Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

470 Az országgyűlés képviselőházának túlmagasak voltak és a járulékok ellenében a segélyszolgáltatások az egész országban — a leggazdagabb bányavállalatokat is figyelembevéve — sokkal rosszabbak voltak, mint a Kerüleeti Munkásbiztositó pénztárnál. A javaslat most még tovább megy éls mig azt az önkormányzati lehetőséget is elveszi a javaslat amely megvolt és meglenne abban az esetben, ha ezek a bányatárspénztárak, mint az Országos Pénztár helyi szerei a munkaadóktól függetlenül működhetnének. Ennek lehetőségét is elveszi a javaslat akkor, amikor ezeket mint külön önálló intézményeket megvalósulni engedi. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a bányatár spénztár aknái továbbra is a munkaadóknak lesznek az alkalmazottak kiszolgáltatva. Én tehát a decentralizációnak ezt a módját, amely a javaslat 93. §-ában van lefektetve, tisztán elvi, tudományos szempontból is í

.eljeseu elhibázottnak és károsnak tartom és aaért 'avulom a 93. § 2., 3., 5., 6. és 7. pontjainak törlését és a kérdés megoldását olyanképen, hogy < zek az intézmények az Országos Munkásbiztositó Pénztár hatáskörébe tartozzanak, mmt helyi szervek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon ) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Ház! Amit Györki képviselőtársam az előbb kifejtett, az liülönoskép a bányamunkásságra vonatkozik. A bányaműnkásság biztosítása azokban a régi bányatárspénztarakban alakult ki, amelyek a régi rendszeren épültek fel és még ma sem kapcsolódtak bel teljesen — ugy mint más ipari munkások esetében — a betegség elleni biztosításba. Ez a rendelkezés fentartja azokat az állapotokat, amelyek eddig megvoltak a bányamunkásoknál, tehát semmi haladás nem fog történni holott annakidején, amikor a bányamunkásokra vonatkozó törvényt — amely csak kerettörvény volt — tárgyaltuk, emlékszem, minden párt részéről élénk felszólalások hangzottak el, hogy a bányamunkásoknak a régi betegség-elleni biztosítását meg kell szüntetni és lehetővé kell tenni, hogy beleilleszkedjenek a modern biztosítás keretébe, hiszen ezek a munkások különöskép rászorultak arra, hogy gondoskodásban részesüljenek. Tény, hogyha az az állapot következik be, amelyet Györki képviselőtársam fejtett ki és amely az ebben a szakaszban lefektetettek következménye, akkor ezzel megint nem érjük el a bányamunkások biztosításánál azt a célt, amit annakidején a bányamunkásokra vonatkozó törvény kapcsán itt a Házban a t. minister ur, a keresztény párt és más pártok részéről is kitűztek és élénken követeltek. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nagy tévedés!) Nem tévedés, mert a helyzet az, hogy a bányamunkások lemaradottsága, nyomorult viszonyai és lehetetlen életfeltételei különös gondoskodást kivannak és ha itt szétaprózzuk ezeket az intézményeket, akkor ebből a biztosításból kifolyólag nem lehet elgondolni egy olyan messzemenő jóléti és védőintézmény kialakulását, mint amilyet azelőtt az autonómia már produkált, Homonnay képviselőtársamnak javaslata szintén újból az autonómia hatáskörének csonkítását célozza, mert még ez a törvénytervezet is legalább megengedi azt, hogy a kölcsönösen tett kiadások megtérítését megegyezés szerint követelhessék — tehát, hogy az autonóm szervek maguk egyezzenek meg — s ha a szervek megegyezni nem tudnak, amúgy is megvolna a ministernek az a joga, hogy maga döntsön és rendelkezzék. Minek csökkentsük az autonómia 71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. hatáskörét, amikor amúgy is annyira csökkent, hogy alig lehet autonómiáról beszélni? Legalább azt a jogkört hagyják meg számára, amit eredetileg terveztek; ne vegyék el még ezt is tőle. A magam részéről Györki képviselőtársam javaslatát fogadom el. (Helyeslés a széhőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Ház! Annak ellenére, hogy előttem már Farkas és Györki képviselőtársaim szólottak a 93. §-hoz és kifogásolták a bányatárs pénztárakra vonatkozó részt, magam is szót kivánok emelni, mert személyes tapasztalataim vannak a tekintetben, hogy a bányatárspénztáraknak olymódon való fentartása, mint ahogy ezt a 93. § előirja, csak hátrányára lesz a bányamunkásoknak és megtartja azokat a visszás állapotokat, amelyek már az utóbbi időben is csaknem tarthatatlanok voltak. Ugyanis a bányatárspénztárak a beteg munkásokkal szemben nagy előszeretettel helyezkedtek arra az álláspontra, hogyha a betegség hosszabb ideig tartott és igy veszélyeztetve volna a vállalati pénztár anyagi ereje a betegsegélyek révén, akkor egyszerűen a hoszszabb betegségben szenvedő munkást nyugdíjazták csalk azért, hogy igy mentesüljenek a tehertől, mert hiszen ha a Betegsegélyző Pénztár segélyt nyújt számukra, a segélyezésnél esetleg fennálló differenciát a rendelkezések értelmében a bányatársulatoknak kell viselniök. Ezért tehát a hosszas betegségben szenvedő bányamunkást egyszerűen nyugdíjba helyezték. A nyugdíjpénztárnál a vállalatnak ilyen kötelezettsége nem állott fenn, épen ezért ezt igeu gyakran gyakorolták s ebből folyólag olyan helyzetbe sodorták a bányaniankáso.kat, hogy a legkétségbeejtőbb állapotot teremtették m<eg számukra, mert a túlalacsonyan s talán idő előtt megállapított nyugdíj nagy nyomorúságot jelentett vagy pusztulásra ítélte azt a bányamunkást. Szólnom kell ez alkalommal arról is, hogy a bányatárspénztáraknál, illetőleg a bányatárspénztárak betegsegélyző pénztárainál átvették azt a rendszert, amelyet a bányatársládánál állapítottak meg, nevezetesen a korhatárt illetően. 45 éves életkoron felül már nem vették fel a munkást. Ha most megmarad a bányatárspénztáraknak lez a betegsegélyző intézménye, amelyet ez a paragrafus részükre biztosit, akkor tbvábbra is élhetnek ezzel a rendszerrel a munkásokkal szemben a korhatárt illetőleg. Jogukban van ugyanis a felvételnél a vállalati pénztár orvosával felülvizsgáltatni a munkást és — mint ahogy arra már számtalan példa volt — igen könnyen megállapíthatják 45 éves koron felül, hogy az illető beteg és ez okból nem alkalmazzák, mert ráfognak olyan betegséget, amely talán ha meg is van. munkájában nem akadályozná. Ez szüli azután azt az állapotot, hogy a javakorabeli emberek nem juthatnak munkához, mert a vállalatok nik csak a legjobb erőben levő munkások kellemek, mert szerintük a 45 éves koron túllevő munkások már nincsenek elegendő erőben, nem bírnak már olyan munkát kifejteni munkahelyükön, amely az ő elgondolásukat fedezné. A vállalati pénztárnál és egyéb gyári vállalati pénztárnál is ez észlelhető. Nagyon kérem a minister urat^ méltóztassék ezirányu felszólalásomat különös figyelemiben részesíteni, mert ez a. helyzet szerte minden vállalati pénztárnál tapasztalható, hogy szinte titkosan — magam sem tudom eldönteni hogyan — megállapítanak egy korhatárt. Ez a korha-