Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

Az országgyűlés képviselőházának Ö9. t. Ház, mert hiszen 1919-től kezdve hivatali < elődeim, én magam is 1922-től kezdve öt éven keresztül — mert épen ma léptem be a hatodik esztendőbe — (Élénk éljenzés és taps a jobbés baloldalon.) arra törekedtünk valamenynyien, hogy ne csak a pénz leromló vásárlóerejét eszkomptáljuk a juttatások terén a munkásság javára, hanem azonkivül önmagukban is próbáltuk emelni a juttatásokat, abszolút értékben és ki próbáltuk terjeszteni olyan rétegekre is, amelyek még nem részesültek ezekben az áldásokban. (Farkas István: Ez volna az eredmény!) Ez a munka rendeletek alakjában folyt le és most arról van szó, a juttatások szempontjából, hogy ami csak Labilis rendeletek alapján léptettetett életbe, most a munkásság részére kodifikáltassék és a törvény erejével mint jog szankcionáltassék. Kérdezem tehát, minő szempontból kell elbírálni a kormány szociálpolitikáját ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amikor fej Lődésről, vagy pedig annak ellentétjéről kel] bírálatot mondani, kétségkivül abból a szem pontból, hogy vájjon ez a javaslat a juttatások terén előhaladást jelent-e az 1907. évi XIX. tc.-hez képest. (Ügy van! Ugy van! — Csilléry András: Ez a helyes álláspont.) Bátran merem mondani, hogy a kormány szociálpolitikai érzékének igen nagy dicséretére vall a juttatásoknak az a szinte egyik-másik vonatkozásában vakmerő kiterjesztése, ame lyek itt kodifikálás alá kerülnek. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és baloldalon.) A másik kérdés az alkotmány kérdése. Nagyon kikaptam a munkásbiztositás uj alkotmányának tervezete miatt, különösen az igen t. szociáldemokrata képviselő urak részéről. (Propper Sándor: Kérem, máskor is! — Malasits Géza: Lesz szerencsénk! — Zaj.) Csak az a baja ennek a kikapásnak, hogy bármilyen készségesen tártam is ki lelkem kapuját.minden felém özönlő és annyira várt, szomjasan várt objektiv érvelés és argumentáció elé. én ilyent nem hallottam, ugy, hogy az argumentáció szempontjából teljesen éhesen maradtam a t. szociáldemokrata képviselő urak részéről. (Farkas István: Na majd este a Margitszigeten jólakik! — Derültség a szélsőbaloldalon.) Mert, t. szociáldemokrata képviselőtársaim, az nem argumentum, amit méltóztattak felhozni, hogy ez nem tökéletes autonómia. Zugestanden, Kendben van. De tökéletes autonómia, ez nem argumentum. Hol van az megírva, hogy tökéletes autonómiát kell adni a munkásbiztositó pénztárnak, hozzá még megjegyezve azt is, j . y toKeietes autonómia nons ens, ilyen nincs, nem létezik. A másik argumentálás az volt, hogy itt tulajdonképen a munkásság a jogaiból kisemmjiztetik. Bocsánatot kérek, ez először is nem felel meg a valóságnak. Paritásos alapon az autonom jogkör csorbítatlanul marad; egyetlen egy materiát, egyetlen egy kérdést vontunk ki: a tisztviselők választását. Ilyen módon kétségkívül egészségesebb életet teremtünk az autonómia részére, sokkal nyugodtabb munkakört és levegőt a tisztviselők részére is, mint a minő volt a régi módozatok mellett. (Szilágyi Lajos: A kilincselési korban!) Nem kívánom tovább sodorni ezt a fonalat. Nem kaptam egyetlen olyan argumentumot sem, amelyet objektiv mérlegelésem mérlegébe beletéve, az el tudta volna billenteni saját argumentumaimmal szemben a serpenyőt! (Propper Sándor: Kapni kapott, csak nem fogadta el!) T. Képviselőtársam, alkalmat ad ülése 1927 június 17-én, pénteken. 