Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

'Az országgyűlés képviselőházának ad arra is, hogy a-gyengék megsegítésére szolgáló eine szociális intézményeket az erősek a magúik részére használják ki. hiszen a jómódú ós a nagykeresetü egyén a maga és a családja részére sokkal jobban igénybeveszi a biztosítási intézmény segélyeit. Nem áll az, amit Kéthly Anna t. képviselőtársam mondott, hogy épen ezek már csak gavallériából sem veszik igénybe a szolgáltatásokat, mert a szolgáltatásokat épen ezek veszik elsősorban igénybe. Ezt én praxisomból tudom s tudja ezt minden orvos. Az az egyszerű munkás szerény, nem követel, kevéssel megelégszik, az, a munkás s annak családja is sokkal edzettebb, szerényebb, igénytelenebb, mint a jómódú, vagyonosabb ember. Épen ez az, ami aggállyal tölt el engemet abban a tekintetben, hogy a bérhatár felemelésével a vagyonosabbak is bekerülnek a biztosításba, akik az intézményt túlságosan igénybevéve, a kicsiket, a gyengéket rövidítenék meg. Az imént mondottam, —

s ez bizonyos ellenmondásra talált képviselőtársaim részéről — hogy a törvényjavaslat indokolásán szinte vörös vonalként húzódik végig, szelíden mondva, az orvosok iránti rokonszenv hiánya. Ilyen az a kijelentés is, amely ugyancsak ott olvasható, amely szerint állítólag mesterségesen nagyranöveít hangulatokkal

