Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-69
362 T Az. országgyűlés képviselőházának- 6 korona, 1923. év végén 7,580.045.53 papírkorona, 1924. év végén 8,198.261.88 papírkorona, 1925. év végén 9,804.105-22 papírkorona. Az Országos Munkásbiztositó Pénztár 1925. évi jelentése ezt elszámolja. Hogy pedig jogos a valorizációs kérelem és a felelősség kérdése, mutatja az, hogy ezen összegből, a mai papirkoronában feltüntetett 2,465.000 korona, a betegsegélyezési ágazatban volt elhelyezve és ott forgattatott. Hogy mikor került oda, az nem volt megállapítható, de hogy kétségtelenül jobb koronában, az egyszer bizonyos. Az is bizonyos, hogy a Pénztár ezt saját céljaira használta fel, mert különben az 1925. évi jelentésben nem ugy szerepeltetné ezt az összeget, mint a saját maga által felhasznált összeget. Miután a minister ur elhatározta a hadikölcsönöknek karitativ alapon való valorizációját, és ha már minden áron fel akarja oszlatni a nyugdíjintézetet, ugy ezen összegben szereplő 1,630.960 korona összegű hadikölcsönt és állampapírokat is valorizálja annyira, hogy legalább ezáltal a meglevő nyugdíjasokat mentse meg. (Szilágyi Lajos: íme, mindenütt a hadikölcsön !) Az előbbiekben kifejtettek alapján a pénztári orvosok kérik, hogy a törvény akként intézkedjék, miszerint mondja ki, hogy: 1. A m. kir. népjóléti és munkaügyi minister a pénztári orvosok kötelező nyugdíjbiztositásáról rendeletileg intézkedik, mely az Országos Munkásbiztositó Pénztár orvosi nyugdíjintézetének vagyonát és terheit a nyugdíjintézet szabályai szerint átveszi. 2. A pénztárak és a nyugdíjintézetek tagjai tartoznak mindenkori illetményük 6—6%-át kitevő nyugdíjjárulékokat a rendelettel megalakított nyugdíjintézetnek visszamenőlegesen is megfizetni. 3. E rendelet végrehajtása után az Országos Munkásbiztositó Pénztár orvosi nyugdíjintézete felszámol és vagyonának hováforditásáról a népjóléti és munkaügyi minister intézkedik. A felszámolással a nyugdíjintézet hatályát veszti. 4. A nyugdíjintézet nyugdíjasainak és várományosainak jogai és kötelezettségei a ministeri rendelettel újonnan megalakított nyugdíjintézetet terheli. Tisztelettel kérem a minister urat', méltóztassék e kérdést mérlegelés tárgyává tenni és a részletes tárgyalás alkalmával erre visszatérni. Remélem, addig adódik mód arra, hogy ez a kérdés valamely módon törvényes utón rendezhető legyen. A helyzet az, hogy a nyugdíjintézet felosztásának jogát tulajdonképen a ministerre kivánják ruházni és ő állapítja meg a nyugdíjintézet átvételének feltételét, valamint annak további fenmaradása vagy újjáalakulásának feltételét. Nem lehet tehát semmiféle félelem attól, hogy esetleg ebből kifolyólag akár a pénztárt, akár az államot valamelyes nagyobb károsodás éri. A minister ur megértő és szociális érzéssel biró ember; hisziem. hogyha máshol nem, legalább a nyugdíjas özvegyekről és árvákról gondoskodik. Az Országos Szövetséggel szemben táplált averziója a Munkásbiztositó Pénztárnak, de a nyugdíj kérdés is fel vetteti velem azt az ideát, amelyet Gál Jenő képviselőtársam már a múlt alkalommal történt felszólalásban felvetett, vájjon a népjóléti minister ur nem tartaná-e időszerűnek az orvosi kamara kérdésével való foglalkozást. Ennek kapcsán igen jó megoldás volna az orvosi nyugdíj- és gyámintézet, 