Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

444 Az országgyűlés képviselőházának hogy ezzel precízebbé tegyük ezt a rendelkezést. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! Én a magam részéről a 37. § utolsó bekezdését nagy igazságtalanságnak tartom. Nagy igazságtalanságnak tartom azért, mert nem tudom megérteni, mi köze van a pénztárnak ahhoz, hogy valamelyik tagja, aki az ő illetékeit rendesen, szabályszerűen fizeti, másutt is biztosit magának betegség esetére valamilyen anyagi támogatást, A kerületi pénztár által nyújtott táppénz néni olyan magas, hogy ebből az a beteg tag, különösen, ha nagy családja van, a családja fentartásával és az ő betegségével járó költségeket fedezni tudná, amely költségek ilyen esetben mindig magasabbak, úgyhogy, ha komoly betegségről van szó, ezek képesek az egész családot tönkretenni még akkor is, ha ő a pénztár által nyújtott táppénzt meg is kapja. Én tehát lehetek több betegségit© pénztárnak a tagja és mindenütt jogosult vagyok, ha befizetem rulékokat azokra a. szolgáltatásokra, amelyek ilyen esetekben járnak. Ezen az alapon a pénztár azt mondhatná: miután X tag több helyen van betegség ellen biztositva, ő nem adja meg a teljes táppénzt, hanem csak redukált táppénzt ad. Ha a munkaadó valamely munkásnak akkor is megadja fizetését, ha az illető beteg— nem olyan nagyon gyakori eset ez és talán inkáb csak a havifizetéssel járó állásoknál van meg, ami egészen természetes, mert az az illető havi fizetésébe bele van kalkulálva, amikor a vállalkozó azt a fizetést megállapítja, belekalkulálja, hogy betegség- esetén nem von le neki, de ennek fejében már fizetése sem olyan magas, mint lenne akkor, ha a vállalkozó az illető betegsége esetén fizetését redukálná vagy levonást eszközölne abból, — mondom — ha valaki ilyenformád megkapja havi fizetését vagy pedig, ha azt a munkást munkaadója érdemesnek tartja arra, hogy betegsége esetén is folyósitsa fizetését, hogy minél biztosabban várhassa gyógyulását, akkor nem tartom megengedhetőnek, hogy ezt a pénztár ki akarja aknázni és ilyen esetben azt mondja, hogy az illetőnek táppénz nem jár. Miért fizet akkor ez a tag ilyen magas illetéket, ha csak gyógykezelést kap a pénztártól, táppénzt pedig nem? Hiszen, ha a betegség hosszadalmas vagy siílyosabb, akkor ilyen esetben minden pénz kevés a családnál. Igazán nem lehet ezt megérteni. Ha ez a törvényjavaslat egyrészt a haladás jegyében, másrészt a humanizmus jegyében készült, akkor azt hiszem, ez a rendelkezés nem tartható fenn s ezért kérem a népjóléti minister urat, mérlegelje ezeket az érveket és legyen szives azokat figyelembe venni. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Propper Sándor: Propper Sándor: T. Képviselőház! Ezzel a rendelkezéssel magam sem tudok megbarátkozni, mégpedig nemcsak azért nem, mert ellenkezik a jogegyenlőséggel, hanem azért sem, mert a biztositástechnikai szempontok a mellett szólnak, hogy ne legyen ilyen kétféle elbánás. A múltban neon volt e tekintetben törvényes kivétel, hanem az volt a gyakorlat, hogy azok a vállalatok, — sajnos nagyon kisszámú vállalatok — amelyek betegség idején is folyósították egy ideig alkalmazottaik fizetését, a pénztártól igényelték a kifizetett segélyek visszatéritósét és volt olyan'vállalat, amely ezeket kumulálta, kumulativ alapon számolt el a pénztárral és visszakapta azokat az összegeket, 