Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-68
314 Az országgyűlés képviselőházának 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. tositás, sem pedig a betegség elleni biztosítás a gazdasági cselédre és annak családjára nézve a föld kerekségén nincs vagy nem lehet, mint nálunk. De még a gazdasági úgynevezett időszaki munkásoknak (aratók stb.) is megvan a teljes balesetbiztosítása, mert ezekre is szól a gépek mellett dolgozókra vonatkozó biztosítás. Van azonban egy bizonyos fluktuáló mezőgazdasági munkáselem, az úgynevezett napszámoselem, amely még időszaki munkásnak sem szegődik el. Ezek többnyire nem is családfentartók, mert többnyire vagy az uradalmi cselédeknek vagy az aratóknak gyermekei vagy pedig parasztgazdák gyermekei, akik t. i. a családfők a saját birtokukon dolgoznak, nagy családjuk lévén azonban és munkaalkalom lévén a szomszédos gazdaságokban, gyermekeiket időnkint elküldik hol ide. hol oda napszámba. Ezek a napszámosok fluktuáló elemet alkotnak, amelyet a munkáltatóhoz nem köt más, mint az, hogy beáll reggel a munkába és már esetleg délután ki is áll a munkából s a félnapi napszámért a markát tartja. Ezeket biztosítani abszolúte lehetetlenség, mert ezeket szisztémába szedni, ezekről kimutatásokat készíteni, ezeknek változásait megfelelő módon bejelenteni, ez azt jelentené, hogy az uradalmaknak külön irodát kellene erre tartani ok, amely kizárólag csak ezzel foglalkozzon. A középhirtokos és a parasztgazda pedig, aki pedig szintén dolgozik napszámosokkal, ezt a feladatot abszolúte képtelen megoldani, mert a velejáró mindenféle irka-firkát elvégezni teljesen képtelen. Röviden kifejtettem a magam álláspontját, amely szerint ilyen nagy kérdéseket, amilyen ez a nagy karitativ mű is, amely tulaj donképen csak egy kiszakított részlete annak, amit a minister ur megoldani kíván, szerintem ilyen részletekre szedve és elaprózva megoldani nem lehet. Vagy arra az álláspontra helyezkedünk, amelyet az előbb kifejtettem, hogy a közegészségügy szolgálata közérdek; akkor állami feladat és arra rendezkedünk be y vagy ha nem állami feladat, akkor nem lehet rákényszeríteni senkire, mert a munkaadó a munkadíjat megfizeti a munkásnak. A szolgálatot nem teljesítő munkásnak és családjának gyógykezeltetése már messzebbmenő állami érdek. Én is elismerem azt, hogyha egy munkás kiesik a munkából, mert megbetegedett vagy baleset érte, nem halhat éhen a családja. Erről azonban nem egy időszaki munkaadó köteles gondoskodni, mert arról, hogy igy történik, a munkaadó nem^ tehet. Ez csak állami feladat lehet, ha pedig állami feladat, akkor a megoldás módja nem ez, akkor nem lehet csak a társadalom egyes rétegeit megadóztatni, hanem egyaránt kell, hogy az, adózásból mindenki kivegye a részét. Erre szolgálhatna az államnak egy e pótcélra univerzálisan kivetendő pótad'ó. Lehet, hogy az én felfogásom helytelen, hiszen nem vagyok csalhatatlan; általában nagyon szerény szoktam lenni; amilyen kitartó vagyok nézeteim mellett, ha azok helyességéről meggyőződtem, épen olyan szerény vagyok abban a tekintetben, hogy rátukmálni nem akarom senkire az én nézetemet; viszont magamra sem hagyom rátukmálni a mások nézetét, akármilyen tetszetős köpönyegben jelenik is meg. Soha nem féltem attól, hogy olyan kérdésekben is. megmondjam a véleményemet, amelyek esetleg, kifelé nem népszerűek, és mondhatom sokkal könnyebb