Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-69
Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 19Î7 június 11-én, pénteken. 383 képen, alkalmas arra, hogy azokat a gondola-tokát, amelyek pedig talán nem egészen helytállók, belevigye a szuggeszítió erejével t. képviselőtársaim lelkébe. Ahonnan én származóim, Vas, megyében, ismeretes ez a szó és cselekvés 1 „lécskálni". Szüret után szokásos dolog ez. Akinek nincs szőleje és szegény ember, szüret után elmegy a leszüretelt szőlőbe (felkiáltások a jobboldalon: Böngészni!) és. azután onnan azt, amit a szüretelők véletlenül ott hagytak, — mert készakarva nem hagyták ott, Ruth ideje óta, a biblia idő óta készakarva nem hagytak ott semmit — Összegyűjtik és a hegytörvények szerint is,, büntetés nélkül azokban a napokban elvihetik. Már most megesik az, — de azt hiszem, nagyon igazságtalan volna a lécskálók részéről az a : megállapítás 1 — hogy ha ők keveset találnak jót a tőkéken, abból arra következtessenek, hogy nagyon rossz volt a termés. (Élénk derültség és taps.) Azt hiszemi, Gaal Gaston t. képviselőtársam méltóztatik engem megérteni további fejtegetés nélkül is. Gaal Gaston, igen t. képviselőtársam, — hogy a gazdánál és a szőlőnél maradjak — olyan módon is cselekedett, hogy nekem rőzseköteget gyűjtött össze ebből a szőlőből és azzal próbált befűteni. Nagyon szép volt a lángja a rőzsének. Én csak egyet szeretnék mégis, mint tapasztalt gazdának és szőlőgazdának szíves figyelmébe ajánlani: nem azért vágják le a szőlővesszőt, a venyigét, mert száraz, hanem azért szárad el a szőlővessző, mert levágják. T. képviselőtársam ebbe a szőlőkertbe bement és. a venyigéket paragrafusomként vagdalta le. (Gaal Gaston: Csak a rosszát!) Nem azért szárazak azok, mert önmagukban elszáradtak, mert alkalmatlanok, hanem azért mutatkoztak szárazaknak, mért méltóztatott az eleven organizmusból kivágni, kinyesni ós külön felmutatni mindegyiket. Csak egyet fogok felemiiteni. A bürokrácia jellemzésére méltóztatott felhozni (Gaal Gaston: Az az ág rossz, azt ki kell vágni), hogy a rendőrséghez, a bűnügyi hatósághoz, iparfelügyelőséghez, az orvoshoz iell a baleseteket bejelenteni. Igaz, hogy ez a venyige\ igy levágva, felmutatva a Ház forró levegőjében, bizony száraznak mutatkozik. De ha levágás előtt nézem meg, hogyan illeszkedik bele az egész organizmusba, az egész közigazgatásba, akkor meglátom, hogy eleven ez a venyige, mert az a jelentés el kell hogy menjen. A megjelenés már nem kötelező valamennyi részéről, de a jelentésnek el kell mennie, mert ha baleset történik, a - ténymegállapításnak gyorsan kell következnie a helyszínén." Hiszen lehet annak bűnvádi következménye; ezért kell a rendőrséget értesíteni. Valaki tettes, hanyagságból, mulasztásból, vagy pedig esetleg bűnös szándékból valaki előidézte ezt a balesetet; ezt az igazságszolgáltatás, vagy mondjuk helyesebben a felelősség szempontjából, feltétlenül ki kell deríteni. Ide tehát el kell mennie a jelentésnek. Egészségügyi szempontból azért kell elmennie annak a jelentésnek, mert az az egyik főfaktor, az egészségügyi tényező magának a baleset mivoltának elbírálásában, még a helyi viszonyokhoz is viszonyítva. Viszont a tulajdonos a legközvetlenebbül vagy a bőrével, vagy a szabadságával, ' vagy a zsebével van érintve az illető esetnél, feltétlenül méltányos