9. ülése 1927 június 17-én, pénteken. amely azután az állam támogatásával átvállalhatná a pénztári orvosok nyugdíjának kielégítését is. A magyar orvosi társadalom egyik régen érzett hiánya, hogy a többi szabad pályán lévő és a közfeladatok megoldásában részes élethivatásokkal szemben mindezideig nélkülözi a hivatalos jellegű érdekképviseletet. Felesleges a t. Ház előtt ráimutatnom azokra, a valamennyiünk előtt ismeretes körülményekre, amelyek ennek az állapotnak a hátrányait alkotiák. Egy magánjellegű egyesülés soha nem léphet fel azzal a súllyal, mint a közjogi személyiséggé vált hivatalos érdekképviselet. A magánjogi egyesülés semmiféle joghatóságot sem gyakorolhat azok felett, akik tagjai az egyesületnek, meri a tagok kivonhatják magukat a joghatóság alól az egyszerű kilépéssel, de ezenkívül az egyesület vezetése könynyebben kerülhet egyoldalú, vagy szélsőséges elemek kezébe, mint az olyan hivatalos érdekképviseletnél, amely esetleg az arányos képviselet elvén nyugodván, minden jogosult érdeket szóhoz juttathat. A hivatalos érdekképviselet hiányára vezethető az vissza résziben, hogy az orvosi hivatás gyakorlása közben észlelt és büntetőjogilag nem üldözhető visszaélések »megtorlás nélkül maradnak, hiszen a kuruzslásnak ezerféle fajtája van. Az országos jellegű orvosi egyesületeknek minden törekvése sem tudja az orvosi etika követelményeit valamennyi orvossal szemben százszázaiékiig érvéinyesiteni. Az orvostársadalommal szemben nem teljesen alap nélkül hangzottak el egyes tagjainak álláisfoglalása folytán olyan észrevételek, amelyek az orvosok túlnyomó többségében meglévő szociális érizékhiájny'át kifogásolták az összes orvosoknál. Sokan ellenvetik, hogy jelen pillanatban az orvostársadalom 90%-ig benne van az Országos Orvosszövetségben, s hogy a Szövetséget, mint hivatalos érdekképviseletet, szóhoz ' juttatták ugy a székesfőváros törvényhatóságában, mint a felsőházban éls talán szóhoz jut a vidéki törvényhatóságokban is. De egyidejűleg megfeledkeznek arról, hogy mindegyik törvényben benne szerepelt' az a klauzulái hogy csak addig jut az Országos Orvosszövetség szóhoz, mig az orvosi kamara meg nem alakul. Ez tehát azt bizonyítja, hogy ugy látszik, a kormánynak is elhatározott szándéka, hogy az orvosi kamara ügyét megoldásra vigye. Ezeken a visszásságokon csak ugy lehet segíteni, ha a törvényhozás az ügyvédek és mérnökök mintájára az orvosokat is hivatalos érdeképviseleti szervbe, orvosi kamarába tömöríti. Egyedül ez a megoldás látsizdk alkalmasnak arra, hogy ugy az orvosi kar beléletében, mint az orvosi karnak a nemzeti társadalomba való beidegződésében itt-itt előforduló és a jövőben esetleg súlyosbodó nehézségeket eltüntesse. Ezenfelül azonban az Országos Orvosi Kamarára nézetünk szerint még egy nagyon fontos feladat is vár. A szabad pályán működő orvosok előtt a mérsékelt vagyonszerzés önmagukkal és családjukkal szemben kötelességnek tűnik fel és azon a természetes érzésen alapul, hogy öreg koráról és hátramaradottjairól minden tisztességes ember gondoskodni igyekszik. Ennek a vagyonszerzésnek lehetőségét azonban az utolsó évtizedek világgazdasági válsága mind nehezebbé teszi, amely körülményt még súlyosbítja az is, hogy az ugyancsak fokozatosan szegényedő többi társadalmi osztályok orvosi ellátásáról a korma-
