Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés képviselőházának 6< gőzhajózási Társaságot. A magam részéről kijelentem, hogy érvényt fogok szerezni ezeknek az intencióknak, akár a mai törvény alapján, akár, ha kell, uj rendezés alapján is,, de nem tehetjük azt, hogy ennek a társaságnak nyugdíjasait lehetetlen helyzetbe hozzuk". A pánzügy minis ter urnák ez után a nyilatkozata után nagy volt a fellélegzés a nyugdíjasok körében. Ez határozott beszéd, itt a minister ur megmondotta azt, hogy vagy novellával, vagy novella nélkül, de segit ezen az állapotom; Ezt akarjuk csak és igy örömmel konstatálom én, aki annyit hadakozom a pénzügyminister úrral, hogy ebben az égbekiáltó igazságtalan helyzetben férfiasan levonja a konzekvenciákat és határoziott ^nyilatkozatot tesz. Mégis interpellációt jegyeztem be a mai napra abból az okból, mert az appropriációs törvényjavaslattal kapcsolatban nem lehetett a részletekben rámutatni arra, hol és miképen csattan a Dunagőzhajózási Társaság alkalmamazottain ennek a törvénynek kihatása. Azóta a nyugdíjasok maguk gondoskodtak arról, hogy minden egyes képviselőtársam tiszta képet kapjon. Minden egyes képviselőtársam kapott egy litografált ivet, amelyen néhány száz példa van felsorolva, nevek vannak megemlitve pontos cimmel, az illetőknek volt tényleges állományú rangjával, a szolgálati évek pontos kimutatásával és ebben a kimutatásbam Összegszerüleg papirkoronában megvan említve,, mennyj nyugdíjuk volt az illetőknek a törvény életbeléptetés előtt és mennyivel kevesebb nyugdíjuk van most a nyugdíjvalorizációs törvény életbeléptetése után. (Ugy van! Ugy van!) Természetes dolog, hogy nincs a világnak olyan kormánya, nem lehet egy kormánynak olyan érzéketlensége szociális kérdések iránt, (Szabó Sándor: Az a baj, hogy a részvényesek nem kapnak semmit! — Malasits Géza: Az élvezeti jegyesek nem kapnak semmit, a részvényesek kapntak, mert azok angolok!) hogy ilyen kimutatás iránt érzéketlen maradhatna. Sem a kormány, sem az országgyűlés nem maradhat érzéketlen és nem mehetünk el nyári pihenésre anélkül, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban 'ne foglalkoznánk. Lehetetlen dolog, nem akarhatta a törvényhozó, nem akartuk mi, nem akarta a többségi párt, nem akarta az ellenzék, senki sem akarta, hogy a nyugdíjvalorizációs törvény életbelépése után ilyen szomorú helyzet keletkezzék és idejussanak a nyugdíjasok. Nem olvasom fel az; adatokat, bár megérdemelné a Dumagőzhajózási Társaság igazgatósága, hogy a képviselőház naplójában örök időkre meg legyen örökítve az a szivtelenség, lelkiismeretlenség és kegyetlenség, amellyel alkalmazottai, illetőleg nyugdíjasai iránt viseltetik. De szóvá kell tennem azt, hogy mik a következményei ennek az eljárásnak. Fölmutatom a t. Ház előtt eredetiben a Budapesti Székesfővárosi Szeretetotthonnak hivatalos bélyegzővel ellátott kimutatását, igazolását arról, hogy a Dunagőzhajózási Társaság nyugdíjasai közül kik vannak jelenleg a szeretetházban. (Olvassa): „Özv. Kadletz Gyuláné, I. Dunagőzhajózási Társaság gépüzemvezető özvegye, özv, Häuser Gyuláné, DGT. irodatiszt Özvegye. Jugel József, DGT. gépüzemvezető, Bayer Ferenc DGT. főtiszt, özv. Pinkay Lajosné DGT. gépüzemvezető özvegye és Liszi Ferenc DGT. éjjeli őr. Ezek mind a Dunagőzhajuzási Társaság nyugdíjasai, akik a székesfővárosi budai Szeretet Otthonban jelenleg is ápolás és gondozás alatt állanak, osekély nyugdíj jár an- ' S. ülése Í9/7 június i5-én, szerdán. 333 dóságuk miatt." Maga a Szeretetotthon leszögezi tehát azt, hogy csekély nyugdíjuk miatt vannak ott. Hozzám intézett levelében panaszkodik özv. Hartmann Antalné, hogy (olvassa): „Férjem, mint az Első Dunagőzhajózási Társaság hajóskapitánya 40 évi szolgálat után ment nyugdíjba, özvegyi nyugdíjként a vállalat 1926. évi augusztus 31-ig 1,050.000 koronát folyósított részemre, míg az ujabb törvény folytán ezt a nyugdíjat leszállították 475.000 koronára". (Felkiáltások a jobb- és baloldalon: Hallatlan!) — Tehát 1,050.000 koronáról 475.000 koronára szállították le a nyugdíját. (Farkas István: Ezért kellett a nyugdíj valorizáció !) — „Minthogy ezen nyugdíjösszegből magamat fentartani nem tudom, mint hajóskapitány özvegye, kénytelen voltam otthonomat feloszlatni, illetve nehezen megszerzett ingóimat lassankint eladogatni, hogy létfentartásomat némileg biztosithassam, végre mindentől megfosztva, a nagy nélkülözések következtében betegen, háztartási alkalmazást vállaltam, hogy legyen miből megélni öreg napjaimra, most ilyen nehéz helyzetbe jutottam. Egész életemben takarékos voltam, de málha vi 38 pengő nyugdíjból képtelen vagyok élni, mert ezen összeg még házbérre sem elég." A másik panasz özv. Neliba Ágostonnétól érkezett, akinek férje az Első Dunagőzhajózási Társaság felügyelője volt és 35 esztendőn át e társaság szolgálatában állott, 1918-ban meghalt. A következőket irja (olvassa): „Szegény férjem mindig azt mondta, hogy ne féljek, mert mi asszonyok nagyon jól leszünk ellátva, jó nyugdíjat és lakbért is kapunk — pedig nagyon csalódtunk — mert én is itt vagyok évek óta egy és félméteres köves konyhán, hogy valahogyan megélhessek és a lakbéremet sem vagyok képes megfizetni. Valamikor nagyon büszke voltam, hogy ennek az Első Dunagőzhajózási Társaság egyik főtisztviselőjének a neje voltam, ma pedig szégyellem, hogy e társaság nyugdíjas főtisztviselőjének özvegye vagyok. Amig lehetett, minden szép holmimat eladogattam s ebből tengettem valahogy magam. De most már mindenemből ki vagyok fosztva s nemsokára az uccai koldusok sorába fogok kerülni, ha a mélyen t. kormány nem segit rajtam, stb. stb." Kéri tehát, hogy e törvény alól mentesítve legyenVannak nálam csekkszelvények, amelyek bizonyítják, hogy pl. valaki, akinek 1926 augusztus 31-ig 668.000 korona nyugdíja volt, szeptember 1-én az itt lévő csekkszelvény szerint 277.000 korona, január 1-től pedig pengőre átszámítva, 22 pengő nyugdíjat kap (Perlaki György: És ebből éljen meg!); szolgálta pedig a férje 20 teljes esztendeig ezt a dúsgazdag társaságot. Szabóky Jenő: Meg kellene vonni a kabotázsforgalmat az ilyen társaságtól!) A t. pénzügyminiszter ur annakidején azt mondta, hogy a nyugdíjat a vagyonátmentés arányához kívánja alkalmazni. Akkor már rámutattam arra, hogy a Dunagőzhajózási Társaság milyen dúsgazdag vállalat, rámutattam arra, hogy a különböző országok területén milyen szédületes nagyértékü vagyontárgyai vannak; rámutattam a fokozatos gyarapodására, építkezéseire; rámutattam arra, hogy mit jelentett neki a háború, — mert neki a háború sem jelentette ugyanazt, mint másnak, mert a háború is ránézve keresetet jelentett — és rámutattam még ezekre az értékekre is, amelyeket a mohács—pécsi vasút és az ő kőszénbányái jelentenek. (Szabóky Jenő Ahol a vezető egy