Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-70
418 Az országgyűlés képviselőházának 7 járuléka magukat a biztositásra kötelezetteket terheli. Nem látom be, hogy mi volt itt a szempont, ha esak nem tisztán az osztályszempont, amit pedig a minister ur tegaapi felszólalásában annyira tagadásba vett, — mert itt más szempontnak, mint egy rideg osztályszempontnak érvényesülését nem látom. Ez a rendelkezés megint sérti az egyöntetűséget, nagy különbséget tesz tisztviselői kategória és munkáskategória között. A tiszt viselőkategóriára azt mondja ez a rendelkezés, hogy a nyugbéresek után a munkaadó fizeti a járulékot. Nem tudom, hogy a munkások után miért nem ? Miért legyenek azok az alkalmazottak, akik aránylag sokkal kisebb nyugdíjjárulékot, vagy nyugbért kapnak, mint a tisztviselők, rosszabb helyzetben 1 Tisztán azért, mert a tisztviselők a hatalomhoz közelebb állanak, tehát kedvesebbek a hatalomnak, mint a munkások, akik amúgy is roszabb társadalmi helyzetben vannak ? Hol van tehát itt ebben a kérdésben is — kérdezem a népjóléti minister urat — az igazságosság, hol van az alacsony abbrendüek, a szegényebbek, a kitaszitottak védelme és hogyan kivánja a minister ur a társadalmi szolidarizmust megvalósitani, ha azt nem kezdjük itt ezeknél a szerencsétlen alkalmazottaknál, akiknek a jövőben az lesz a kötelezettségük, hogy abból az igazán kevés, éhenhalásra is kevés nyugbérből betegsegélyző járulékot fizessenek, ellenben a magasabb kategóriákba tartozó tisztviselőknél ezt a járulékot a munkaadó fizeti 1 Ezért kérem a minister urat, méltóztassék ezt a kiáltó igazságtalanságot megváltoztatni és olyan rendelkezést életbeléptetni, hogy a 6. § értelmében a nyugbéresek vagy nyugdíjasok minden kategóriájára nézve a kötelező biztositás fennállván, ezek után, tehát a harmadik pontban felsoroltak után is, a biztosítási járulékot a munkaadó fizeti. így még mindig megvan — amire már egy előző szakasznál rámutattam — az az igazságtalanság, hogy különbséget tesz a törvényjavaslat az állami vagy közintézeti alkalmazásban lévők között, akiknél a nyugbéresekre, vagy nyugdíjasokra vonatkozólag a biztosítási kötelezettség fennáll, viszont a magánalkalmaztatásban volt nyugdíjasok, nyugbéresek vagy kegydíjasokra vonatkozólag ezt a kedvezményt nem akarja megadni. Tovább megy a minister ur és az állami, tehát kedvezményezett helyzetben lévő biztosítási kategóriák között megint különbséget tesz itt a tisztviselők után az állammal, illetőleg a munkaadó által fizetteti ezek járulékait az alkalmazottakkal szemben, akik alacsonyabb járadékot, egészen minimális összeget kapnak, azt az igazságtalanságot lépteti életbe, hogy a járulékot maga az illető fizesse teljes egészében. Ennélfogva javaslom, hogy a 20. §. hatodik bekezdésének bevezető sorai a következőképen módosittassanak. (olvassa) : »A 6. § első bekezdésének 1., 2. és 3. pontjában megjelölt biztositásra kötelezettek« stb., a további szöveg változatlanul marad. Elnök : Szólásra következik 1 Esztergályos János jegyző : Gaal Gaston ! Elnök : A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Következik ? Esztergályos János jegyző : Kray István ! B. Kray István : T. Ház ! A 20. I első bekezdésének az utolsó mondatához van egy tiszteletteljes módositó indítványom. Indítványozom, hogy ebbői a mondatból (olvassa): »vasárnap kivételével, amelyre ily esetben járulékot fizetni nem kell« szavak töröltessenek. Ez a törlés azért indokolt, mert hiszen előfordulhat az, hogy ezen a csonka héten épen csak vasárnap áll fenn munkaviszony, pl. a kisegítő pincéreknél, minélfogva képtelen eredmé'. ülése 1927 június 18-án, szombaton. nyékre vezetne, ha a törölni inditványozott rész meghagyása esetében épen vasárnapra nem lehetne szedni járulékot. Elnök : Kivan valaki szólni ? (Nem !) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur óhajt nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister : T. Ház ! Mindenekelőtt vagyok bátor kérni, hogy Kray igen t képviselőtársam javaslatát méltóztassék elfogadni. Györki t. képviselő ur meglehetősen élesen aposztrofált engem a társadalmi szolidarizmus és az osztályok védelme szempontjából. Élességével szemben legyen szabadosak annyit mondanom, hogy aki éles fegyvert kivan használni, az először nagyon jól nézze meg. hogy annak markolata milyen, nehogy önmagát sebezze meg. T. i. feltétlenül szükséges lett volna, hogy t. képviselőtársam egy kicsit belemélyedjen magába a paragrafusba és értse meg, hogy miról van szó. (Farkas István: Ö nem érti? Ugy nem érti senki azt, mint ő!) A munkaadó fizeti a járulékot mindazokban az esetekben, ahol a munkaadóval való kapcsolat de facto megvan. Ahol a munkaadóval való kapesolat megszűnt, sőt nem is tudom már rekonstruálni azt a kapcsolatot, mert nem tudom hogy hányadik helyen, hányadik változatban keressem a munkaadót, ott természetesen az egyébként is erősen lecsökkentett járulékot kizárólag maga a munkavállaló kénytelen viselni. Ez tehát a magyarázata annak, amit méltóztatott felvetni, és ez a magyarázata annak a sok, meglehetősen tévesen beállított panasznak, amelyet méltóztatott itt előadni. Kérem tehát, méltóztassék a szakaszt Kray képviselőtársam módosításával egyébbként változatlanul elfogadni. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 20. § első bekezdésével szemben áll báró Kray képviselőtársunk indítványa, aki az utolsó előtti mondatból ezeknek a szavaknak »vasárnap kivételével, amelyre ily esetben járulékot fizetni nem kell« kihagyását indítványozza. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az eredeti szövegezést elfogadni, szemben báró Kay képviselőtársunk törlést tartalmazó inditványával ? (Nem!) A Ház az eredeti szövegezést nem fogadta el, ennélfogva a felolvasott szavak az indítványhoz képest a szövegből kihagyatnak. A második, harmadik, negyedik és ötödik bekezdések meg nem támadtatván, azokat elfogadottnak jelentem ki. A hatodik bekezdésre vonatkozólag Györki képviselő ur azt a módositó indítványt teszi, hogy a 6. § hivatkozott első és második pontja mellé hivatkozásképen a harmadik pont is felvétessék. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a hatodik bekezdést eredeti szövegében elfogadni, szemben Györki képviselő ur kiegészitést tartalmazó inditványával, igen vagy nem? (Igen!) A Ház eredeti szövegezésben fogadta el. ennélfogva az indítvány mellőztetik. A hetedik és nyolcadik bekezdés meg nem támadtatván, azokat elfogadottaknak jelentem ki. Következik a 21. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Esztergályos János jegyző : (olvassa a 21 §-t). Györki Imre ! Györki Imre: T. Képviselőház ! A 21. § nak harmadik bekezdése azoknak az alkalmazottaknak biztositási járulékaival foglalkozik, akik a be nem fejezett kiképzés miatt a munkaadótól fizetést egyáltalában nem kapnak, szóval az iparban vagy kereskedelemben foglalkoztatott tanoncok utáni fizetendő járulékok kérdésével foglalkozik. Ezekre