Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-70

420 Az országgyűlés képviselőházának 70 kozásában a hatóság által jogerősen elrendelt, vagy az intézet által joghatályosan megállapított egészsévédő óvórendszabályt, vagy óvóintézkedést nem foganatosította«. Én tisztán egy stiláris módosítást kivánok beterjeszteni, amely precízebbé teszi a szöveget, nehogy félreértés történhessék. Indítványozom, hogy az ötödik sorban az »intézet« szó elé a »biztosító« szó iktattassék be. Elnök : Kiván-e még valaki szólani ? (Nem !) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A népjóléti minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti ós munkaügyi minister: T. Képviselőház. Igazán nagyon szívesen honorálok minden inditványt, amely a logikának és a célszerűségnek megfelel. De ha ez a kifejezés »intézet« ebben a matériában, ahol semmi másról nincsen szó, mint a biztosításról és a biztosító intézetről, másvalamire érthető akkor ez a megtoldott kitétel: »biztosító intézet« épen olyan joggal volna másra érthető, például az Assicurazioni Genera li-ra, vagy bármi másra. Méltóztassék elhinni, egészen világos ez a szöveg, méltóztassék tehát a szakaszt változatlanul elfogadni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. A 25. §-hoz Györki Imre képviselő ur stiláris módositást javasolt. Kérdem, méltóztatik-e az eredeti bizottsági szövegezést Györki képviselő ur stiláris indítványával s/emben elfogadni, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség! A Ház az eredeti szöveget fogadta el s így Györki képviselő ur indítványa elvettetett Következik a 26. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakasz szövegét felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa a 26—29. §-okat, amelyek észrevétel nélkül elfogadtatnak'; olvassa a 30. §-t) : Strausz István! Elnök : A képviselő ur nincs itt, töröltetik. Szólásra következik 1 Esztergályos János jegyző: Györki Imre! Györki Imre : T. Képviselőház ! A 30. § azokról a segélynemekről intézkedik, amelyek a törvény alapján biztosításra kötelezett vagy önkéntes tagokat is megilletik. Ez a szakasz külön pontok alatt sorolja fel a betegség, a szülés és a halál esetében nyújtandó segélyeket. Ha összehasonlítást teszünk a 30. §-nak mostani szövegében foglalt rendelkezések között és azok között amelyek ezidőszerint a pénztár szolgáltatásai között fel vannak véve, látjuk azt a nagy és húlyos igazságtalanságot, amely ebben a törvényjavaslatban le van fektetve. Tulajdonképen itt domborodik ki az, mennyire hátrányosak a törvényjavaslat egyes rendelkezései és hogy mennyire tévedtek azok a képviselőtársaim, akik az egész általános vita során ugyállitották be ezt a törvényjavaslatot, mintha itt korszakalkotó nagy szociálpolitikai alkotásokról, a segélynemek kiterjesztéséről a szociálpolitikának olyan vívmányairól volna szó, amelyeket a múltban elképzelni sem tudtunk és amelyeket külföldi államokban sehol sem lehet felfedezni. De ha ezt a rendelkezést pontról-pontra nézzük, megállapíthatjuk, hogy ezeknek az intézkedéseknek majdnem minden egyes pontjában visszaesést találunk a mai állapottal szemben, holott — mint az általános vitánál tartott felszólalásomban mondottam — helyes szociálpolitikánál visszaesésről beszélni nem lehet, itt egyetlen egy szempont lehet : a segélyeket, a szolgáltatásokat kiterjeszteni, az alkotások tekintetében előremenni, nem pedig a megszorító intézkedések egész özönét törvénybeiktatni. Ha az ebben a szakaszban foglalt rendelkezé. ütése 1927 június 18-án, szombaton. seket tüzetesen szemügyre