Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-70

Az országgyűlés képviselőházának 70. tileg szabályozni, az én megitélésem szerint csak arra fog vezetni, hogy időtlen-időkig elhalasztódik ezeknek az alkalmazottaknak biztosítása, holott ezek a biztosításra feltétlenül rászorulnak. Ezért a magam részéről javaslom, hogy az 5. § utolsó bekezdése, mint teljesen felesleg*es, töröltessék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! E szakasz rendelkezéseinek szerintem hibás tendenciáját nagyrészt kiküszöböli az a javaslat, amelyet Fitz képviselő ur benyújtott, de hangisúlyozom, hogy csak nagyrészt, mert tiszta helyzetet semmi körülmények között nem teremt. Tiszta helyzet szerintem csak az lehet, hogy ha akármilyen alkalmazottnak a kenyéradó gazdája bármilyen tekintetben biztosítja a gyógykezelését, — és ez pláne előnyösebb, mint amit a javaslat itt előir — abban az esetben a kenyéradó gazdát nem lehet arra kötelezni, hogy egy rosszabb megoldást fogadjon el, de nem lehet magát a biztosítottat, az alkalmazottat sem kötelezni arra, hogy mint jótéteményt fogadjon el olyan megoldást, amely őt a régi helyzettel szemben rosszabb helyzetbe juttatja. ; Én két részre osztom a háztartási alkalmazottakat. Az egyik részt azok a háztartási alkalmazottak teszik, akik falun élnek, a másikat azok, akik városban laknak. Ami a falusi háztartási alkalmazottakat illeti, ezekre nézve legalább a Dunántúl következő a helyzet. Nem tudom, hogy az ország többi részeim mi a helyzet, de nem igen hiszem, hogy más volna, mert hiszen egy régesrégen élő törvényről, az 1907. évi cselédtörvényről van szó, amely világosan megállapítja a mezőgazdasági munkaadónak azt a kötelezettségét, hogy minden mezőgazdasági alkalmazottat ugy a maga személyében, inint pedig annak feleségét és 14 éves életkorig minden családtagját ingyen gyógykezeltetni köteles, vagyis ingyen orvost és ingyen gyógyszert köteles kiszolgáltatni. Itt a Házban különösen szociáldemokrata í. (képviselőtársaim nagyon fel szokták t használni az alkalmat arra, hogy interpelláljanak, de nem tudok rá esetet, hogy 1907 óta egyetlen egy interpelláció hangzott volna el, amelyben r szóvátette volna valaki azt, hogy a mezőgazdasági munkaadók ezt a törvényben előirt kötelezettsiélgüket nem teljesítették volna. Ha ez a helyzet — és én pozitive tudom, hogy ez a helyzet — akkor nézzük annak a törvénynek hatását szemben ennek a törvényjavaslatnak ezzel a szakaszával, Az ingyen gyógykezelés megoldási módja még a kis- és középgazdaságoknál is az, hogy az ottlevő orvossal évi átalányban szerződést kötnek az orvosi kezelésre vonatkozólag, mig a gyógyszertárakkal szintén többnyire barátságos szerződéses viszony áll fenn és a gyógyszertárak a a gazdaságoknak, tekintettel a nagyobb fogyasztásra, a rendes árakból 10%-ot szoktak engedélyezni. Ezáltal a gazdaságok összes alkalmazottai a legkisebbtől a legnagyobbig állandóan és biztosan mindazokban az áldásokban részesülnek, amelyeket ez a javaslat most az ipari munkásoknak kivan biztositani. Mármost mi a helyzeti A kis-, közép- vagy nagybirtokosnál levő háztartási alkalmazott ugyanannál az orvosnál, amelynél munkaadója ugyanabban a gyógyszertárban, ahol munkaadója, abszolút ingyen, minden levonás nélkül, gyógykezelést nyer, ha pedig ez a törvényjavaslat életbelép, mégpedig azzal a riülése 1927 június 