Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

382 Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése Í927 június il-én, pénteken. tás gondolatának. A magyar orvostársadalom nagyon jól tudja, hogy minél -nagyobb az egészségügyi kultúra, annál több orvosra van szükség ebben az országban, (Ugy van! Ugy van!) De nagyon természetes, hogy a társadalmi tagozottságnak jelen formája közt és a társadiaimi biztosítási ügynek mostani kiépítetlen helyzetében a magyar orvostársadalom nem szívesen látná azt, ha a biztosításba indokolatlanul olyanok vonatnának be, akik anyagi helyzetüknél fogva, tényleg nem lehetnek igényesek a szociális biztosítás egészségügyi védelmére. Én nem találom azt helyesnek, ha egyik-másik vállalati pénztárnál — s ezt megmondom itt a nemzet nagy nyilvánossága előtt —, ahol nincs bérhatár, magas fizetésű vezető tisztviselők igénybe veszik az illető pénztár egészségügyi juttatásait; nem tartom, ezt nobilis eljárásnak. (Ugy van! — Homonnay Tivadar: És nem tartom helyesnek!) Jog szerint nem kifogásolható ez, de nem tartom nobilis eljárásnak, mert hiszen-ezzel az eljárással az illető pénztár teljesítőképessége csökkentetik azokkal szemben, akik arra tényleg rá vannak szorulva. (Ugy van! Ugy van!) Nagyon szeretném, ha azok, akik ebben a nem nobilis eljárásban vétkesek, meghallanák innen a mi hangunkat, és azután ettől az eljárástól teljesen eltekintenének. (Homonnay Tivadar: Szanatóriumokba, meg fürdőhelyekre, Abbáziába és a Tátrába járnak! — Strausz István: Csúnyaság! — Homonnay Tivadar: A járulékok 38%-át erre költi egyik-másik ilyen intézmény!) A magyar orvostársadalmat érthető módon nagyon melegen érdeklő nyugdíjpénztár kérdésére óhajtok áttérni. Akármennyire szeretnék is már most tökéletesen konkrét, megnyugtató nyilatkozatot tenni ebben az irányban, nem tudok tenni, de azt hiszem, azokon, a vonalakon elindulva kell majd megkeresnünk a lehető megoldást, amely vonalakan Csilléry t. képviselőtársamnak idevonatkozó okfejtése mozgott. Szeretném, ha ennyi is megnyugtatná az érdekelt magyar orvostársadalmat: a legnagyobb jóindulattal keressük majd a lehető és kielégitő megoldást. T. Ház! Ha már az egészségügyi tényezőkről beszélek, beszélnem kell a magyar gyógyszerészi karról is. A 34.. §-ban van egy kívánságom, amelyet szeretnék törvényerőre emeltetni. Ennek veleje a következő: Felhatalmazást kap a népjóléti miniszter arra, hogy ahol szükségét látja, kapcsolatban a munkásbiztositással, rendelő intézeteknél, és zárt intézetekben fiókgyógyszertárat állithasson fel. Ezzel a tervbe vett rendelkezéssel semmi más nem történik, csak annyi, amennyi már megvan a gyakorlatban. Mert bocsánatot kérek, akármennyire nagyra beesülöm is én a magyar közegészségügy jelentős pillérét, a magyar gyógyszerészi kart, mégis azt kell mondanom, hogy amikor ilyen nagy közérdekről van szó, akkor, lehetetlen lemondanom egy olyan jog gyakorlásáról, amely jog nélkül a közérdeket nem tudnám kellő módon szolgálni. (Ugy van! a középen.) Példának okáért az Uzsoki uccai 420 ágyas kórháznak, amelyet most nyitottunk meg, óriási nagy a gyógyszerszükséglete, nagyon természetes tehát, hogy fiókgyógyszertárat fogok ott nyitni. És ha van rendelő intézet, amelyben igen nagy a forgalom, és amelynek ennélfokva gyógyszerszükségletét legjobban ugy lehet ellátni, hogy a csak. tagok részére kiszolgáltatható gyógyszert a fiókgyógyszer tárból szerezzék be, akkor engedélyezni fogom azt a fiókgyógyszertárat. Nem tartom velem szemben egészen indor kolt eljárásnak a magyar gyógyszerészi karnak a legutolsó napon követett azt az eljárását, hogy a t. Ház majdnem minden tagját megostromolták a kerületeikből ideküldetett táviratokkal, amelyekkel nyomást kivannak gyakorolni a Képviselőházra (Strausz István: Nem állunk kötélnek!) abban az értelemben, hogy a minister álljon el ettől a szándékától, vagy pedig módosíttassék ennek a javaslatnak ez a pontja. (Gaal Gaston: Ott is gyógyszerész dolgozik!) Kizárólag közérdekből van szükség erre a. szakaszra, kizárólag közérdekből fogjuk azt kezelni, ha a törvényjavaslat szakasza törvényerőre emelkedik. Semmii változás a jelenlegi gyakorlattal szennben nem történik. Amint tehát én a Magyar Gyógyszerészszövetség érdemes elnökének — aki ennek a Háznak tagja és aki igazán szivén viseli az általa társadalmi úton képviselt karinak érdekeit, jobbam, mint bárki más előtte, vagy megteheti utána — kijelentettem, ne fessen ördögöt a falra a t. magyar gyógyszerésztársadalom csak azért, hogy azután az ördög szemléletétől kelljen vágy lehessen kétségbeesni, ne essék kétségbe magafestette ördögtől és rémképektől. Semmi, más nem történik, mint ami eddig is uzusban volt és magam ellen való bizalmatlanságnak kell tekintenem a magyar patikárius társadalom részéről azt a lépést, hogy a táviratok százait zúdították rá a magyar panlamentre egy ilyen szakasszál szemben. Pedig nagyon jól tudja a magyar patikárius- társadalom, hogy nem volt még patika-ügyeket kezelő minister, aki olyan szeretettel és olyan kímélettel lett volna épen a magyar patikusok érdekeivel szemben. De ugy látszik, hogy az elnök kezéből is — a társadalmi egyesületről beszéllek — ezen az egy ponton kiszaladt az intézkedés joga, mások kezébe került és én határozottan rosszalom az eljárásnak ezt a módját. (Helyeslés jobb felől. — Szilágyi Lajos: Az elnök a felelős!) Kéthly Anna képviselőnő az ő fanyar és csipős stilusávial bánt el velem