vesszük, meg kell állapitanunk, hogy az orvosi gyógykezelésnek az az időtartama, amelyet a javaslatnak ez a rendelkezése magában foglal, nem jelent semmiféle kiterjesztést, itt tehát jogkiterjesztésről, mint nagy szociálpolitikai alkotásról beszélni nem lehet. (Mozgás.) A második pont felsorolja, hogy gyógyszereket, gyógyfürdőket, gyógyvizeket és a szükséges gyógyászati eszközöket a megbetegedés első napjától kezdve egy évig lehet adni, de azután ott van az a megszoritó intézkedés, hogy : »ezentúl is arra az időre, amelyre táppénz jár«. Az 1907. évi törvény, sőt továbbmenve, az 1891es törvény, tehát már a 36 évvel ezelőtt alkotott törvény is olyan rendelkezést tartalmaz, amely ebben a tekintetben semmiféle megszoritó intézkedést nem foglal magában és eszerint a pénztár mindazokat a gyógyászati segédeszközöket — akár költségesek, akár kevésbbé költségesek azok — amelyek az orvos megítélése szerint szükségesek, tartozott kiszolgáltatni. A jogállapot tehát 36 évvel ezelőtt, nem pedig a társadalmi szolidarizmus idejében az volt, hogy mindenki minden megszorítás nélkül megkapta az orvos által szükségesnek tartott gyógyászati segédeszközöket, akár költségesek ezek, akár nem. Ez természetes is, ez folyik a biztosítás technikájából is. A biztositásnak az a célja, hogy aki bizonyos járulékokat lefizet, ezek ellenében megszerezte magának azt a jogosultságot, hogy egészségének helyreállítására a pénztár megtegye azokat a szükséges intézkedéseket, amelyeket a mai orvosi tudomány szerint meg kell tennie. Furcsa biztosítás lenne az, hogy amikor valakinek egészsége helyreállítása valami költségesebb gyógyászati segédeszköztől függ, akkor azt esetleg nem kapja meg az illető. Nem is tudom, hol van az a határ amelyet az alapszabály meg fog majd állapítani, hogy meddig költséges egy gyógyászati segédeszköz, mikor mondja azt, hogy ezt már nem adom meg, te nyomorogj tovább is, küzdj, légy a munkanélküli betegállományban, én nem vagyok hajlandó neked ezeket a segédeszközöket megadni. A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése súlyos visszaesést jelent a mai állapottal szemben, s visszaesést jelent nemcsak a 1907. évi törvénnyel, hanem a 36 év előtti törvényes intézkedésekkel szemben is, amikor még nem volt kormányprogram a társadalmi szolidarizmus megteremtése, amikor nem a társadalmi szolidarizmusból indult ki a kormányzat, hanem abból, hogy elősegítse az emberek gyógyítását és hogy a munkaképességnek, ennek a nagy nemzeti értéknek helyreállítására minden intézkedést megtegyen. Akkor ilyen garasos szempontok nem lebegtek a törvényhozók szeme előtt és ilyen javaslattal az akkori kereskedelmügyi minister, aki képviselte a javaslatot, nem jött ide. Ugyanilyen hátrányos és. visszaeső intézkedést találunk a 30. § I. fejezetnek 3. bekezdésében, amely táppénzrendelkezéseket tartalmaz. Az 1891. évi törvény szerint, ha valaki munkaképtelenné vált, akkor a betegség esetén nyújtandó táppénz megillette őt a munkaképtelenség első napjától. Ez természetes is, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ez a törvény főként az ipari és kereskedelmi alkalmazottak biztosítását tartalmazta, akik foglalkozásuknál fogva és a szokásban levő munkarend értelmében csak napról-napra kapták fizetésüket abban az esetben, ha valaki nem dolgozott — mint azt Gaal Gaston t. képviselőtársam mindenkor hangoztatja — nem is részesült semmiféle ellenszolgáltatásban. Ha tehát munkanapokra kapja fizetését, természetszerű dolog, hogy ha betegség miatt nem tud dolgozni, akkor betegsége esetére táppénzt kell