Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Az általános vita során tett felszólalásomban már rámutattam arra, hogy a munkásbiztositás területén és annak tudományos irodalma területén mennyire vitatott kérdés a centralizáció és decentralizáció kérdése. Hangoztattam, hogy azok, akik a munkásbiztositás gyakorlati kérdéseivel foglalkoztak, rámutattak arra, hogy a pénztárak azért voltak életképtelenek, mert az alacsony szolgáltatás és alacsony, járulék mellett az egyes pénztárak teljesen függetlenek lévén egymástól, csupa kis, életképtelen pénztár volt, amelyek nem tudták a tagok egészségügyi ellátását olyan nivóra emelni, mint amilyent a kor követelményei akkor már megkivántak. Ezért volt az, hogy akkor, amikor az 1907-es törvényt megalkották, már a oentralisztikus álláspont jutott érvényre, amely azt tartotta céljának, hogy ezeket a különféle kis kerületi, vállalati, magánegyesületi betegsegélyző pénztárakat egyesitse az Országos Munkásbiztositó Pénztár égisze alatt és mindegyik csak a helyi teendők ellátását végezze el, ellenben a közegészségügynek abban a vonatkozásában, amely az Országos Pénztár és a munkásbiztositás jogterületére vonatkozik, az egységes irányítást, az egységes elvek leszögezásét, a segélyek egyöntetű módon való megállapítását, a járulékok megállapítását maga az Országos Munkásbiztositó Pénztár lássa el. Sokan, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, hibáztattuk a centralizációnak azt a módját, ahogyan az 1907-es törvényben megvolt, mert arra az álláspontra helyezkedtünk, hogyha az országos intézmény helyes, célszerű és jogos is, akkor sem szükséges odáig elmenni, hogy az egyes kerületi pénztárakból teljesen kiölje az önállóságot és azokat a helyi teendőket, amelyeket ott kellene ellátni, különösen ílgyelembevéve a takarékosság szempontjait, csak az általános szempontok szerint Ítéljék meg. Akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, nagyon jól tudjuk, hogy azt szokták mondani: az 1907-es törvény alapján a kerületi pénztárak nem egyebek, mint deficitgyüjtő állomásai az Országos Munkásbiztositó Pénztárnak. Ezért sokan voltak akkor, akik arra az álláspontra helyezkedtek, hogy bizonyos vagyonjogi, pénzügyi önállóságot és nagyobb függetlenséget kellene adni a kerületi pénztáraknak. Mégis helyes szempont volt az, ahogyan a törvény megcsinálta, hogy ezeket összesitette, bár bizonyos mértékben tűimen t a centralizációnak azon a fogalmán, melyet mi a magunk részéről szükségesnek tartottunk. Ez a törvényjavaslat még tovább megy, nem a centralizáció felé, hanem, ellenkezőleg, most megint a decentralizációra törekszik és ez a törvényjavaslat ugyamazt igyekszik megvalósitani, amit kárhoztattunk az 1891es törvénynél, akkor, amikor különféle kategóriákra, különféle foglalkozási ágakra vonatozólag kivieszi a biztosítást az Országos Pénztár hatásköréből és külön önálló biztositó intézet felállítását veszi tervbe. Ha megnézzük azt a taxációt, amely a 93. $-ba;n megvan, akkor azt látjuk, hogy a 2. pontban felsorolt M. kir. Államvasutak Betegségi Biztositó Intézete, a 3. pontban a közforgalmú magánvasutak betegségi biztosító intézetei, továbbá a 6., 7. pontban felsorolt intézmények az 1907-es törvény elgondolása és rendelkezése szerint az Országos Pénztár helyi szervei voltak. Ezen törvényes rendelkezés értelmében azonban ezek külön önálló biztositó intézetek lesznek, ami annyit jelent, '.. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. 469 hogy az Országos Pénztárnak összevont és együttvéve nagy erőt reprezentáló tömegéből ezeket kivonva, életképtelen lesz az Országos Munkásbiztositó Intézet isi, illetőleg erejében meg lesz csonkítva, ezek ia kisebb intézetek pedig egyenesen arra lesznek kárhoztatva, hogy csak minimális segélyszolgáltatásokat adjar nak, később pedig előreláthatólag semmit sem fognak adni. A közös intézmények felállítása bár tervbe van véve, ezen rendelkezés értelmében is azonban ilyen életképtelen különálló intézményeknél ilyen közös intézményeket felállítani nem lehet. Ezért arra kérem a minister urat, hogy az üzemek olyan alkalmazottai részére, akiknek foglalkozása nem különbözik azok foglalkozásától, akik az Országos Munkásbiztositó Pénztárnak továbbra is tagjai maradnak, ne méltóztassék egy külön biztositó intézetet felállítani, hanem ezek is legyenek a Munkásbiztositó Pénztár tagjai vagy pedig ez az intézmény legyen az Országos Pénztár helyi szerve és igy önállóan láthassa el azokat a feladatokat, amelyeket a törvény értelmében el kell látnia. Visszaemlékezem arra az időre, amikor 1907-ben a Máv., továbbá az áliamvasuti gépgyárak, a dohányjövedék és a hajózási egyesületek alkalmazottainak biztosítási teendőit nagyon jól el tudták látni ezek a vállalati betegsegélyezési pénztárak. Nem látom tehát szükségét annak, hogy miért kell ezek részére külön biztositó intézetet felállitani és miért nem lehet megtartani azt a rendszert, amelyet az 1907. évi törvény megállapított"? Miért kell továbbra is megtartani azt a rendszert, amelyet az utóbbi években láttunk, hogy majdnem minden évben egy darabka húst szakítottak le az Országos Pénztár testéből és mint életképtelen intézeteket, az Országos Pénztár hatásköréből kivéve, akarja a népjóléti minister ur meghagyni őket. A 6. ponban van szabályozva, amit én leginkább hibáztatok, a bányatárspénztárak kérdése. Teljesen érthetetlen, hogy miért kívánja a minister ur ezt a kérdést igy szabályozni. A bizottság elé került első javaslatban még olyan rendelkezés foglaltatott, hogy a bányatárspénztárak nem lesznek külön biztositó intézetek, hanem azok az Országos Pénztár helyi szervei maradnak és ezt természetesnek is találom. Jelenleg azonban hogy fog alakulni a helyzet? A bányavállalatnál alkalmazott munkások balestbiztositási szempontból az Országos Munkásbiztositó Pénztárnál lesznek biztosítva, a nyugbért az Országos Munkásbiztositó Pénztárból kapják, mig a legprimitívebb segélyszolgáltatásokra vonatkozólag, a betegsegélybiztositás tekintetében ezeket a munkásokat az önálló biztositó intézetnél hagyja meg. Ez olyan épület lesz, amelynek alapépítménye nem lesz, mert e szerint az elgondolás szerint mindjárt a tetőnél kezdik az épületet emelni. Az alap mindig a betegség elleni biztosításra épül fel és csak ezután következik a baleset-, a rokkantság- és aggkor esetére szóló biztositás, valamint a nyugbérbiztositás. A felépítmény az Országos Pénztár jogkörébe kerül, az alapépítmény azonban . attól teljesen függetlenül a bányatárspénztárak hatáskörébe marad, ugyanis • itt kivánja a minister ur ezt a kérdést megoldani. Hosszadalmas volna a részletes vita során rámutatni arra, hogy mit jelent ez. Nagyon jól tudjuk, hogy mikép volt a bányák alkalmazottainak betegségi szempontból való ellátása biztosítva. Ez csapnivalóan rossz volt, a járulékok