságát megmenteni, mert a sajtószabadság nem mehet odáig, hogy mások becsületét szabad prédává tehesse. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) A sajtónak igenis, nagy és nemes feladatában Magyarországon, de amikor más becsületét érinti, akkor épen ugy meg kell hogy bűnhődjék a sajtó utján másnak becsületébe gázoló ember, mint ahogy meg kell bűnhődnie annak, aki a fórumon, az utcán, a kaszinóban vagy akárhol másutt sérti meg más ember becsületét. A becsületnél szentebb dolgot — még az életnél is szentebb — nem ismerek. Ha ezzel szemben azt méltóztatik mondani, hogy hiszen csak tiltott közlésről van szó, egy gyakorlati példát fogok említeni, Nagy István esetét. Ezt a szánalmas esetet nagyon sokszor emlegették. Amikor a lapok megírták Nagy István esetét, azt, hogy letartóztatták, két napon át közölték tiz budapesti ügyvéd nevét, akiket Nagy Istvánnal együtt, illetőleg utólagosan ebből a bűncselekményből kifolyólag letartóztattak, azonban egy napi letartóztatás után szabadlábra helyezték őket. Valószinü, hogy mind a tiz, vagy legalább is a többség, de — tegyük fel — közülük egy feltétlenül ártatlan. Ki fog ezeknek elégtételt szolgáltatni azért az erkölcsi meghurcoltatásért? Ki 58. ülése 1927 május 31-én, kedden. fog ezeknek anyagi elégtételt szolgáltatni az irodájukban bekövetkezett forgalomcsökkenésért és jövedelemapadásért, amely feltétlenül bekövetkezett annak folytán, hogy a lapok megírták róluk, hogy ennek a panamista bírónak az ügyében X. Y. ügyvéd urat a rendőrség letartóztatta ! Bocsánatot kérek, ha fontos és szent a sajtószabadság, ugy fontos és szent mindenkinek az egyéni becsülete is és azt még a tiltott közlések áthágása árán sem szabad soha megsérteni. Inkább maradjon le az az újság egy szenzációval, semhogy egy ártatlan ember becsületét helyrehozhatatlanul megbánthassák, megsérthessék. Az esküdtszékre vonatkozólag minden tekintetben aláírom egy olyan szakember nyilatkozatát, aki a t. túloldal előtt is tekintély, és ez Vámbéry Rusztem, aki az esküdtszékre vonatkozólag ezeket írja (olvassa) : »A laikus elem részvétele az igazságszolgáltatásban inkább szükséges rossz, amelynek szükségessége abban az arányban fogy, amelyben a szakbiróság függetlenségét és tudását emelni sikerül.« Tehátegy szakember az önök oldaláról, az önök világnézetét valló szakember hirdeti azt, hogy az esküdtszék csak szükséges rossz, Ha egyszer szükséges rossz, akkor ebből következik, hogy ennek a rossznak szükségességét mindinkább csökkenteni kell ; vagyis nem szabad ezt a szükséges rosszat beállitani az igazságszolgáltatásba, hanem előállítani olyan körülményeket, hogy erre a rosszra szükség egyáltalán ne legyen. Ha ebben az irányban méltóztatnak a t. túloldalról javaslatokat tenni, azt hiszem, ez a legnagyobb mértékben pártolással és megértéssel fog találkozni. Vámbéry Rusztem javaslatában két szó van, amelyre én is súlyt helyezek. Az egyik azt mondja : a szakbiróság függetlensége, a másik pedig: a szakbiróság tudása; mind a kettőt emelni kell. Tökéletesen igazsága van. Ami mindenekelőtt a szakbíró függetlenségét illeti, ennek egyik kritériuma, — amelyet törvénnyel megadni nem lehet, amelyet az illetőnek már a lelkében hoznia kell, — a lelkierő és a lelki függetlenség. Ez a magyar bírói karban nagy általánosságban és majdnem — talán egyegy kivételtől eltekintve — feltétlenül benne van. Emlékszünk arra a szégyenletes esetre, amikor dicsérettel említették meg ezekből a padokból a cipőtalpaló birót. Az a cipő talpaló biró azonban független ember volt, nem ment Abbáziába, mint ment Nagy István ur, a családjával együtt nyomorgóit, de függetlenségét megtartotta, mert mindenekelőtt lelkierő kell hozzá. De szükséges az is, — és ezt ajánlom az igen t. igazságügyminister ur figyelmébe, hogy méltóztassék további gondolkodás tárgyává tenni, — hogy a birói kar megélhetési viszonyain a lehetőség szerint javítsunk. A másik, amit emlit Vámbéry Rusztem, és amit szintén aláírok, a tudás emelése, A budapesti első folyamodásu bíróságoknál 1922-ben 236.119 ügy volt és 402 biró, 1926-ban 396-597 ügy és 345 biró, vagyis a munka szaporodott és a birói létszám csökkent. Sőt tovább megyek, nemcsak a birói létszám csökkent, hanem ennek a bírói karnak nincs meg a megfelelő módja arra sem, hogy a szükséges továbbképzésben önmagát részesitüesse. A bírósági szakkönyvtárak kiegészítése évek óta elmaradt, arról pedig szólni sem lehet, hogy a birok maguknak szerezhessenek be megfelelő szakkönyveket« Igazán csudálatos dolog, hogy ez a lerongyolódott birói kar képes volt egy olyan fontos és nehéz kérdést, mint amilyen a valórizáeió kérdése, a törvényhozás segitsége és útmutatása nélkül, kizárólag a magyar jog régi teremtő erejéből és saját igazságos belátásából dűlőre vinni és a jogszolgáltatásban egy olyan példát nyújtani a birói gyakorlat alapján