Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-68
326 Az országgyűlés képviselőházának ellátást. Ha kapják, örülnek neki; de miért épen az orvosoknak kell azoknak lenniök, akiknek mindenütt engedni kell? Most is kijelentem, minden félreértés elkerülése végett, hogy ott, ahol rá vannak utalva, az orvosi kar szívesen áll rendelkezésre, de ott, ahol megfizethetik, ezt ingyen mégsem lehet kivánni. Hiszen az orvostól is ^ megkívánják nemcsak a társadalmi kötelezettségeket, hanem az adókat is; mindent épen ugy meg kell fizetnie neki is, mint bárkinek. Hiába mondtuk és mondjuk, hogy mennyi ingyen-szolgálatot teljesítünk. Mert mi mindenen megy keresztül az orvos? Az az orvos megy az uccán, valakit elüt az autó vagy a kocsi, az illető vérzik, az orvos odamegy, a legjobb ruháját tönkreteszi, de segitséget nyújt és nem gondol arra, hogy ki fizeti meg, hogy csak a jó Isten fizeti meg. Ott vannak a járványos betegségek, amelyeknél a kezelés nagy veszedelemmel jár magára az orvosra és családjára nézve is. Különben etekintetben is ma is az orvosok hozzák ismét a leg-nagycbb áldozatot. Ma már a legtöbb helyen kötelezőleg van elrendelve, hogy a járványos beteget el kell különiteni a családtól és kórházba kell szállitani. Az orvos tehát, aki egy elég jómódú családnál heteken, hónapokon át gyógy ithatná például a tifuszbeteget, és X mennyiségű látogatást tehetne, kénytelen rögtön bejelenteni és beutalni a beteget a kórházba, minek következtében természetesen a keresetét elveszti. Az orvosok jó képet csinálnak ehhez a közegészségügy érdekében, de a jó vidéken ezért még meg is neheztelnek az orvosra. Ott ugyanis azt mondják, hogy a vörhenyes beteget ne jelentse be, ne vitesse be a kórházba, mert nem akarják kórházba adni. Az orvos mindennek ellenére, megreszkirozza, hogy a család nem fogja többször hivni, mert megharagszik érte, azonban neki kötelessége, hogy bejelentse a ragályos beteget, ha mindjárt beviszik is a kórházba. Több ilyen kérdés van, amit fel tudnék hozni, most még arról akarok rövidesen megemlékezni, ami általánosan tudva van, hogy a legtöbb helyen a pénztári tisztviselők és az orvosok között harc folyik. Mi ennek a legtöbb esetben az oka? Itt a laikus jön összeütközésbe a szakértővel, A pénztári érdekeltek, a tisztviselők elsősorban azt akarják, hogy a betegsegélyezés, a táppénz minél rövidebb ideig tartson, a beteg minél hamarább meggyógyuljon, költségbe ue kerüljön. Az* orvos pedig lelkiismerete szerint, azon iparkodik, hogy az illető teljesen meggyógyuljon, és ugy kezdje meg ismét a munkát. Ebben a tekintetben példaképen felhozom a háborús tapasztalatokat. Akik a katonaságnál, mint orvosok szolgáltak, tudják, hogy a laikus tisztek részéről milyen nyomásnak van kitéve az orvos. A tisztek előtt nincs más, mint szimuláns. Ezek azt mondják, hogy az orvos gyönge, vagy nem tudom, micsoda. Ebben a tekintetben hivatkozhatom nagyon sok kartársamra, akik bizonyíthatják, hogy a háborúban milyen erőt kellett kifejteniök. A napokban megható ünnepélyen vettünk részt, amelyen a Ház tagjai közül is többen ott voltak: a nagykőrösi hősök szobrának leleplezésén. Amikor láttam és hallottam, hogy 1011 hősi halottnak emlékét képviseli a szobor, eszembe jutottak azok az önfeláldozó körösi orvosok, akik oly sok esetben mentettek meg olyanokat, akiket a katonaság, a tiszt urak visszaküldték volna a frontra és az orvosok nem engedték. Nem mondom, a tiszteknek is igazuk volt abból a 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. szempontból, hogy odakint minden emberre szükség volt. Azonban egy beteg embert nem szabad kiküldeni, mert aki esetleg összeesik, mire kiér a frontra, ha itthon maradt volna, egy hét alatt meggyógyult volna, és alkalmas lett volna, ott pedig a fáradalmakban elpusztult és meghalt. Nehéz dolog volt ez az orvosnak. Sokszor még vizsgálatot is inditottak ellene, hogyha nem tartották elég szigorúnak ebben a tekintetben. Mondhatom, tartozom ezzel a kijelentéssel kartársaimnak, akik velem, vagy alattam szolgáltak — mert hiszen körülbelül 35 orvosom volt Pest vármegye alsó részében, a kecskeméti kórházban stb., akik vezetésem alatt állottak —, hogy csak egyetlenegy községi orvosról lehetett azt mondani, hogy eltévelyedett és túlment^ azon a határon, amelyet az orvosi kötelesség és a humanizmus megszabott, a többiek lelkiismeretesen teljesítették kötelességüket. így áll a dolog a betegpénztár orvosai részéről is. Mert ha az orvosok helyzetét veszszük, az ő helyzetük könnyebbedik azzal, ha kevesebb betegük van. Általában azt lehet mondani — és hiába tagadjuk —, különösen a nagyobb városokban, ahol a legtöbb beteg a pénztárnál gyűlik össze, több betege van az orvosnak, mint kellene, tehát a tömeggyógyitás nem csupán szállóige, hanem a gyakorlatban is tényleg megvan. Az orvos azon volna, hogy minél előbb megszabaduljon a betegtől, hiszen naponta egyszer-kétszer ki kell mennie hozzá, meg kell látogatnia, s ezzel időt tölt, már pedig jövedelme úgyis megvan, ez neki nem áll érdekében. Ezzel szemben viszont becsületbeli kötelessége, lelkiismerete azt parancsolja, hogy azt a beteget állitsa talpra és egészséges állapotban adja vissza családjának s foglalkozásának. Ezek azok a körülmények, amelyek orvosok és pénztári tisztviselők között igen sokszor bizonyos kellemetlenséget idéznek elő, é» emiatt hangzanak el olyan kifakadások, amilyen pl. egy előkelő pénztári tisztviselőé, aki — sajnos — azt mondotta: „Szép intézmény volna ez a pénztár, csak orvosok ne volnának benne!" Mi nem mondjfuk ezt megfordítva, hogy szép intézmény volna ez a pénztár, ha tisztviselők nem volnának benne, hanem azt mondjuk, hogy igenis, megfelelő tisztviselők legyenek ott. Jól esett azt olvasnom a többi javaslatban, hogy olyan magasabb állású tisztviselőket, olyan szakképzett embereket óhajtanak alkalmazni, akiknek szakképzettségük, tudományuk vitán felül áll, szivük van. ahhoz, hogy az intézetet megfelelően vezessék. Természetesen itt azután a végrehajtásnak is megfelelőnek kell lennie. Ha ezek az elvek lesznek irányadók az orvosoknál is, akkor nem kell félni. Felhívom erre a népjóléti minister ur figyelmét, hogy miután ezek az állások, azt hiszem, nem lesznek jogi kvalifikációhoz kötve, adjon teret itt az orvosoknak és főorvosoknak arra, hogy esetleg igazgatók legyenek. Itt • van egy másik, nagyon szép szociális intézmény, a gyermekmenhelyeké. Ott is orvosok az igazgatók. Vannak kórházak is, ahol az orvosok igazán megfelelő módon igazgatnak. Ha az orvosoknak megadják, hogy főorvosokból igazgatók lehetnek, ez emelni fogja ambiciójukat. Viszont azt is kérem, ha olyan alakban fogadja el a t. Ház a törvényjavaslatot, amint azt többen kivánták, így pl. Homonnay Tivadar t. képviselőtársam is, hogy az igazgató a IV. fizetési osztályba legyen, ez az orvos-tisztviselőket épen ugy érintse, mint a többieket. Azt