és népszerűbb szerep az, amelyet a t. képviselő urak a jobbés baloldalon betöltenek, amikor felállanak és hangzatos szép szólamokban elzengik a maguk gyönyörű megjegyzéseit — mások terhére, (Derültség.) de egyetlenegy sem állt elő a képviselő urak közül azzal, hogy ennek vagy annak a gyönyörű ideának költségeihez a maga részéről Széchenyi Istvánként csak legalább egy évi jövedelmének feláldozásával is hozzájárulni kéez volna. (Griger Miklós: Épen az a parazitizmus, hogy a munkáltató az államra hárítja a költséget!) A képviselő úrral nagyon sok tekintetben egyformán gondolkozom és most nagyon fáj, hogy ebben a kérdésben néni értünk egyet. Ne vegye azonban rossz néven tőlem, ha azt mondom, engedje meg, hogy^ a magám fe;iével gondolkozzék ebben a kérdésben. (Jánossy Gábor: Ebben mind megegyezünk! Az egész Ház egyetért! Szent a harmónia!) Ha azt vizsgálom, hogy ennek a törvénynek tulaj donképen mi az intenciója és mi lesz a hatása, — itt' megint előrebocsátom, tiltakozom az ellen, hogy ezt bárki is ugy magyarázza, hogy én itt a mélyen t. minister urnák akarok kellemetlenséget mondani — nem neki, a ministeriumának akarok igazságokat mondani. Megkülönböztettem egymástól ezt a két tényezőt, mert nagyon jól tudom, hogy a legjobb akaratú minister is, különösen a mai viszonyok között, olyan mértékbe esik bele a bürokrácia rabláncába hogy abból kiszabadulni majdnem képtelen. Amikor ilyen kérdésekben hangzatos jelszavak alatt megbújik azután egy egészen más gondolat vagy érdekkör... különösen egy minister, akinek végiére a kormány és pártja népszerűségére, politikai posszibilitására is kell sokszor gondolnia és a saját meggyőződésíéből is sokszor igen sokat fel kell áldozni tudni, akárhányszor talán nem tud azzal az önállósággal eljárni, amely kívánatos volna. Még egyszer ismétlem: nem a minister urnák mondom azokat, amiket mondok, a ministeriumáról azonban kénytelen vagyok kijelenteni, (Rothenstein Mór: De a minister ur a felelős!) hogy ezt a ministeriumot — nem titok, amit most mondok, már néhánysaor elmondottam — abszolúte feleslegesnek s megszüntetendőnek tartom. Ebben a koldus országban, amely itt az élet nehézségeivel küzkö'dik, ahol mindenki lerongyolódott, fentartsunk egy felesleges ministeriumot, amelynek egész ügykörét azelőtt ellátta egyrészt a belügyministerium egy ügyosztálya, másrészt a kereskedelemügyi ministeriumnak egy ügyosztálya, én olyan luxusnak tartom, amelyet szegény ország magának meg nem engedhet. (Ellenmondások a jobboldalon. — Egy hang jobbfelől: Es uj állami feladat!) Az uj feladatokat ugyanolyan körön belül meg lehetett volna oldani. (Haller István: Nem oldották meg a múltban sem az volt a hiba!) Nem tehetek róla, én csiak a magam nézetét tolmácsolhatom, másét nem. Hogy a bürokrácia kérdése ebben az országban hová fejlődött, ere nézve egy összeállítást leszek bátor a t. Háznak felolvasni, amely összeállítást, megvallom őszintén, nem én csináltam, hanem egy magasabbrangu tisztviselő barátom volt szives megcsinálni és rendelkezésemre bocsátani, mert akármilyen paradoxonnak hangozzék is, a tisztviselők között is van nekem még sok jó barátom. (Élénk derültség.) Ez a kis összeállítás az idők képe. Arra kérem a t. Házat, méltóztassanak figyelemmel meghallgatni, mert érdemes, a meghallgatásra és íméltótassanak belőle okulni, mert azt tartom, ütött az utolsó óra, hogy okuljunk, hogy