18-án, szombaton, 407 degség*gel, ahog-y ez a szakasz megalkottatott, akkor az eddigi gyakorlattal szemben az lesz a helyzet, hogy egyfelől a háztartási alkalmazott fizetéséből le lehet vonni a pénztári illetékek felét, vagyis az alkalmazottat anyagilag is kár éti, másodszor ahelyett, hogy olyan orvosi kezelésben részesülne, amelyet mintegy házi gyógykezelésnek is lehet tekinteni, tömeggyógykezelésben fog részesülni, a pénztári orvoshoz fog utaltatni és az összes cselédek — ezt praxisból mondhatom, ez az élet — gazdáiknak, akik el akarják küldeni őket a pénztári orvoshoz, azt fogják mondani: én pedig ahhoz nem megyek, azt az orvosságot, amit ott adnak, be nem veszem. Már a régi Munkáspénztárnál is megesett, hogy azt mondták az alkalmazottak, hogy vagy az az orvos gyógykezel engem is, aki az urat gyógykezeli és olyan gyógyszert kapok, amelyet az ur is bevesz, vagy pedig itthagyom az urat. Eltekintve ennek az intézkedésnek szociális hatásaitól, micsoda igazságtalan és méltánytalan dolog, azt a kenyéradó, illetve munkaadó gazdát arra kényszeríteni, hogy a természetben kiszolgáltatott gyógykezelésen és gyógyszereken kivül még egy drága pénztári járulékot is fizessen olyan szolgáltatásokért, amelyeket sem ő, sem cselédje sohasem fog igénybe venni. Ez a helyzet, amely a mezőgazdasági munkaadókkal kapcsolatban fennáll, megengedem, megváltozik a városiaknál, mert hiszen először is a városban sokkal nehezebb az ellenőrzés, ott sokkal több lévén a munkaadó. A mezőgazdaságban a munkaadók száma járásonként maximum 40—50, akiket a főszolgabirói hivatal, az elsőfokú hatóság könnyen ellenőrizhet, ellenben például Budapesten, ahol a cselédtartók száma 50—60.000 körül lehet, s ahol ezenkívül a cselédtartók erkölcsi és egyéb szempontból nem állanak mindig épen esimboraszszói magaslaton, megengedem, a helyzet kissé más és a megoldás valamivel nehezebb. De ebben az esetben is inkább választok egy nehezebb megoldást, amely azonban jobb megoldás, mint fentartok egy könnyen végrehajtható, de rossz megoldást, mert, megengedem, ez a megoldás talán könnyebben végrehajtható, de viszont rossz. Ezt a minister ur azokból a cikkekből is láthatja, amelyek nem mezőgazdasági munkáltatók részéről jelentek meg budapesti lapokban, amelyekből ennek a rendelkezésnek igazságtalansága és jogtalansága tűnik ki. Nekem tehát az a tiszteletteljes felfogásom, hogy bár az a javaslat, amelyet Fitz Arthur t. képviselőtársam beterjesztett, enyhit a helyzeten, de a megoldás mégsem teljesen kielégíthető. Itt más megoldást kell keresni és az ügy érdekében nekem az volna a tiszteletteljes óhajtásom, hogy ezt a szakaszt ma talán ne tárgyaljuk le, hanem a mélyen ti minister urnák méltóztassék még ezen a kérdésen gondolkozni, hiszen törvényjavaslatok tárgyalásánál x-szer előfordult már, hogy egy-egy szakaszt a Ház kivett a javaslatból és utoljára tárgyalt le. Kommt Zeit, kommt Rät. Ez a javaslat két szempontból is fontos. Ments Isten, hogy azt kívánjam proponálni, hogy a háztartási alkalmazott ne kapja meg az őt megillető szolgáltatásokat, nekem eszem ágában sincs ezt az irányzatot képviselni. Én igenis amellett vagyok, hogy âz alkalmazott a legmesszebbmenő és a legjobb szolgáltatásokat kapja, hogy az alkalmazott és családtagja olyan gyógykezelésben részesittessék, mint eddig és csak abban az esetben, ahol ez a osa-