71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. amelyeket az alkalmazottaknak segély címén jártak volna. Ilyen volt például a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, amely a maga alkalmazottainak betegség idején egy ideig adta a fizetést, ellenben a pénztártól havonta megkapta azokat az összegeket, amelyeket a pénztár fizetett volna az illető beteg alkalmazottaknak. Mondom, nem lehet a dolog ilyen elintézésével megbarátkozni, egyrészt mert ez igazságtalan, másrészt, mert biztosítástechnikailag olyan komplikációkra fog vezetni, amelyek a Pénztárnak sokkal több gondot és sokkal több adminisztrációs költséget fognak okozni, mint amennyit ez az egész megtakarítás esetleg megér. Az az alkalmazott nem fog beletörődni abba, hogy ő annyit fizessen, mint egy másik üzemben lévő hasonló foglalkozású, de sokkal kevesebbet kapjon. A munkáltató sem fog beletörődni abba, hogy egyrészt fizeti egy ideig az alkalmazottaknak a fizetését, ade teljes öszszegü járulékot fizet a Pénztárnak, úgyhogy — amennyire én ismerem — a Pénztár körül a felfogásokat, — igyekezni fognak akármilyen módon ezt a szakaszt kijátszani, megkerülni és valamilyen módon mégis ezt az igazságtalanságot személyileg helyreütni. Az, hogy az alkalmazott fizetést kap, egy különös jogosítvány, azt ő valamivel megszerezte, amihez a Pénztárnak nem lehet köze és a Pénztár számára ez nem lehet alkalom a jogtalan gazdagodásra, mert ez a Pénztárnak jogtalan gazdagodást jelentene, ha keresztül tudná vinni, de nem tudja keresztülvinni, ismétlem, mert a felek, ugy a biztositók, mint a biztosítottak védekezni fognak ezzel az igazságtalan rendelkezéssel szemben és valamiképen igyekezni fognak kijátszani ezt a valóban igazságtalan rendelkezést. De ha keresztül is lehetne vinni, akkor is megmarad tény, hogy ez igazságtalan, mert hangsúlyozom, hogy az alkalmazottnak az a joga, hosry a vállalattól egyideig kapja a fizetését vagy a fizetés egy részét, egy külön jogositvány. Itt lehet arról szó, — a szakasz nem rendelkezik részletesen, — hogyha nem az egész fizetését kapja, hanem fizetésének ésák egy részét, pl. a felét vagy negyedét vagy csak rövidebb vagy hosszabb ideig kapja, ez mind komplikációkat fog okozni, minden egyes esetet külön kell a Pénztárnak kivizsgálni, minden egyes esetben kénytelen lesz utána járni a dolognak, közegeket kiküldeni, a könyvekben utánanézni, hogy kap-e fizetést vagy sem, mert a legtöbb esetben egyértelműen le fogják tagadni és csak köztudomás vagy feljelentés alapján fognak tudomást szerezni arról, hogy egy vállalatnál a munkavállaló, a munkás fizetést kap, mégis felveszi a táppénzt. Azután jönnek a kihágások, jönnek a magyarázatok, jön majd a joggyakorlat kifejlődése, úgyhogy higyje el, mélyen t. minister ur — én gyakorlatból tudom, — hogy egyáltalában nem áll arányban az a várható nyereség, amely itt előáll a Pénztár részére, azzal a sok komplikációval és munkatöbblettel, amelyet ez okozni fog. Ezt tehát elkerülhetjük, egyszerűbbé, simábbá tehetjük a dolgok lefolyását és kiküszöbölhetünk egy igen nagy igazságtalanságot a törvényjavaslatból, ami azt hiszem közös érdek és amit akarunk is. Ezek a szempontok azok, amelyek engem arra késztettek, hogy kérjem, hogy a benyújtott módosításokat a t. Képviselőház fogadja el. Sajnos, nincs sok reményünk arra, hogy ha mi terjesztünk be módositást, azt el is fogadják. (Vass József munkaügyi és népjóléti minister: