Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

352 T

Az országgyűlés képviselőházának 69, figyelembevétele mellett az önkormányzati szervezetet csak azon az alapon lehet felépíteni, hogy az intézmény terheinek viselői a teherviselés alapján és annak arányában vesznek részt az intézmény igazgatásában. Olyan biztosi tási ágazatokat, amelyekben a teher-, illetőleg a kockázatviselők egészben vagy részben mások, ugyanabban a szervezetben egyesíteni logikusan, a siker reményében nem lehet és nem is szabad. Tipikusan ilyen két biztosítási ágazat a betegség; és balesetbiztosítás. Az elsőnél a biztosítási kockázatot a munkások és a munkaadók közösen viselik; az utóbbinál a kockázazato.t a (munkaadók egyedül viselik. Az egységesítés közvetlen következménye az kellett hogy legyen és az is lett, hogy az önkormányzat helyett annak puszta látszata mellett egy álönkormányzat létesült, amely tulajdonképen semmi egyéb nem volt, mint pártdiktatúra. Az illogikus egységesités és központosítás meg is teremtette :a maga keserű gyümölcseit. Az egységesített és központosított munkásbiztositás az ádáz küzdelmek és harcok állandó 'színhelye lett. A munkásság helyett az önkormányzatban sztereíplő '' szociáldemokrata párt dominált a biztosítás kérdéseiből következetesen hatalmi kérdéseket csinált és pozícióját illetéktelen hatalom és befolyás megszerzésére, megszervezésére és érvényesítésére használta fel. Állandóan szembeszállt és ujat húzott az állami felügyelő hatóságolkkal. Befolyása alatt az adminisztráció az egységesített és központosított imunkásbiztositásban épen ugy túltengett, mint mindenhol, .ahol szocialista-uralom van és ahol az ő kezükben van a döntő befolyás. Az adminisztráció túltengése alatt az intézmény az egységesités és összpontosítás nyomán várt és megjövendölt olcsó és gazdaságos intézmény helyett a világ legdrágábban adminisztrált munkásbiztositási intézménye lett. Pénzügyileg is épen az ellenkezője következett be annak, amit a törvény alkotói hirdettek. Megerősödés és tőkegyűjtés helyett az Országois Pénztár országos deficitgyüjtő intézménynyé vált. A betegségi biztosítási és balesetbiztosítási tartalékalapokat — mint az előbb említettem — a törvényes rendeltetésüktől eltérő célokra fordították és költötték el, a pénztári alíkialmazlöttakat pedig, miután többszörösen politikai célokra használnák fel őket, annyira szaporították, hogy az adminisztráció ennek költségeit egyáltalában nem volt képes fedezni. Épen ezekből a szempontokból kifolyólag el nem titkolható aggállyal konstatálom, hogy a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatban ezt a célszerűtlennek bizonyult szervezetet továbbra is fentartják. Ezeket az aggályokat a törvényjavaslat indokolása és bizottsági jelentésnek erre vonatkozó része sem oszlatja el előttem egészen, mert lényegesen megerősítik az egységesités illogikus voltát és a rendszer fentartását. Ezzel szemben tulaj donképen ugyancsak figyelembe nem vehető ínelléktekrntetekkel magyarázza a dolgot a törvényjavaslat indokolása, hogy »a logikus tárgyi szempontoknak megfelelő szervezet létesítése a biztositottakkal szemben méltánytalan és a szociális szempontból viszafejlesztés volna.« Ez inkább szocialista, mint szociális izü állásfoglalás és egyenesen antiszociális dolog, mert hiszen célszerűtleneknek és károsaknak bizonyult szervezeteket továbbra is fentart. De utalok a német példára, amelyet fel sízoktak hozni és amelynek következtében misztifikáció áldozatai azok is, akik hitelt adnak annak az állitásnak, hogy külföldön, különösen ülése 1927 június 17-én, pénteken, Németországban is komoly hajlandóság nyilatkozott volna meg arra nézve, hogy a munkásbiztositás olyan vagy legalább hasonló intézmény keretében egységesittessék éjs központosittassék, mint amilyen módon nálunk történt és — amint a törvényjavaslat indokolása mondja — csak az eddigi fejlődési irány nehezíti meg, az elméleti meggondolások alapján mindinkább helyesnek felismert, egységesités megvalósítását. Ezzel szemben a valóság az, hogy az elmúlt húsz esztendő alatt nemcsak nem követték a civilizált világon sehol sem ezt az álláspontot, és azt az 1907-ben adott példát, amelyet a magyar törvényhozás mutatott, hanem métrtékadó helyekről még csak kísérlet sem történt erre, dacára annak hogy Németországban, Franciaországban, Csehországban, Angliában a hatalom éveken át szociáldemokrata kormányok kezében volt, amelyek tudvalevőleg könnyen túltették magukat minden fejlődési irányon, minden tradíción, a történelmi hagyományokon. Ez is azt bizonyitja, hogy nem ilyen külső körülmények, hanem mélyebben fekvő tárgyi szempontok és főképen a tények logikája szól az ellen, hogy az egységesítés és a központosítás teljes egészében ketfesztülvitessék. A magyar példa, azt hiszem, nem követendő, hanem intő példaképen fog állani odakünn és én azt hiszem, hogy ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelése után is kénytelen lesz a magyar törvényhozás novelláris utón módosítást eszközölni, amely módosítás épen ennek utókövetkezményeit kénytelen lesz majd eliminálni. A kö&pontositáis dogmájának megfelelően a kerületi pénztárakat teljesen megszünteti, az egész betegbiztositást az egységes Országos Pénztárra bízza a vállalati pénztárak létesítését egyenesen megnehezíti, úgyhogy kétségtelen, hogy gyakorlatilag véve az az álláspont, amelyet a bizottsági jelentés elfoglal, egyértelmű a tilalommal. Érdekes megemlíteni itt is, hogy Tisza Istvánnak ebben a kérdésben mi volt az áláspontja. Ö a kényszerbiatositás szervéül a kerületi pénztárakat tekinti, ezeknek működéséről azonban megállapít ja, hogy az nem kielégítő. Az akkor működő pénztári formák közül ellenmondást nem tűrő adatok segitsélgével megállapítja, hogy egyedül a vállalati pénztárak azok amelyek beváltak. Ebiben a beszédében többek között ezeket mondja (olvassa): »Van tehát egy valóban egészséges, valóban viruló ága a betegsegély ezé'si ügynek, és ez a vállalati plénztár. Most máír eltekintve azoktól a magasab céloktól, amelyek a munkáskérdés helyes rendezéséhez fűződnek, olyan reformhoz^ amely azért, hogy egy intézménynek beteg részét megjavítsa valamivel, áldozatul dobná oda annak aa intézménynek egyedül egészséges részét, olyan reformhoz hozzájárulni nem lehet.« Majd igy folytatja (olvassa): »Tekintettel a kifejtett szociálpolitikai szempontokra, szükséges volna először is a vállalati pénztárak sorsát és virulását biztosítani. Itt mindenekelőtt mellőzendő volna nemcsak az ezer főből álló tagminimum, de egyáltalában minden tagminimum.« Majd később ezt mondja (olvassa): »Az az egész felfogás, hegy nagy taglétszám szükséges arra, hogy a Betegsegélyezési Pénztár virulhasson, csak a kényszeregyesületekre és ott is elsősorban a kerületi pénztárakra vonatkozólag áll, mert csak azoknak van olyan nagy apparátusra szükségük, mely csak nagy taglétszámmal működhetik kellő sikerrel.« Erre vonatkozólag legyen szabad azt mondanom, hogy magam is láttam nagyon sok vál-