1 a biztositottak iránti ellenséges érzület árjába akarnánk sodortatni Az orvosi kar higgadt, meglett, intelligens osztály, amelyet ilyen beugratásokkal nem lebet ide-oda vagy amoda sodortatni, de kétségtelen, hogy az orvosi kar is tisztességesen meg akar élni, öregségére is félre kell vaj amit tennie, mert hiszen az orvosnak öregségére nincsen más, mint az, amit nehéz munkájával megtakarít, összekuporgat és ha időelőtt kidől a munkából, munkaképtelenné válik, rajta a jó Istenen kívül senki sem segít. Ezt az elbánást nem érdemlik meg az orvosok azért sem, mert hiszen annyi szociális ingyenmunkát, mint amennyit az orvosok végeznek, senki a világon nem ad a köznek. (Ugy van! Vgy van! a jobboldalon.) Az orvosi kar anyagi helyzete sohasem volt valami fényesnek mondható; kivéve egyes szerencsésekét, akik a jóból talán túlságos mértékben is részesültek, de általában az orvosi kar helyzete az utóbbi időben valósággal válságossá lett. Az orvosi karnak létérdeke, hogy ne engedje magát kihasználtatni és hogy ne legyen öt pengőért háziorvosa egy nagyszámú családnak, olyan családnak, amelynek keresete vagy évi jövedelme nemcsak hogy megmegközeliti, de meg is haladja az orvos évi jövedelmét. Ezek azok a kérdések, amelyeket egészen őszintén ide kellett hoznom s én remélem, hogy ezekre a minister ur megfelelő felvilágosításokat is fog adni és igy az orvosi kar is tapasztalni fogja, hogy az ő dolgával az országgyűlés komolyan foglalkozik. A bérhatár 3600 pengős felemelése helyett a bérhatárnak 3000, esetleg 3200 pengőben való megállapítását tartom helyesnek, nemcsak az Országos Biztositó Intézetnél, hanem a többi nyolc biztositó intézetnél is. ahol eddig teljesen szabad a határ, úgyhogy pl. a dohányjövedék igazgatója, a Mftr. igazgatója vagy a Máv. üzletvezetője avagy igazgatója^ egészen jogosan tagja lehet a biztositó intézetnek. A korlátozást én nemcsak az orvosi kar, hanem a biztositó intézetek érdekében is szükségesnek tartom, hogy ezáltal épen a legreászorulóbb munkáskategóriák megkaphassák mindazt, ami egészségük érdekében szükséges. Ha valami fe?. ülése 1927' június 15-én, szerdán. 307 lesleg maradna, amit én kötve hiszek, az preventív intézkedésekre lenne fordítható. Györki igen t. képviselő ur beszédében kiemelte, hogy ez a szegény osztály az, amely a háború és a forradalmak következtében testileg a legjobban lesatnyult. Ez teljesen igaz, mert hiszen nem a jómódúak állottok sorfalat az élelmiszerüzletek előtt, hanem épen ezek a szegény, nincstelen kisemberek. Először tehát ezeket kellene, hogy ugy mondjam, feljavítani, azután beszélhetünk a bérhatár kiterjesztéséről, de addig nem. Nagy, évtizedes mulasztásokat nem lehet már ól-holnapra megszüntetni és ne akarjuk egyszerre a legjobbat megteremteni és ezzel a már meglevő dolgot is kockáztatni, hanem lépésről-lépésre előre haladva teremtsük meg a jobbat és alkossuk meg azt, amit itt a túlsó oldalon is igen sokan emlegettek és amire ennek az intézménynek tényleg szüksége van és amire meg is van a lehetőség. t A törvény első szakasza határozottan megadja a jogot arra, hogy a népjóléti minister ur ujabb kategóriákat vonhasson be a biztosításba és hogy a bérhatárokat is felemelhesse. Én azt hiszem, hogy a minister ur annakidején ezzel a jogával élni is fog. Én a magam részéről ezt a javaslatot kerettörvénynek, alaptörvénynek gondolom, amelynek alapján azután előre lehet haladni akkor, amikor ez a nagy átalakulás megtörtént és amikor tudjuk azt, hogy ennek a biztosítási intézménynek alapjai hogyan vannak lerakva. A kötelező és önkéntes biztosítás nagymérvű kiterjesztése azon a réven is eredményezni fogja a segítésre valóban rászorulók megrövidítését, hogy a tag feleségén és gyermekein kívül a szülők, a nagyszülők, a testvérek, az unokák is minden külön ellenszolgáltatás nélkül részesülnek a nagyon költséges segélyekben. Hogy a család fogalmának ilyen nagyarányú kiterjesztése mit jelent, az könynyen elképzelhető. Megjósolom, hogy a gyógyszerek mai óriási drágasága mellett ezek lesznek a — legjobb gyógyszerfogyasztók, — tapasztalatból beszélek nem azért, mert azokra feltétlenül szükségük van, hanem azért, mert jár nekik s igy megkövetelik. S ehhez még hozzáteszem azt, hogy ilyen nagyszámú családnál ^esetleg visszaélés is történhetik, a gyógykezelést illetőleg. A pénztárorvos ugyanis a 14—16, vagy még több tagból álló család minden tagját nem ismeri személyesen, tehát majd azt fognak betegnek odaállítani, akit épen jónak látnak és igy egyesek még a barátság révén is részesülhetnek ingyen gyógykezelésben és ingyen gyógyszerekben. Épen ezért azt ajánlanám és a takarékosság szempontjából azt tartanám szükségesnek, hogy a betegségi biztosítás a következőkre legyen kiterjesztve: a biztosított házastársára, törvényes vagy törvénytelen és örökbefogadott gyermekeire, ha a biztosítottal közös háztartásban élnek és saját eltartásukhoz elegendő keresettel nem rendelkeznek, valamint a tizenöt évet meghaladott, testi vagy szellemi fogyatkozása folytán keresetképtelen gyermekeire, h a. a biztosított saját háztartásában tartja el. Ez az imént mondottak alapján olybá tűnhetnék fel. minthogyha én •& biztosítás ellensége volnék. Távol legyen tőlem mindenféle, még a legcsekélyebb ilyen szándék is, de én igenis azt óhajtom, hogy a biztosítás áldásaiban elsősorban a valóban reá szorulók részesüljenek. S mert konzervatív gondolkozású ember vagyok, már koromnál fos?

va is az kell hogy legyek, (Jánossy Gábor: Nana, amiatt még lehet radikális!) őszintén meg-