Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

452 Äz országgyűlés képviselőházának mert nem hajlandók ott tartani. Abban az, esetben pedig, ha a betegnek és a hozzátartozóknak érdeke megkivánja a beteg további kórházi ápolását, ezek a szerencsétlenek utolsó garasukat, utolsó fillérüket is feláldozzák csak azért, hogy beteg hozzátartozójuknak kórházi ápolását továbbra is biztositsák. A mai orvostudomány még nem olyan fejlett, hogy négyheti időt megfelelőnek találhatnók arra, hogy kórházi ápolással valakinek az egészségét helyre tudják állítani. Akármelyik betegséget vesszük is, a legtöbb betegségnél meg kell állapitanunk, hogy négy hétnél tovább kell tartani a beteget a kórházban. Különösen áll ez a szegénysorsu betegekre. A helyzet ugyanis az, hogy különbséget kell tenni a szegénysorsu betegek és a gazdag emberek kórházi ápolása között. A jobbmódu emberek a mai viszonyok között rendszerint szanatóriumokba vonulnak. A szanatóriumba való vonulás azt jelenti, hegy amikor oda bevonulnak, amennyiben operativ beavatkozásra van szükség, a második vagy harmadik napon megtörténik ez az operativ beavatkozás; a közkórházakban ápoltaknál azonban sajnosán azt kell tapasztalnunk, hogy részben az ápoltak nagy száma miatt és az orvosi személyzet elégtelensége folytán, részben pedig egyéb okoknál fogva is megtörténik, hogy az, akinek operativ beavatkozásra van szüksége, némelykor egy-két hétig, sőt tudok eseteket arra is, hogy három hétig is fekszik a kórházban a nélkül, hogy az operáció megtörténnék. Tessék elképzelni, hogy ilyen esetben az a családtag — közkórházba való beutalásról van szó — eltöltött ott három hetet a nélkül, hogy megoperálták volna s mikor végre megoperálták, akkor a kórházi ápolásra összesen mág egy hét áll rendelkezésére, amely idő alatt ingyenes ápolást kap a pénztár révén, azután pedig kiteszik a kórházból, holott neki még további kórházi ápolásra feltétlenül szüksége lenne. Ezért én a magam részéről örömmel üdvözlöm azt javaslatot, amelyet Gaal Gaston t. képviselőtársam beterjesztett s amelyben ő 45 napban kivánja megállapítani a családtagok kórházi ápolási idejének maximumát. Másik észrevételem ennél a szakasznál a szakasz utolsó bekezdésére vonatkozik. Ez az utolsó bekezdés olyan rendelkezést tartalmaz, hogy a: biztosítottnak, illetőleg családtagjának, amennyiben a kórházba megy, bizonyos vallomást kell tennie arra vonatkozólag, hogy kiderüljön, biztositási kötelezettség alá tartozó foglalkozásban van-e alkalmazva vagy sem és kimondja ez a szakasz, hogyha valótlan tényt állit az illető vagy való tényeket elhallgat, amelyek a biztositási jogviszony megállapítására jelentőséggel vannak, ebben az esetben a kórházi ápolási költséget teljes egészében ő maga tartozik megtériteni. Teljesen lehetetlennek, teljesen abszurdumnak tartom ezt a szigoritást ebben a rendelkezésben, annál is inkább, mert hasonló rendelkezéseket a múltban egyetlen egy biztositási törvényünk sem foglal magában és különösen azért, mert a mai komplikált munkaviszonyok között nem lehet feltételezni a tagról, hogy minden esetben precizen meg tudja mondani, ki a munkaadója, hogy hivják a munkaadóját, kinél szolgál és kinek bejelentése folytán szerezte meg a jogosultságot a biztosításra és arra, hogy a kórházban ingyenesen gyógykezeljék. Bizonyos adatokat kétségkívül be kell mondania, ha azonban rosszul mondja be az adatokat, ez