Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

36 Az országgyűlés képviselőházának amelyet a vita vett Bogy a t. képviselőtársamnak és Malasits t. képviselőtársamnak azzal a felszólalásával, amikor külpolitikai térre is terelték az appropriációs vitát. Apró lappáliákkal foglalkozni akkor, amikor Magyarország as összeomlás óta az első stabil és nagy kilátásokra reményt nyújtó költségvetéssel előáll, feltétlenül a régi kicsinyes, maloinalatti politizálás folytatása, amelylyel szemben ma más sikra állítottuk be a vita repülését, amellyel szemben ma az általános nemzeti érdekek és csonka Magyarországnak ujabb elhelyezkedési lehetősége kapcsolódott be a vitába. Amikor azonban igy általánosságban örömmel koncedálom ezt, akkor lehetetlenség ki nem térnem elsősorban arra, hogy, amikor Malasits t. képviselőtársam a külpolitikai vitában állást foglalt a legújabb olasz barátsági szerződéssel szemben, akkor roppant könnyű vitatkozás! módra tért át, amennyiben ennek az olasz barátsági szerződésnek olyan tulajdonságait állitotta fel, amelyek ebben a szerződésben nincsenek benn, amelyekkel szemben tehát, mint nemlétező tulajdonságokkal szemben, roppant könnyű volt vitatkozni. Ö ugyanis ennek a szerződésnek messzemenő agresszív, messzemenő fegyver^ kező, messzemenő felforgató szándékot tulajdonított, holott már a ministerelnök ur világosan leszögezte, hogy ez egyszerűen barátsági szerződés, amilyen szerződést Olaszország máimás államokkal is kötött. Feltétlenül hiba volna tehát ebbe a szerződésbe olyan jelenségeket belemagyarázni, amelyek nincsenek benne a szerződésben. Nagyon fontos körülmény azonban az olasz barátsági szerzdés mellett az, hogy végre olyan állammal léptünk szerződéses viszonyba, amelytől bennünket semmiféle érdekellentét el nem választ, amelyhez bennünket régi barátság köt. Hiába történik a t. ellenzék részéről célzás a múltra, amikor Olaszországgal szemben fegyveresen állottunk szemben, ezekkel bennünket ugratni és az olasz barátsági szerződéstől elállitani nem fognak. Mert igaz, hogy Doberdón olaszok és magyarok állottak egymással szemben igaz, hogy Olaszország, az olasz hadsereg a háborús, viszonyokat a magyar vérrel, az osztrák-magyar hadsereggel szemben a legmesszebbmenőén kihasználta, de ezzel szemben igaz két dolog. Igaz először az, hogy ebbe a háborúba Olaszországgal szemben nem mint Magyarország, hanem mint az osztrák-magyar monarchiát alkotó államok egyike léptünk be, amely háborúra bennünket a szövetségi szerződés, a közös uralkodóval való államközösség, a közös uralkodó érdekei, az osztrák érdekek köteleztek. Ezt a szerződést mi vállatuk hűséggel, becsülettel; sajnos, hogy vállalnunk kellett. Amikor azonban helyreállott a normális viszony, sőt még előtte is, amikor a fegyverek zörgése elnémult, Olaszország volt az egyetlen állam, amely a letiport, meggyalázott, kifosztott, megcsonkitott Magyarország mellé állott. És ha a Doberdón elesett sok magyar katona az olasz katonák fegyvereitől, Olaszország ezt jóvátette akkor, amikor Romanelli ezredes a magyar nemzet értékes virágait, a magyar ifjúságot mentette meg a vörösök ákasztófáitól; (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Olaszország jóvátette ezt, amikor elsőnek állott mellénk a területi integritás helyreállítása érdekében tett kicsi lépésével, amikor Sopront szereztük vissza; Olaszország jóvátette ezt akkor, amikor Angliával együtt mellénk állott