1

, illetőleg a javaslattal. Ugy látszik, hogy_ a t, szociáldemokrata párt ő rá szokta bizni azokat az elmondanivalókat, (Proppèr Sándor: Ne tessék gyanusitani!) — ugy látszik, ha néni igy van, máris nem' szóltam semmit —, amelyeik nem annyira belső erejüknél fogva, mint inkább a fanyar csipkelődés stilusa miatt kellemetlenek. Csak egyetlen egy szavára felelek képviselőtársamnak. Azt mondotta t. i., hogy ha a népjóléti minister ilyen módon alkotja meg az országos biztosító intézetet, akkor az a biz

1 tositó intézet nem- lesz más, mint egy ágynyilvántartó intézet. Ez ugy látszik, rakétának készült, de meglehetősen hatástalanul puffogott bele a. parlament levegőjébe. Az én megjegyzésem a következő: ha én annyit el tudnék érni, hogy minden beteg magyar munkás részére meg tudnám mutatni a gyógyulás ágyát, boldog lennék egész életemben. (Élénk éljenzés és taps,) :"-;.; '•--'•-• "'.ICGiaal Gaston t. képviselőtársam megtisztelt azzal engem

1 is és a javaslatot is, hogy beható módon foglalkozott a javaslattal. Megjegyzéseit, azt hiszem, legjobban két részre lehet felosztani. Azért vagyok bátor külön néhány mondattal foglalkozni, mert egyrészt az ő figyelmét viszonozni kívánom, másrészt, mert az . ő fascináló előadási:, módja; minden-