Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

338 Az országgyűlés képviselőházának 6 Avagy nincs igazam? A szociáldemokrata párthoz tartozó és a keresztényszocialista szakszervezetekben működő képviselőtársaimon kivül valamennyien majdnem ugy vagyunk, hogy a mindennapi életben három gróffal, tiz nagybirtokossal, harminc iparossal és száz kisgazdával találkozunk, érintkezünk és folytatunk eszmecserét, amíg egy eleven gyárimuukás akad utunkba, amig egy munkásnak alkalom adódik arra, hogy lelkét, panaszait és reményeit elénk tárja. Ezért kivánok elsősorban a szociálpolitikának a munkáskérdésre vonatkozó ágazatával foglalkozni, amit természetesen nem tehetek meg anélkül, hogy a munkáltatónak, a nagytőkének, a gyáriparnak álláspontját, valamint a nemzetgazdaságnak s az általános szociálpolitikának több problémáját ne érintsem. Azt hiszem, hogy célkitűzésem helyes és indokolt. Meggyőzött erről főleg ama tapasztalatom, melyet legutóbbi parlamenti beszédem alkalmával mentettem. Az történt ugyanis, hogy amikor a szociáldemokratákat és a szociáldemokráciát ostoroztam, tapsvihar, — legalább hellyel-közzel azt is mondhatom, szerénytelenség nélkül — tapsvihar kisérte szavaimat, amikor azonban a kapitalizmus bűneire és a munkásság életviszonyaiban kétségtelenül jelentkező viszásságokra és igazságtalanságokra utaltam, szemmel láthatólag megcsappant az együttérzés a t. Házban, ellanyhult a taps és elhalkult az éljenzés. Egyébként ugyanennek a jelenségnek voltunk tanúi Haller István t. képviselőtársam legutóbbi beszéde alatt; ugyanazok a képviselők ugyanis, akik élénken helyeseltek akkor, amikor Haller István t. képviselőtársam a szociáldemokrata alapon álló szakszervezetek diktatúráját támadta, feltűnően elhallgattak és elnémultak akkor, amikor a tőke szivtelen és brutális fellépésről beszélt. Ez pedig annak jele, hogy itt az a két bálvány, amely ráfeküdt az emberiség lelkére a kapitalizmus és a marxismus, nem részesül egyenlő elbírálásban. (Gaal Gaston: Megértik azok egymást!) s annak bizonyítéka, hogy itt még erős propagandára és hangulatkeltésre van szükség a kapitalizmus diktatúrája ellen, amely nem kevésbé vészthozó, mint a másik. T. Ház! Ezek előrebocsátása után elsősorban ama kérdésre felelek: milyen a munkás helyzete, milyenek az életviszonyai a modern társadalomban, a liberális kapitalista rendben s elsősorban milyen magának a munkásnak helyzete a bérszerződés megkötésénél. A munkások majdnem kivétel nélkül vagyontalanok s arra, vannak utalvai, hogy vállalkozóit, munkáltatót keressenek, akik munkaerejüket bérszerződés alapján veszik igénybe. Ebből pedig az következik, hogy a munkás egész exisztenciája a bérszerződéstől s az azt kisérő körülményektől függ. Jogilag ugyan teljesen egyenrangú félként áll a munkaadóval szemben, de tényleg nem. Ha megengedjük ugyanis — aminthogy meg kell engedni, — hogy bármely szerződésnél a két szerződő fél mindegyike csak akkor rendelkezik egyenlő szabadsággal, amikor mindegyik visszautasithatja a feltételeket anélkül, hogy ebből őt nagyobb kár és veszedelem fenyegetné, mint a másikiati. el kell ismernünk azt is, hogy a munkás ritkán van abban a helyzetben, hogy nemcsak jogilag, de tényleg is egyenrangú felként köthessen bérszerződést ía munkáltatóval. A munkás helyzete, kapcsolatban a szerződéssel, más szempontból is kedvezőtlen. Aki tőkéjét bankba helyezi, házát- bérbeadja, áruit '. ülése 1927 június 17-én, pénteken. piacra viszi, gazdasági vonatkozásban szenved bizonyos változást és megkötöttséget, de egyénisége szabad marad. Nem igy a munkás. A munkáltató ugyanis, aki a bérszerződés alapján a munkás munkaerejével rendelkezik, tömérdek vonatkozásban annak egyéniségével is diszponál, mivel a munkateljesítmény rendszerint helyhez és időhöz van kötve, s nem ritka esetben életveszedeleimmel is jár. Azután más áruk a szükséglethez és a kereslethez képest termeltetnek, de a munkásnak munkaereje A

adva van, tekintet nélkül a piac ós kereslet szükségleteire. Mármost ha a többi áru ára esik. ha nem fedi a termelési költséget, a termelés megszorításával az árképződés befolyásolható, de mit tegyen a szegény munkás, ha munkaereje iránt megcsappan a kereslet? A kapitalista rendszer csak arra néz, ho^y minél olcsóbb munkaerőt szerezzen. Hogy a muiukást megfelelő igazságos bér illeti meg, arra a liberális-kapitalista rendszerben nincs paragrafus, ennek inkább az a sarkalatos tétele, hogy a munkaerőre nézve ugyanaz a szabály áll, mint minden árura és termeivényre: amiből sok van, az olcsó, amiből kevés van, az dráffa. Minél több a munkát kereső, annál kisebb bért kell érte fizetni. Márpedig ez az elv, a kereslet és kínálat elve, a munkaaerőre alkalmazva az égbekiáltó bűnök közé tartozik, mert a munkást megérdemelt bérétől fosztja meg. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a technikai felfedezések, gazdasági válságok a munkás munkaerejét sokszor teljesen feleslegessé teszik s leírhatatlan nyomorba döntik a munkások ezreit és tizezreit. És igy folytathatnám ecsetelését ama kedvezőtlen, jogilag bár egyenlő, de tényleg hátrányos helyzetnek, melyben a munkás a bérszerződést kénytelen megkötni, de feleslegesnek tartom, mert a tárgyilagos nemzetgazdasági tudomány már rég eldöntötte, hogy mig a bérszerződés a munkáltató szempontjából a legtöbb esetben üzletkérdés, a munkás szempontjából a legtöbb esetben életkérdés. (Ugy van! Ugy van! half elől.) T. Ház! Amilyen kétségtelen tény az, hogy ez a gazdasági rendszer önző, pogány szellemű, a keresztény felfogástól elrugaszkodott, oly elszomorító, hogy ez a kapitalista gondolkozás át és átjárta a társadalmat; hogy a közvélemény, az uralkodó osztályok meglepő előítélettel és elfogultsággal viseltetnek a munkáskérdés iránt; hogy a kapitalizmusnak minden anarchiáját elnézik vagy legalább könnyen beletörődnek abba, ellenben a munkásság legszerényebb és legjogosabb megmozdulását is rossz szemmel nézik és mögötte mindjárt a lázadásnak és forradalomnak hidráját sejtik. Igy például azt tartják, hogy a munkás mindenképen köteles dolgozni s hogy vét e kötelessége ellen, ha ellenmondás nélkül vonakodik elfogadni a szabad versenyből folyó sokszor igazságtalan feltételeket. Azt mondják, hogy a munkás mindenképen hálára van kötelezve kenyéradójával szemben, ellenben nem igen emlegetik és értékelik azt, hogy viszont a munkás a vállalkozónak a maga munkaerejét bocsátja rendelkezésére, amely nélkül nem boldogul. Elég nagy baj az is, hogy a nagytőkésnek, a gyáriparosnak érdekeit szeretik azonositani a munkások érdekeivel. Amit a Gyosz. akar, legyen az védővám vagy más kedvezmény, az mindig az iparnak, az országnak és a munkásságnak használ, pedig ritka esetben ez az igazság^ Ha ellenben egyes kartellek és trösztök a konjunktúrát kiuzsorázzák és a közszükségleti