381 arra, hogy egy megjegyzésére reflektáljak; nem azokra a megjegyzéseire, amelyeket tényleg nagyon konciliáns hangú beszédében méltóztatott előadni a javaslat általános vitája során, hanem egy olyan megjegyzésére, amely engem ma délelőtt nagyon elszomorított. Griger Miklós t. képviselőtársunk beszélt ma a Házban. Kettőt nem lehet Grfger Miklósról eltagadni: az egyik az, hogy nagyon, pontosan elkészül mindig mondanivalójára — és ez tiszteletreméltó szokás, mert tiszteletet mutat a Házzal szemben (Ugy van! Ugy van!) —a másik pedig az, hogy Griger Miklós szinte fanatikusa meggyőződésének, mert hiszen nemcsak saját kasztján — hogy az önök egyik szavát használjam — kivül álló hatalmasságokkal került nem egyszer szembe meggyőződésének bátor megvallása okán, hanem saját kasztjának hatalmasságaival is szembe került nem egyszer (Ugy van!) ugyancsak meggyőződésének megvallása okából. Ennek ellenére Propper, t. képviselőtársam jónak látta — én azt hiszem, csak egy önfeledt pillanat lehetett — azt mondani az egyik momentumban: no, végre egy pap is mond igazat. (Mozgás és felkiáltások a jobboldalon és a középen: Hallatlan!) Engedelmetkérek, t. képviselőtársam, én is pap vagyok s vagyunk itt egynéhányan papok a Házban. (Propper Sándor: Ne is tessék folytatni, mert félre méltóztatott érteni.) Engedje meg, t. képviselőtársam, hogy emiatt a kijelentése miatt a sajnálkozást én fejezzem

1 ki, mert nagyon sajnálom, hogy ez elhangzott és nagyon fájt is nekem, hogy elhangzott. (Propper Sándor: Csak félre méltóztatott érteni!) Ami most az egészségügyi berendezkedés kérdését illeti, talán ez az a rész, amely az alkotmány miellett a legbővebb tárgyalást nyerte nemcsak a t. orvosképviselő urak részéről, hanem annál a rokonszenvnél fogva, amelyet a magyar orvostársadalom! iránt megérdemelten érez a magyar társadalom és a magyar politikai közvélemény, nem orvos képviselőtársaink részéről is. Azt mindenesetre sajátságosnak találom, hogy Gál Jenő t. képviselőtársam — sajnálom, hogy nem hallja, amit miondok, mert szemben szerettem volna vele állani — olyan értelemben vette védelmébe a magyar orvostársadalomnak a munkásbiztositásban érdekelt részét, hogy szinte dogmává sűrítette ki az ő meggyőződését igy: adjuk át az egész munkásbiztositó pénztárt az, orvosoknak, ők aztán ellátják az egész intézményt. Egy kiváló jogász részéről én ezt a logikát furcsának találom, mert hiszen ugyanilyen módon azt is lehetne mondani, hogy adjuk át az egész igazságszolgáltatást az ügyvéd uraknak — bírákra nincs szükség — ők majd azután elintézik azt. (Derültség. Taps a középen.) (B. Podmaniczky Endre: Szépen ellátnák!) A magyar orvostársadalommal tárgyalásban voltam, t. Ház-, nem annyira a kívülálló társadalmi képviselőkkel, mint inkább azokkal a képviselőtársaimmal, akik hivatásuknál fogva orvosok és igy közelebb állanak ehhez a kérdéshez» Amint Csilléry igen t. képviselőtársam kifejtette, nálam és nálunk soha mást mint megértést és a magyar orvosi munkának megbecsülését nem találtak. (Ugy van! jobbfelől.) Ugyanezt én is mondhatom. Meg kell védelmeznem! a magyar! orvostársadalmat olyan esetleges téves felfogásokkal szemben, mintha a magyar orvostársadalom egyetemessége ellenfele volna a szociális egyészségügyi biztosi-