a gazdasági helyreállítás munkájában, Magyar58. ülése 1927 május 31-én, kedden. ország pénzügyi egyensúlyának helyreállítása munkájában. Olaszországtól bennünket soha semmi érdek sem a múltban el nem választott, sem a jövőben elválasztani nem fog. Ez egy olyan barátsági szerződés, amelynek jogi és gazdasági részén túlmenően erkölcsi alapja is van. Én ezt az erkölcsi alapot abban látom, hogy ugy az olasz, mint a magyar nemzet a jövőért küzdő nemzet, amelynek törekvései, céljai vannak még a jövőre nézve is. Mind a kettő keresztény nemzeti alapon álló nemzet, mind a kettőt ugyanaz az előretörekvés lelkesiti, mint amilyen előretörekvés hatja át az olaszokat a fasizmusban. S ebben a kérdésben, a fasizmus kérdésében óriási tévedésben van a t. ellenzék, amikor azt mondja, hogy a fasizmus a katholikus Partito Popolare-val ellentétben áll. Való igaz. az, hogy régebben, akkor, amikor a fasizmus kezdődött Olaszországban, a katholikus Partito Popolare-val ellentétbe került, akkor azonban Mussoliniben még benne voltak a régi szociáldemokrata törekvéseknek maradványai s ezekkel szemben az ő mentalitása még nem alakult át egészen megfelelően. Tudjuk azonban — történelmi tény — hogy a Partito Popolare most legújabban Mussolinival teljesen kibékült, sőt a katholikus szakszervezetek beolvadtak, beléptek a fasiszta szervezetekbe. (Rothenstein Mór: Mertek volna nem belépni!) Ugyanezt a belépést felkínálták a szociáldemokrata szakszervezetek is Mussolininek, de Mussolini ezt nem fogadta el, mert a szociáldemokrata szakszervezetek megbízható tagjai egyenként lépnek be részint a fasiszta szervezetekbe, részint a Partito Popolare katholikus szakszervezeteibe és igy lépnek be az egységes, hatalmas szervezetbe, amelyet a fasizmus képvisel. Mindazok, akik a komoly, értékes munkának hivei, kell hogy a fasizmusnak hivei legyenek, mert a munkának olyan erős bástyáját még nem állították fel a világon, mint amilyen hatalmas bástyát épített a fasizmus a Carta di lavoro-ban, amelyet talán a legjobban a munka alkotmányának lehet nevezni. Volt már alkotmánya mindennek a világon, de a munkának ilyen klasszikus, preciz alkotmányát még nem állították fel, mint amilyet a fasizmus állított fel Olaszországban. És én rendkívül csodálom azt, hogy épen a magyarországi szociáldemokrata párt, amely a dolgozók pártjának szokta magát nevezni, — tévedésből vagy nem tévedésből, de semmiesetre sem a valónak megfelelően — a munka védelmét nem üdvözölte a Carta di lavoro-ban. Ha ez a párt annyira nemzeti párt volna, mint amilyen nemzeti elemekből áll az olasz munkásság, akkor épen olyan nagy örömmel kellene üdvözölni a Carta di lavoro-t, a munka alkotmányát ebben a külföldi formájában is és követelnie kellene itt Magyarországon is, mint ahogyan a nemzeti alapon álló és tiszta olasz vérű, olasz érzéstől áthatott olasz munkásság a legnagyobb lelkesedéssel sorakozik Mussolininak és a Carta di lavorc-nak zászlaja alá. Volt alkalmam járni Olaszországban és láttam ott a gazdasági fellendülést, láttam az utak épitését, láttam, ahogy az épületek nőttek ki a földből, láttam az egyre jobban fejlődő technikát, láttam azt a repülő technikát, amely kereskedelmi téren is van, láttam azokat a kizárólag autóközlekedésre berendezett gyönyörű utakat, amelyeket mi csak tanulmányozni megyünk ki Olaszországba. Ezt mind a fasiszta Olaszország teremtette meg a munkássággal egyetértőleg. Mert abban igazsága A^an