nem lehet ok arra, hogy a kórházi ápolást tőle megvonják vagy pedig a kórházi ápo71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. lási költséget teljes egészében ezzel a szerencsétlennel fizettessék meg. De az igen t. népjóléti minister ur figyelmébe ajánlom azt is, hogy aki kórházba megy, aki kórházi ápolásra szorul, s akinek a felvétel alkalmával személyi adatait be kell mondania, némelykor a legfontosabb személyi adatait sem tudja bemondani azért mert a felvétel alkalmával önkivületi állapotban van, nincs tisztában saját személyi adataival sem, s még kevésbé lehet feltételezni, hogy munkaadójával legyen tisztában, hogy idegen hangzású neveket pontos precizitással tudjon bemondani. Ebből az következik, hogy a pénztár ilyen esetekben elhárítaná magától a felelősséget és arra a tagra háritaná. Ezért, amikor ismét elten hangoztatom, hogy Gaal Gaston képviselőtársam beterjesztett módosításához készséggel és örömimel hozzájárulok, a magam részéről azt javaslom, hogy a 48. § utolsó bekezdése töröltessék. Elnök : Szólásra következik í Szabó Zoltán jegyző: Nincs senki felirva! Elnök: Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vass József munkaügyi és népjóléti minister: T. Ház! Biztosíthatom Gaal Gaston t. képviselőtársamat, hogy ezzel a javaslattal semmiféle mellékes célt nem kívánunk elérni, csak meg kivánjuk oldani a munkáisibiztositás kérdését mindazokban a vonatkozásokban, amelyek korszerűek és amelyeket egyébként rendeletek utján már meg is valósitotítunk. Ami múltkori válaszomat illeti, tény az» hogy t. képviselőtársamnak minden egyes kifogására nem tértem ki (Gaal Gaston: Egyre sem!) ellenben rámutattam egyetlenegyre, mint amely tipikus példája volt! többi kiíogásának, nevezetesen arra, hogy kifogásolta a sok jelentést egy-egy baleset esetén. Ami mármost t. képviselőtársamnak azt a meglepő nyilatkozatát illeti, hogy a betegség esetiéire szóló mezőgazdasági cselédbiztositás nemcsak hogy egyenlő értékű az ipari balesetbiztosítással, hanem annak felette áll, ez olyan állitás, amelyet semmiféle érvvel alátámasEtani, bizonyitani nem lehet. Hiszen épen ellenkezőleg áll a helyzet, sat. Ház nem tud majd kitérni az elől, hogy az agrár rétegeknek — beleértve a cselédeket is — betegség- és balesetbiztosítását, de különösen betegség ellen való biztositását tárgyalás alá vegye (Helyeslés balfelöl.) ós legalább olyan mértékben megoldja, mint aminő mértékben itt az ipari munkásságról történik gondoskodás. (Gaal Gaston: Azoknak is teremteni bürokráciát!) Méltóztassék mostmár megengedni, hogy én ne üljek fel erre a vesszőparipára. A vezérmotivum ennél a, biztositásnál az, hogy a kereső biztosittassék. Ez a vezérmotivum minden néven nevezendő biztositásnál, tehát a cselédbiztositásnál is. (Gaal Gaston közbeszól.) Majd rá fogok térni erre a mozzanatra is. A vezérmotivum tehát az, hogy a kereső biztosittassék, éspedig kétféle módon: ha aa orvosi tudomány segítségével lehetséges, viszszaállittassék az egészsége, tehát kereső ereje; azonikivül, hogy betegsége idején bizonyos imértékiü tápénzben is részesittessék, amellyel azután nemcsak önmagáról, hanem a vele közös háztartásban élő családtagjairól is tud gondoskodni. Ez a vezető motívum. Van e mellett azután sok mellékzönge, sok mellékes intézkedés; amelyeik a családtagokra vonatkoznak és amelyeknek nem az a céljuk a törvény intenciója szerint, hogy a betegségi