tehát, hogy ő is megkapja" a meghívót, de nem köteles megjelenni. (Gaal Gaston: - Amerikában miért nem kell három hatósághoz elmenni!) Amerikában azért nem kell annyi helyen jelentkezni, mert Amerikában annyi ember esik áldozatul... (Haller István: Amerikában vasúti sorompó sincs, azt csak nem tartod jónak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Évenként a bürokrácia hiányának, mint amennyi Magyarország egész felnőtt kereső lakossága, Ök ugy látszik, az idegenből kapott vérrel bőven gazdálkodhatnak.. Ha; nekik kellene megszülni mindazt, amit elpusztit az amerikai kapitalizmus, majd jobban vigyáznának. (Haller István: Teljesen igaz!) Megjegyzéseinek másik része vonatkozik természetesen a bürokráciára, és különösen arra az aggodalomra, amely nem kis hatást tett képviselőtársaim körében, hogy itt tulajdonképen egy óriási nagy állami hadsereg készül az állam terhére. T. képviselőtársaim, ha állami kinevezés alapján foglalják el munkahelyeiket az illető tisztviselők az intézetnél, ennek logikus következménye, hogy természetesen közhivatalnokokká, tehát állami tisztviselőkké kell őket minősíteni. (Gaal Gaston: Ezt hibáztatom.) Mi azonban az, amit joggal hibáztathatna, Gaal Gaston t. képviselőtársam állam-rezon, állam-takarékosság, állampolitika szempontjából'? Ha ez a rengeteg nagy hadsereg, mint novum, mint uj ágazata az állami bürokráciának most teremtetnék meg, aktiv fizetésével az állam terhére, várható nyugdíjtehertételeivel szintén az állam terhére. Már pedig a három közül egyik sem álL Nem most teremtetik meg, mert megvan; nemi mint közhivatal, de megvan. Másodszor: fizetése nem az állam terhére megy. Az állam 2,200.000 pengővel hozzájárul a munkásbiztositás terheihez. Végül a nyugdíj-terhet sem az államkincstár viseli, úgyhogy ki van zárva, hogy valamikor az állammal szemben ilyen visszkereset emeltessék. Elnök: Elnöki kötelességem a minister urat figyelmeztetni, hogy a napirend tárgyalására szánt idő lejárt, szíveskedjék mondandóit rövidre fogni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nagyon szépen köszönöm az elnök ur figyelmeztetését. Tényleg nem néztem meg az órát. Röviden be fogom fejezni. (Gaal Gaston: Méltóztassék folytatni,, szívesen hall gátjuk !)---. A bürokráciával szemben tehát - elkeseredett harcot viv Gaal Gaston t. képviselőr társam. (Gaal Gaston: Sajnos, eredménytelenül! — Madarász Elemér: Nagy igazsága van!) Az a meggyőződésem, hogy ez szinte fanatiz muissal vivott harc a bürokráciával szemben nem indokolatlan és nem is céltalan. Végre kell lenni valaki lelkiismeretébresztgetőnek ebben az irányban is. Csak arra szeretném teljes tisztelettel és szeretettel ráirányítani Gaal Gaston t. képviselőtársam figyelmét, hogy ő olyan, kitartással és fanatizmussal, olyan rendszerrel folytatja a harcot a bürokrácia ellen, hogy ez már maga is bürokrácia. (Élénk derültség és taps.) Egyetlen szónok urnák szavaira szeretnék még reflektálni. Szilágyi t. képviselőtársam felvetette azt a gondolatot, hogy a magántisztviselők biztosításánál nem lehetne-e az értékhatárt bifurkálva megállapitani, t. i. mást a nőtlen, és mást a nős tisztviselők részére. Megvallom őszintén, a gondolat tetszetősnek látszik az első pillanatra. Mégis kérem, ne méltóztassék erősködni ennek megvalósitása mellett. Két okból. Először azért» mert ez a hlfur-